Andrew Lucknak baj van a veséjével, így 2-6 hét kihagyásra kényszerül. Matt Hasselback lesz az irányító, aki idén 2-0-ás mérleggel áll.
A Broncos elleni meccsen Luck az eddigiekhez képest remekül játszott. Jól vezette a támadósokat, rendre megtalálta TY Hiltont, 252 yardot és 2 TD-t passzolt, ráadásul a zsebből is jól mozgott ki, 6 futásból 34 yardot szorgoskodott össze. Ez utóbbi lett nagy valószínűséggel a sérülésének az oka, ugyanis egy 3-4 yardos futásnál csúnyán bedarálták a Broncos védői:
A vesesérülés mellett részleges hasizom-szakadást is szenvedett, becsületére legyen mondva, hogy végigjátszotta és győzelemre vezette a csapatát. Szerencsére a csapatnak most következik a bye week, így az optimistább jóslatok szerint akár a Falcons ellen már visszatérhet, de elnézve a sorsolást – ugye a szenvedő Falcons, majd Bucs, Steelers és Jaguars – akár pihentethetik addig, míg teljesen fel nem gyógyul.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások