A 49ers tavaly igazolta le óriási pénzért Dee Fordot és Kwon Alexandert, most a fizetési sapka miatt mégis szabadulna tőlük, állítja Michael Lombardi. A Ford-Alexander duó mellett a safety Jaquiski Tartt is mozdítható, a csapat várja értük a csereajánlatokat. Ezen kívül John Lynch azt is elmondta az ESPN-nek, hogy Marquise Goodwin elcserélésén is dolgoznak, ezen a fronton többször is közel jártak már egy üzlethez. Végül, de nem utolsó sorban a general manager azt is megszellőztette, hogy mindkét elsőkörös választási joga eladó a csapatnak és megfelelő ajánlat esetén hátracserélne.
Ford tavaly egy 2. körös pickért került a Chiefstől San Franciscóba, majd kapott egy 5 éves, 85 millió dolláros szerződést. Nem is játszott rosszul, amikor pályára került, csakhogy sérülések miatt mindössze 11 mérkőzésen volt bevethető. Hasonló volt a helyzet Alexanderrel is, aki tavaly 4 évre 54 millió dollárért írt alá, de szintén sérülések miatt csak nyolc alapszakaszmeccsen játszott. Tarttot sem kímélték a különböző nyavalyák, tavaly négy meccsről hiányzott.
Ford elcserélése nem jelentene problémát, 9,5 milliót lehetne rajta spórolni, míg Tartton 4,5 millió dollárt (igaz, a safetyt ki is vághatja a csapat, ugyanúgy jár pénzügyileg). Alexander elcserélése viszont már elég macerás: mindössze 4,5 milliót foglal idén a capből, egy kivágás vagy csere esetén pedig ez a szám 13,5 millióra nőne. Őt egyelőre olcsóbb a rosteren tartani.
Goodwin elcserélésével $3,6 milliót szabadítana fel a csapat.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások