Tegnap este a Patriots kivágta a nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolt elkapót, Antonio Brownt. A játékos ügynöke ezután jelezte, hogy azzal számol, AB-nak hamarosan lesz új csapata, de erre nincs túl sok esély.
A Seahawks korábban aktívan érdeklődött AB iránt, de most Pete Carroll azt mondta, hogy elégedett az elkapóposzt mélységével. Ugyanezeket a szavakat használta a Saints főedzője, Sean Payton is, így ezt a két csapatot kizárhatjuk (meg persze a Patriotst, a Raiderst és a Steelerst is).
Brown új csapatának (már ha lesz) számolnia kell azzal, hogy az elkapó jó eséllyel Commissioner-Exempt listára kerül az aláírás pillanatában. Az NFL ugyanis jelezte, hogy addig semmi esetre sem teszi kvázi előzetesbe a játékost (nem játszhat addig, amíg döntés nem születik vele kapcsolatban), míg szabadügynök.
Talán korai azt mondani, hogy véget ért AB pályafutása, de hogy nincs jó helyzetben, az holtbiztos.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások