Ian Rapoport infói szerint a Patriots nem tud arról, hogy Antonio Brown bármilyen okból kifolyólag ne léphetne pályára a hétvégén, így a Bill Belichick játszatni fogja a klasszis elkapót. Természetesen az liga még közbeszólhat, bár erre már kevés az esély, az ugyanakkor már problémát okozhat, hogy Brownnak jelenleg nincs mezszáma.
AB idén már kiverte a balhét a sisakja miatt, így feltehetően ragaszkodik a 84-es számhoz, amit egész életében viselt (a fenti képet is ő posztolta ki az Instájára). A gond ezzel az, hogy a Patriots 84-ese Ben Watson. Az ilyen helyzetek gyakoriak, és általában úgy oldódik meg, hogy az egyik játékos fizet a másiknak. Most ez némileg macerás.
Az NFL szabályai tiltják a szezon közbeni mezcserét, de mivel AB friss igazolás, Watson pedig eltiltás miatt még nem lépett pályára, ez nem kizáró ok. Magával a TE-del sem lesz vélhetően különösebb probléma, egyáltalán nem kötődik a 84-eshez, az elmúlt nyolc szezonban 82-es mezszámban játszott. Ugyanakkor Watson az eltiltása miatt semmilyen módon nem léphet kapcsolatba a csapattal, de még csak nem is beszélhet fociról a csapattársaival.
Az nem egyértelmű, hogy a mezcseréről tárgyalni szabályellenes vagy sem. De mivel AB-nek jelenleg nincs hivatalos mezszáma, így feltehetően most próbálja valahogy elmorzézni Watsonnak, hogy cseréljenek. Kíváncsian várjuk, mi lesz a Jersey-gate vége.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások