Ma, hétfőn hallgatja meg a liga Julian Edelmant és jogi csapatát a négymeccses eltiltásához kapcsolódóan. Mint mi is írtuk, a Pats első számú elkapója a kihagyott 2017-es szezon után négy meccs kispaddal kezdi meg tiltott teljesítményfokozó szer fogyasztása miatt a 2018-as szezont. Edelman állítása szerint azonban olyan kiegészítőt szedett, amin nem szerepelt tiltott vegyület – egész egyszerűen a liga laborjában nem ismerték fel az alkotóelemet. Edelman védekezésének másik fő része az a tény lesz, hogy az eljárás során számos adat- és dokumentumkezelési és eljárási hibát vétettek, ennek okán pedig fel kell menteni őt – ez az OJ Simpson-védekezésként ismeretes.
Edelman nem csak az izomrostjait fickósította fel a holtszezonban, de a jogi csapatát is, ugyanis felfogadta Alex Spirót, aki az elmlt években számos NBA-játékos szívéről emelt le nagy köveket büntetőjogi védőügyvédként. Ez a lépés reálissá teszi, hogy szövetségi bíróság elé tereli az ügyet, ha a választottbíró döntésével nem elégszik meg.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Úgy néz ki, Jules elmegy a falig itt is, mint a pályán. Drukkolok neki, de ebben a történetben inkább szkeptikus vagyok.
Így akkor majd a rájátszásra lép életbe az eltiltása?
Én nem igazán értem ezt a hepciáskodást. Más játékosok is kap büntetést, mindenki azt mondja, hogy nem szedett tiltott szereket, csak az asszony teájából ivott, csak a gyerek gyógyszerét vette be, biztos álmában injekciózták be stb. Lebbezzen fel és utána töltse le a büntetését, mint mindenki más, minek kell itt megint tüzet szítani.
Mindenki doppingol jó eséllyel (vagy nem, ki tudja), mindenki szedhet olyan szereket, amiket egy ideális és tökéletes világban nem kellene. A különbség csak annyi, hogy a legtöbben ezt úgy teszik, hogy nem buknak le (biztos vannak olyan szerek, amik garantáltan teljesítményfokozók, csak épp írott vagy íratlan szabályok miatt beleférnek), az idióták pedig lebuknak. Edelman nyilván egy idióta, mert ahelyett, hogy a vélhetően bejáratott doppingszerekkel tömte volna magát, mint mindenki más, olyan cuccokat is elkezdett tolni, amit nem ismernek. És nyilván, ha tele van a szervezeted olyan anyagokkal, amikről még azt sem tudják hogy micsoda, akkor feltételezik, hogy az nem véletlenül van ott.
Edelman kifogása szánalmas és nevetséges, ami csak arra lesz jó, hogy szítsa a feszültséget és gyártsa az összeesküvés elméleteket. Pedig ő is pont olyan, mint a doppingszerek miatt eltiltott játékosok 90 százaléka: vagy veterán vagy sérülés után tér vissza, és a csapatban maradásért minden létező eszközt bevet. Thomas Davist is eltiltották, mégsem citálja az ügyet szövetség bíróság elé, pedig a maga nemében sokkal nagyobb sztár és jobb játékos, mint Edelman.
Nem fukarkodtál kifejezni az ellenszenved. ;) Az élet nagy tréfamester. Még végén kiderül, h. ártatlan (legalábbis a liga megengedő doppongellenes szabálykörnyezetében). Ezzel összefüggésben az jogi bukfenc lenne, hogy ha amiatt tiltanának el valakit, mert olyasvalamit tartalmazott a szervezete, ami nincs is tiltólistán! Emiatt lenne “idióta”?
Nekem semmi bajom Edelmannal, sőt az egyik kedvenc játékosom, de ettől még hülyeség az, amit csinál, felesleges és semmi másra nem jó, minthogy még hosszú ideig téma legyen a baromsága (ne legyen igazam).
Az Edelmani, nincs a tiltólistán érv pedig nettó bullshit, egy kiforgatott nyelvtani kiskapukeresés. Attól, hogy egy új drog nincs rajta a tiltólistán, az nem jelenti azt, hogy miután betéptél tőle és karambolozol, ne kapnál büntetést vagy eltiltást. Attól, hogy valami új szer (mert mindig van valami új szer), ami nincs még a listán, de ha lehugyozol egy tuját, ami után 4,30 alatt futja tőle a 40 yardot, az teljesítményfokozó és nyilván azért szedted, mert te is olyan akartál lenni, mint a lehugyozott tuja.
Mindenki szed “étrendkiegészítőket” és hasonlókat, amikben “véletlenül” olyan is van, aminek nem kellene ott lenni. Edelman szervezetében olyan dolgokat találtam, aminek nem kellene ott lenni. Ha nem akar eltiltást, ne tegyen olyan a szervezetébe, aminek nem kellene ott lennie. Ilyen egyszerű.
De ettől még fellebbezhet, miért ne lebbezhetne, úgy is eredménytelen. De az, hogy szövetségi ügyet csinál belőle, az szvsz nettó képmutatás, teljesen fölösleges, hisz Bradyt sem sikerült felmenteni, mert az NFL azt csinál, amit csak akar. De Zeke Elliotot is mondhatnám, hisz belé is járt a baj a nőverése után és csak eltiltotta az NFL. Ezek tök fölösleges körök.
Ha nem akarsz eltiltást, ne kerülj erőszak gyanújába vagy tiltószerek közelébe. Ha pedig megtörtént a baj, akkor ne mártírkodj. Véletlenül nem lesz kék-zöld egyik nő sem, ahogy a szervezetbe sem kerülnek ismeretlen anyagok.
Jézusom, milyen jelzőkkel illetted volna, ha utálnád! :O
A drogos hasonlatod ülhet, abban egyetértünk, mert az olyan cucc szedése és abban a bódult, ill. tudatmódosult állapotban való elkövetés bűnt jelent és büntetendő abban az esetben is, ha a cucc addig ismeretlen volt (az igazságszolgáltatásban és az nfl-ben egyaránt). A doppingra viszont mindez szerintem már nem igaz, mert azt nevesítetten/listázva tiltani kell ahhoz, hogy annak szedése miatt el lehessen marasztalni valakit. Egy jogállamban, s hangsúlyosan a bíróságon jól is néznénk ki, ha elég lenne az illető meghurcolásához az, hogy valami biztos volt benne, csak azt nem tudjuk, hogy mi. A liga megközelítése persze más (vagy más lehet, nincs előttünk az autentikus szabálykönyv), ugyanakkor ha valaki a liga döntése ellen jogi úton keresi az igazát (pl. Foster, Edelman, stb.), attól még ne legyen már barom. Nem tudjuk mi motilválja, így még csak felesleges körnek sem nevezném.
Az uccsó bekezdésed passzolom, ez nettó dőreség szerintem. Bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy pl. egy xy nyilvános helyen, vagy akár egy privát partin olyan piját hörpint le, amibe ne adj Isten nem csupán az volt, ami réá volt írva, vagy aminek mondták.
Mindazonáltal Edelman szerintem is lehet hülye, de szvsz nem az olvasott érvek, vélemény alapján.
Az új olvasók szerint én Lions hater vagyok :D persze lehet másképp is csinálni, örök optimistán és megértően, de ha valaki hülyeségeket csinál, én nem fogom mentegetni és hurrá optimistán látni a dolgokat. Ha pl Golden Tate tiltatja el magát majd kezd hepciáskodni, na azt kellett volna látnod :D
Elbeszélünk egymás mellett.
Itt senki nem azt állítja, hogy Edelman nem sáros az ügyben. Egyszerűen azt nem értjük, hogy mi az hogy Te gyakorlatilag megvonnád az emberek/játékosok vétójogát egy a sorsukban hozott döntésben, melybe úgy néz ki Te nem engednél beleszólást.
Semmiféle jogmegvonásról nincs szó…
Arról van szó, hogy ha elkövettél valamit, akkor azért vállalni illik a felelősséget, főleg ha lebuksz. Az ilyen cigánykodás, hogy de “én ouutt sem voutam”, pedig enyhén szólva nem szimpatikus. Nekem sem!
Te elovasod amikre reflektálsz, vagy csak alapból hergelni akarod a kommentelőket? Ezek nem érvelések amiket írsz, ráadásul meg sem érted amit az író/kommentelő mondani szeretne.
Ennyi erővel ne fellebbezzen senki semmi miatt hisz nettó bullshit mert akit az NFL eltilt akkor az el van tiltva és az NFLnek mindig minden körülmények között igaza van…. Most nem értem a kiakadásodat. Ha valaki úgy érzi nem jogos az eltiltása az igenis fellebbezzen. Ezt a Bradyt is eltiltották hiàba harcolt meg Zeke gyereket is eltiltották… hogy jön ez most ide? Pont amiket felsorolsz a legjobb példák arra,hogy az NFL baszki mindent megtehet… És ha egyszer eltilt akkor baszod annyi… Ha van racionális magyarázatot ha nincs ha igazuk van ha nincs tök mind1 ne is fellebbezz mert úgyis az NFL nyer.
De őszinte leszek, inkább tiltsák el a francba mert ezek a 4 meccses eltiltàsos évek mindig jól végződnek. De komolyan. :)
És a bíróságok az NFL-nek adott igazat, tehát a körülményekhez képest jogosan cselekedtek. Nincs az az isten, hogy ezt Edalman megússza és ezt nyilvánvalóan ő is tudja. Ennek ellenére személyes ügyet csinál a dologból.
Tehát mindenképp oda jukadunk ki hogy semmi értelme semmit csinálni mert úgyis a liga nyer. Szép jövőkép.
Nem is értelek renningan.
Tehát Te azt mondod, hogy egy magyar bíróság Téged egy olyan bírói ítélettel mondjuk, hogy “inkább volt közöd a tett végrehajtásához, mint sem” -ha már Brady-t hoztad fel példa kép-, ad neked 2 hónap letöldendőt, akkor Te nem fellebbeznél? Bizonyítani ugyan nem tudjuk a részvételed a feltételezett esetben, de dobjuk kukába az összes ügyvédet, az összes államügyészt, az egész magyar jogrendet és hagyatkozzunk a bírói megérzésre, józan paraszti észre és a döntésre amely ez alapján születik, mert ha egy bíró mondja, meg ha már gyanúba keveredtél akkor az biztos úgy is van? Ide nekem a két hónap letöltendőt.
(annyiban vitatkoznék ezzel, hogy az NFL “jogrendjét” ne keverjük a bíróságéval, inkább munkáltatóval lehetne példálozni)
Viszont Edelman a “munkáltatói” elmeszelés után közjogos bíróságra fog menni, legalább is én ezt vettem ki a cikkből, így szerintem helyén való az okfejtésem.
Szerintem nem, a kettőt nem jó keverni, és amúgy ebben pont az a poén, hogy a szövetségi bírók egyszer Brady ellen, egyszer pedig Zeke kárára is az NFL-nek adtak igazat, tehát pont hogy a bíróságok egyszer már kimondták, hogy az NFL jogszerűen jár el ilyenkor.
És szerinted ha egyszer jogszerűen járt el, akkor az onnét kezdve örökérvényű minden későbbi kétes, vitás esetre, akkor ezek szerint soha ne merje kétségbe vonni senki a liga döntéseit?
Az amerikai angolszász jogrendszerben tulajdonképpen igen. Ott ugyanis precedens jog van. Azaz ha már korábban egy hasonló esetben meghoztak egy ítéletet, akkor az utána lévő esetekre is ugyanazt az ítéletet hozzák. Vagyis Renningannak igaza van, Edelmannak igazából semmi esélye…
Ez azért nem ilyen egyszerű! Sommásan igaz, de inkább urban legend-enk könyveljük el, mert egy korábbi precedens ellenére is lehet azzal ellenkező előjelű döntést is hozni az USÁ-ban, továbbá gyakran egymástól eltérő precedens döntések is születtek, és folyamatosan születnek is. Hozzávéve azt is, hogy jellemzően nincs két ugyanolyan eset sem. Hasonlóak lehetnek nyilván, de éppen, hogy a pici nünakszokban bújik el az ördög, s használja ki azokat az ördög ügyvédje. :)) A precedensek felkutatása, és az újabb esethez való applikálásuk, a nüanszok felnagyítása, és mindezeknek a következtében egy más döntés meghozatalának kiharcolása a nehéz jogi kihívás, de korántsem megvalósíthatatlan feladat. Szépen is nézne ki az angolszász jogrend, ha minden ügy előre levajazottnak számítana. Szóval nem. Hosszabban nem fejtegetnék itt, de higgyétek el…
Csak azért mert ismersz egy szót, -precedens- nem azt jelenti, hogy ismered is az angolszász és így az amerikai jogrendszert. Ugyanis csak azért mert valakit elítéltek egy hasonló perben a precedens jog nem egyértelműen azt jelenti, hogy csak ugyanolyan kimenetelű ítélet születhet a későbbi perekben. Ez eleve nonszensz és a precedens jog sem erre lett kihegyezve. Mielőtt hozzászólsz nézz utána annak amit írni akarsz, ugyanis most is igaz, ha hallgattál volna…
Viszont Sherman-nak pl. sikerült lenyomni az NFL döntését 6 éve.
Ha már ide citáltad példaként. Szerinted a mai magyar bíróságokon és jogrendszerben nem pont ugyanez a helyzet?
Ez igy nagyon inkorrekt.
Ha úgy érzi (gondolja) hogy tiszta, jól teszi hogy megtámadja az ítéletet.
Még jó hogy harcra készül, hisz “Minden héten háború”, nem?!