A Green Bay Packers nagy átalakuláson ment át a szezon után, talán csak azt nem vágták ki (Mike McCarthy), akit tényleg ki kellett volna. Ellenben távozott Alex Van Pelt, Aaron Rodgers QB-edzője, a klasszis irányító pedig nagyon nem boldog ettől.
Nem hozták vissza az irányítóedzőmet, ami egy igen fura változtatás. Ráadásul mindent úgy, hogy velem nem is konzultáltak a dologról. Az irányító és az edzője között nagyon szoros a kapcsolat, nagyon érdekes, hogy ilyen döntést hoztak.
Van Pelt tavaly nem írta alá a szerződéshosszabbítást, amit a csapat kínált neki, válaszul arra, hogy Mike McCarthy nem engedi el az asszisztensedzőit más csapatokhoz koordinátornak (ahogy tette azt például korábban Ben McAdooval). Így most Van Pelt a Bengalsnál QB edző, és ha Andy Dalton játékán meglátszik a jelenléte, akkor könnyen kaphat támadókoordinátori állást, főleg a rodgerses múltja miatt.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
Legutóbbi hozzászólások