Egyetlen elkapás – se több, se kevesebb

Mi lehet nagyobb dicsőség annál egy NFL-játékos számára, mint pályára lépni a Super Bowlon? Létezik-e emlékezetesebb pillanat egy játékos életében, mint amikor TD-t szerez a döntőn? És mit érezhet az az ember, akinek az egész karrierje nem más, mint egyetlen elkapás a Super Bowlon? Se több, se kevesebb.

Percy Howard olyan jelentéktelen karriert futott be, hogy az gyakorlatilag említésre sem méltó. Nem sok lapot osztottak neki pályafutása során, a létező legkevesebb esélyt kapta meg, amit csak valaki megkaphatott, nem tett csodát, nem lett hős, az érdemeit egyetlen nagyon rövid mondatban össze lehetne foglalni. Mégis egy legenda a maga nemében, akinek a története üvölt azért, hogy egyszer film legyen belőle.

Brutalitás, törött bordák és egy esély

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Percy Lenard Howard 1952-ben született Georgia államban. Tehetséges és ügyes tinédzser volt, a középiskolában kiemelkedően atletizált, kosárlabdázott és futballozott. Főleg elkapót és safetyt játszott, 13 TD-je és kilenc INT-je volt, de ez messze nem volt elég egy egyetemi futballösztöndíjhoz, így más lehetőség híján az Austin Peay University kosárlabdaösztöndíját fogadta el.

Nem állíthatjuk, hogy korszakos tehetség volt, profi szinten egyetlen kosárlabdacsapatnak sem kellett. Nem úgy a Dallas Cowboysnak, ami draftolatlanként úgy igazolta le 1975-ben, hogy egy másodpercet nem focizott az egyetemen. A scoutokat viszont meggyőzte a 193 centis magassága és hihetetlen atletikussága, a Cowboys adott neki egy esélyt.

Egy kisebb sérülés miatt rövid időre partvonalra került, de így is sikerült elcsípnie egy helyet a rosteren, mint harmadik számú elkapó és kickoff returner. Azt gondolhatnánk, hogy WR3-ként lehetőséget kapott a bizonyításra, pláne úgy, hogy a csapat keretében összesen három elkapó volt, de még véletlenül sem.

[quote]A legendás Tom Landry támadósora szinte soha nem használt három elkapós felállásokat, Drew Pearson és Golden Richards pedig kirobbanthatatlan volt.[/quote]

Howard így még vízhordó sem igazán lehetett, nagyjából arra volt jó, hogy meglegyen a szükséges létszám az aktív keretben. Ettől függetlenül ő is utazott a csapattal Miamiba, miután a Cowboys bejutott a 10. Super Bowlba, ahol a regnáló bajnok Steelers és a méltán híres és rettegett Steel Curtain várt rá.

A Pittsburgh elit védelme jó szolgálatot tett neki. Az 1970-es években lazábban értelmezték a szükségtelen szabálytalanság fogalmát, a későbbi Hall of Famer CB Mel Blount pedig a miheztartás végett egy kifejezetten aljas szerelés után eltörte Golden Richards több bordáját. Az elkapó természetesen nem tudta folytatni, így 21-10-es hátrányban, három perccel a meccs vége előtt Howard pályára került.

Egy elkapás – se több, se kevesebb

Roger Staubach nem véletlenül lett később Hall of Famer, négy passzal szétszedte a Steel Curtaint és egy 80 yardos TD-drive-ot vezetett. Az utolsó játék egy 34 yardos passz volt a célterületre, amit nem más, mint Howard kapott el. Ez volt az elkapó első profi elkapása, ráadásul nem mást égetett meg előtte, mint a csapattársát kiütő Mel Blountot.

Amikor a pályára kerültem, volt egy kis szócsatánk. Azt mondta nekem, hogy ha azt hiszem, hogy meg tudom verni, akkor szóljak az irányítómnak, hogy nekem dobja a labdát. Úgy éreztem, hogy sikerülhet és ezt el is mondtam Staubachnak. A következő playnél lassan indultam el, de aztán sikerült felgyorsítani és mire Blount megfordult, én már rég lehagytam. Amikor elkaptam a labdát az end zone-ban, a szemei akkorára tágultak, mint egy óra

– idézte fel az esetet Howard az NFL Networknek 2008-ban.

A mérkőzés itt még nem ért véget. A Cowboys 21-17-re csökkentette a hátrányát, majd 1:22-vel a vége előtt visszakapta a labdát, a saját 39 yardosáról indulhatott egy végső rohamra. Két játékkal később már az ellenfél 38 yardosánál járt a Dallas, majd 12 másodperccel a vége előtt ismét Howard került a középpontba.

Staubachnak nem volt sok opciója, megpróbálkozott egy jump-ballal Howard irányába. Az újonc egykori kosárlabdás fel is ugrott a játékszerért, de az időzítése nem volt tökéletes, két védő között a labda így a fejéről a földre pattant (azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy Howard volt az egyetlen ember 7 védő között az end zone-ban, ami nem egy kifejezetten életképes Hail Mary-stratégia). A következő playben a Cowboys irányítója interceptiont dobott, a Steelers 21-17-re húzta be a döntőt.

Madár törött szárnnyal

Howardnak nem sikerült végül csodát tennie, de arra mindenképp jó volt az a parádés TD, hogy elkezdjenek bízni benne, hogy megadják az esélyt a sztárrá váláshoz. Az elkapás után azonban minden tönkre ment.

Egy hónappal a Super Bowl után leégett a háza, és bár ezt még sikerült átvészelnie (a Cowboy-lét miatt a biztosító nem kekeckedett, így a feleségével és a kétéves kislányával együtt új otthont kapott), több öröme futballistaként nem volt. Hiába vártak tőle sokat Dallasban, az egyik előszezonmeccsen térdsérülést szenvedett, ami miatt ki kellett hagynia az egész szezont.

A csapatnál megnyugtatták, hogy nincs veszélyben a helye, csak a gyógyulásra koncentráljon. Így is történt, 1977-ben ismét játékra jelentkezett és örömmel fogadták. Sajnos ezúttal az előszezonig sem jutott el, még az edzőtáborban ismét megsérült és megint nem játszott egy percet sem.

Ez már a Cowboysnak is sok volt, az 1978-as szezon előtt kivágták, és ugyan a Packers claimelte, nem ment át az orvosi vizsgálatokon. A térde soha nem gyógyult meg teljesen és emiatt kénytelen volt befejezni a futballt. Karrierje során egyetlen elkapása volt: egy 34 yardos TD a 10. Super Bowlon. Ki gondolta volna akkor, hogy az lesz az utolsó, ráadásul az utolsó mérkőzésén?

Ha egy másodperccel később ugrik fel, elkapja azt a labdát. Legenda lehetett volna belőle (Staubach).

[/ppp_patron_only]