A napokban felröppentek pletykák, hogy a Lions elcserélné Matt Staffordot, ami már elsőre is furának tűnt, ha pedig utánagondolunk, még inkább nonszensz az egész. No nem azért, mert a general manager Bob Quinn azt mondta, hogy 100%-ig hamisak ezek a pletykák, hiszen még ha el is akarná cserélni irányítóját, nyíltan sosem mondaná el. Most viszont tényleg igaz, amit mond, két okból is.
Egyrészt a tulajdonos Martha Ford kijelentette, hogy ha nem lesz playoff contender a csapat 2020-ban, akkor repül a GM és a HC is, így nem engedhetik meg maguknak, hogy kísérletezzenek például egy újonccal. A legjobb esélyeket rövid távon egyértelműen Stafford nyújtja a csapatnak – sérüléséig kiválóan is játszott tavaly.
A másik és megfoghatóbb indok pedig az, hogy ha kivágják vagy elcserélik az irányítót, akkor $32 millió halott pénz keletkezik utána, hiszen nemrég alakították át a szerződését. Ezzel szemben ha marad, akkor mindössze $21,3 milliót foglal idén a fizetési keretből.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások