Bejelentette visszavonulását a Buffalo Bills egyik ikonikos játékosa, Kyle Williams. A 35 éves defensive tackle a Dolphins elleni hazai találkozón búcsúzik a ligától és Buffalótól.
Williams a 13 éves karrierje során végig a Billst szolgálta, amivel mindenképp bekerül a buffalói halhatatlanok közé. A korábbi ötödik körös játékosnak már több éve terítéken van a visszavonulás gondolata, de végül megérhette a csapatban, hogy majd’ 20 évnyi böjt után tavaly végre rájátszásba jutottak McDermotték. Ezt az évet még bevállalta, de a Bills már felkészült erre a hírre, amire talán az újon Harrison Phillips draftolása a legjobb példa.
Williams részese volt a 2014-es Bills védelemnek is, ami abszolút a liga legjobb egységei közé tartozott akkortájt, közülük is kiemelkedett az abban az évben első csapatos All-Próba válsztott védőfalember. E mellé még egy 2010-es második csapatos All-Pro jelölést és öt Pro Bowl szereplést is magáénak tudhatott nem rövid karrierje során.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások