Bruce Irvin, a Raiders veterán edge rushere, aki a draft előtt a balhéiról volt hírhedt, szárnyai alá vett egy azonos poszton játszó, ugyanúgy atlantai születésű, a pályán kívüli ügyei miatt a drafton csúszó újoncot, Arden Key-t. Mindketten zűrös környékről származnak, Irvinnek sikerült kitörni, és megragadnia a ligában. Azt akarja, hogy a példáját átvegye Key is, ami nagyon jól jönne most a Raidersnek, mert Khalil Macket a fizetési igénye miatt nem biztos, hogy meg tudják tartani.
Az idén 31 éves Bruce Irvint 2012-ben az első körben vitte el a Seahawks, ami akkor a legnagyobb meglepetés volt, hiszen Irvint senki sem várta az első körbe, amiben szerepet játszott az is, hogy két héttel a draft előtt sikerült letartóztatnia magát egy hülyeség miatt. De nem ez volt a legsúlyosabb ilyen jellegű tette. A középiskolát 17 évesen otthagyta, drogot árult és betörésekből tartotta fenn magát, ami miatt rövid időre börtönbe került. Amikor szabadult, otthon nem látták szívesen, a nevelőapja elzavarta a háztól. Ezután rövid ideig haverjánál lakott, de onnan is távoznia kellett, hajléktalan lett. Egy elhagyatott romos házban húzta meg magát, ahol ismerősei drogot árultak. Itt ismert meg egy hasonló korú fiatalt, aki egy atlantai sportakadémián pallérozódott. Ő meggyőzte Irvint arról, hogyha futballista akar lenni, be kell iratkoznia oda. Hamarosan a rendőrség razziát tartott az ideiglenes szállásul szolgáló épületben, és elvittek mindenkit – Irvint leszámítva, aki ezt úgy fogta fel, hogy kapott egy második esélyt.
Meglátogatta az atlantai sportakadémiát, de amikor odaért, közölték vele, hogy épp most szüntették be a futballprogramot. Mégis ez volt a legjobb dolog, ami történhetett vele, mert miután az akadémia előtti padon ülve kesergett, arra járt egy Chad Allen nevű középiskolai futballedző, aki nehéz környékről jövő fiatalok mentorálásával is foglalkozott. Allen befogadta az otthonába, anyagilag is támogatta, és meggyőzte Irvint arról, hogy csak úgy lehet belőle futballista, ha elvégzi a középiskolát, tehát menjen vissza a suliba, és tanuljon. Elérte azt is, hogy a szülei visszafogadják. Bár Irvin majdnem 2 évet töltött iskolán kívül, mégis sikerült elvégeznie a középiskolát, és Allen segítségével talált egy kaliforniai junior college-ot is, ahol futballozhatott. Innen már el akarta vinni a Pete Carroll-féle USC is, de végül a West Virginiát választotta, mert az közelebb volt a szülővárosához, és mert kezdő akart lenni. Mindezért a segítségért Chad Allen nem kért semmit cserébe Irvintől, csak azt, hogy hozzá hasonlóan ő is segítsen másokon. Irvin az idei draft után meg is találta az alkalmat ehhez, Arden Key draftolása után egyből írt neki twitteren:
@ardenkey we gon keep you away from the bullshit just b ready to work! Welcome to the town!
— Bruce Irvin (@BIrvin_WVU11) April 28, 2018
Key-t a 2016-os szezonja után még első körös tehetségnek tartották, de ezt tavaly – amikor a legjobb teljesítményt kellett volna nyújtania – sikeresen lerombolta. 2017 tavaszától négy hónapra elhagyta az LSU-t, rehabilitációs otthonba vonult marihuánafüggősége miatt, ekkor egyébként vállműtéte is volt, majd felhízott 270 fontra, és magához képest gyenge szezont zárt. A csapat szabályainak megszegése miatt eltiltást kapott, és sokan azt gondolták, hogy ő lesz a következő Randy Gregory. Emiatt csúszott a 3. körig, sok csapatnak ugyanis nem tetszett a karaktere.
Magamat látom Ardenben. Voltak balhéi a draft előtt, csak úgy, mint nekem. Első körös tehetség, de ezzel elriasztott sok csapatot. Azt nem mondhatja nekem senki, hogy azok az edge rusherek, akik előtte mentek ki, mind jobbak nála. Arden ott van a legjobb újoncok között a posztján.
Nyilatkozta Irvin, és abban, hogy az újonc játékos mentora legyen, nagyban segített az is, hogy egy városban születtek. Key ugyanis régóta ismeri Irvin nevét, és felnézett rá, mert rossz környékről tört ki. Van is miért egyébként, Irvin NFL-játékosként visszament az egyetemre, hogy megszerezze a diplomáját, gyermekkórházakat látogatott, egy atlantai gyermekotthonnak adományozott. Ő lett tavaly a Walter Payton Man of the Year a Raidersnél. Irvin nem csak abban segít Key-nek, hogy a balhékat elkerülje, hanem abban is, hogy legyen jobb játékos. Az újonc sok dicséretet kapott azért, ahogy az edzőtáborban teljesített a Raidersben, az első körös újonc Kolton Millert rendre verte, aki jelenleg kezdő LT a Raidersben. A sebessége és a spin move-ja a legnagyobb fegyvere. Irvin eddig csak jót tud mondani padawanjáról:
Elmondtam neki, hogy 60 ember számít rá, nem bulizhat állandóan, nem csinálhat őrültséget, mert szükségünk van rá. Eddig remek munkát végez, és nem kétlem, hogy így lesz ez a továbbiakban is. Nagy játékos lesz belőle.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”