Sokan ősszintén hittek reménykedtek benne, hogy a Browns végre valahára feltámad és egy potens csapat képét mutatja. A fogadóirodák megőrültek, egyenes Super Bowl-favoritnak tartották a csapatot, erre most pont ugyanott tartunk, ahol az elmúlt 17 évben egy esetet leszámítva bármikor.
A Browns jelenleg 1-2-es mérleggel rendelkezik, vagyis három hét után nincs pozitív mérlege – pont úgy, ahogy az elmúlt 17 évből 16 alkalommal. Ebben természetesen nagy szerepe van a csapat franchise irányítójának, Baker Mayfieldnek is, aki bár 2018-ban mindössze háromszor dobott maximum egy TD-t 1+ INT mellett, idén viszont eddig 3/3-as a mérlege ilyen téren.
Az sem segíti a Brownst, hogy jelenleg 35 büntetésnél tart, ami holtversenyben a legtöbb, de büntetésből benyelt yardokban azért magabiztosan vezet (327 vs. 264). Ráadásul nem csak kis büntetéseket gyűjt a csapat, hanem a legsúlyosabbakat: a 15 yardot érő roughing the passer büntetésből például már négynél tartanak Myles Garrették, ami duplája a második legtöbbnek.
Nagyon szívesen hoztam volna pár pozitív statisztikát is, ami bizakodásra ad okot, de nem találtam (+1 negatív bónusznak: Mayfield eddigi mérlege 1-6-os pozitív mérlegű csapatok ellen).
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások