Connect with us

Hír

Júniustól több államban is újra engedélyezik a profi sportokat

Egyre valószínűbb, hogy ha nézők nélkül is, de el lehet majd kezdeni az NFL-szezont ősszel, ugyanis egyre több államban vezetnek be lazításokat és engedélyezik a profi sportok visszatérését – egyelőre szurkolók nélkül.

 

 

Texas kormányzója, Greg Abbott tegnap bejelentette, hogy az állam a második fázisba lép és egyre több minden nyithat újra. Ez május 31-től magába foglalja a profi sportokat is, június első hétvégéjén lesznek már autóversenyek és golfbajnokságok is. Colorado kormányzója, Jared Polis pedig engedélyezte a profi sportok visszatérését, amint a ligák készen állnak erre.

Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom áprilisban még azt mondta, hogy nézőkkel együtt nem tartja valószínűnek, hogy az NFL visszatérhet ősszel. Ez persze még továbbra is így lehet, azonban most azt mondta, hogy ha a trend így folytatódik, akkor június elején náluk is visszatérhetnek a profi sportok.

Kalifornia mellett New York számít a legnagyobb gócpontnak az USA-ban, azonban Andrew Cuomo kormányzó visszafogottan, de optimistán tekint a profi sportok visszatérésnek lehetőségére, és azt mondta, hogy üres stadionokkal hamarosan engedélyezhetik az ilyen eseményeket.

Ezek mind nagyon jó hírek, főleg utóbbi két esetben, hiszen ezt a két államot sújtotta legjobban a vírus. Így tehát egyre közelebb kerülünk az NFL-szezon kezdetéhez.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x