Manish Mehta információi szerint a Jets érdeklődik a cornerback Logan Ryan iránt, aki kissé meglepő módon még mindig nem talált magának csapatot. A Patriots és a Titans korábbi CB-je így visszatérhetne az AFC Eastbe, habár egyelőre még csak csapaton belül megy a diskurzus a leigazolásáról.
Ryan 2016-ban három évre $30 millióért írt alá Tennesseebe, tavaly pedig elég jó számokat produkált, már ami a látványos játékokat illeti: négy interception, 18 leütött labda, négy kierőszakolt fumble és 4,5 sack került a neve mellé. Ellenben a PFF adatai alapján rájátszással együtt 92 elkapást és 1098 yardot engedett, illetve 7 TD-t is benyelt róla a csapat, ezen kívül összeszedett 11 sárga zászlót is. Az engedett elkapásokban és yardokban ezekkel a statisztikákkal “vezette” a ligát (ráadásul akkor is, ha csak az alapszakaszt vesszük figyelembe), szóval bőven lehetett panasz a játékára.
A Jets cornerback során persze még ő is erősítést jelenthetne, hiszen jelenleg Pierre Desir, Arthur Maulet és Brian Poole számítanak kezdőnek.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások