A Chargers korábbi első körös futója, Melvin Gordon tudatta a csapattal, hogy vagy új szerződést kap, vagy nem jelenik meg az edzőtáborban és cserét fog kérni. Minderről a játékos ügynöke számolt be az ESPN-nek.
Fletcher Smith szerint ügyfele nem szeretné ezt az utat járni, de mivel szinte semmit nem haladtak a tárgyalások, kénytelen bekeményíteni. Gordon idén lép újonc szerződése utolsó évébe az ötödik éves opciójának köszönhetően, amivel mindössze 5,6 millió dollárt keresne idén – kevesebb mint a felét annak, amit egy top futó elkérhet.
Gordon nehezen indult be, újoncként még TD-t sem szerzett, de 2016 óta megállíthatatlan. 28 futott TD-je a második legtöbb az elmúlt három évben, 10 elkapott hatpontosa a negyedik, míg 38 total TD-je a második legtöbb – mindezt úgy, hogy öt meccset ki kellett hagynia. Tavaly ráadásul 5,1 yardos átlaggal futott, karrierje legjobbját nyújtotta.
A legjobban kereső futó jelenleg Todd Gurley, aki 14,375 millió dollárt kap évente.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások