Connect with us

Érdekességek

Ne várjunk túl jó szezont az újonc irányítóktól

Az újonc irányítók körül mindig óriási a hype, hiszen bennük van a lehetőség, hogy felvirágoztassák a sanyargatott sorsú franchise-okat. Idén Cincinnatiben Joe Burrow, Miamiban Tua Tagovailoa, Los Angelesben pedig Justin Herbert számít potenciális megváltónak, várhatóan ők hárman lesznek kezdők legalább az idény felében. Burrow ugyebár már most megkapta a kezdőt, Tua és Herbert esetében pedig lehet, hogy várni kell pár hetet, míg átveszik a stafétát Ryan Fitzpatricktól és Tyrod Taylortól, de meglepetés lenne, ha nem játszanának jelentős mértékben idén.

Azt viszont ne várjuk tőlük, hogy jó szezont tudnak produkálni 2019-ben, már ami a csapatsikerességet illeti. Az NFL Research adatai alapján 2000 óta ugyanis pontosan 50 irányító kezdett legalább 8 meccsen újoncként, és közülük mindössze 13-nak a csapata ért el pozitív mérleget (26%), tehát nagyjából minden negyedik. Hárman pont semleges mérleget tudtak felmutatni (6%), 34-en pedig negatív mérleggel zártak (68%).

A 13 újonc irányító, aki pozitív mérlegre vezette csapatát: Kyle Boller (2003, Ravens), Ben Roethlisberger (2004, Steelers), Kyle Orton (2005, Bears), Vince Young (2006, Titans), Trent Edwards (2007, Bills), Joe Flacco (2008, Ravens), Matt Ryan (2008, Falcons), Mark Sanchez (2009, Jets), Andy Dalton (2011, Bengals), Andrew Luck (2012, Colts), Robert Griffin III (2012, Redskins), Russell Wilson (2012, Seahawks), Dak Prescott (2016, Cowboys).

Fel van kötve tehát a gatya a Burrow-Tua-Herbert triónak.

6 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
6 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kristóf Győrffy
Kristóf Győrffy
2020-05-25 12:23

Azért ebben a statisztikában erősen torzít, hogy az újoncként egyből bevetett irányítókat leginkább az első kör elején húzzák – ott pedig nem azok a csapatok húznak, akiktől 50% feletti mérleget várna az ember… :) az idén is max. a Chargers esélyes erre a háromból.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Kristóf Győrffy
2020-05-26 02:36

Pont, hogy nem torzít, hiszen minden jó QB nagyjából szar csapatban kezd, így (megint csak nagyjából) egyformák az esélyeik.

Kristóf Győrffy
Kristóf Győrffy
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-26 09:05

Ezzel nem értek egyet, egy jó újonc QB még nem csinál nyarat egy szar kerettel :)

Érdemes megnézni: a 13 pozitív mérlegű QB-ból csak 7 olyan volt, akinek a csapata top 5-ben húzhatott, és közülük is csak 4 olyan akadt, akit konkrétan a top 5-ben húztak ki, nem valamikor később. A többiek (pl. BigBen, Flacco, Wilson) egy alapvetően jó csapatba csöppentek bele.

Naaaagyon kicsi az esély arra, hogy egy rookie QB egy top 5-ben húzó csapatot pozitív mérlegre vezet (konkrétan átlag három évente van egy ilyen, és esélyes, hogy most se nő ez a szám). Top 5-ben húzott irányító pedig átlag öt évente egyszer csinál pozitív rookie szezont. Azért ez leginkább mégis a csapaton múlik :)

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Kristóf Győrffy
2020-05-26 12:47

No de amit írsz, az pont nem torzítja, hanem erősíti a statisztikát. Egy jó QB prospect nagy eséllyel szar csapatba kerül, amit csak nagyon kis esélye van sikerre vinni. Ez az átlag. A statisztika akkor gyengülne, ha lennének olyan kezdő QB-k, akik mondjuk rájátszásba juttatnák az egyébként gyenge csapatukat.

ahanem
ahanem
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-27 00:04

a rájátszáshoz mondjuk nem kell pozitív mérleg

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  ahanem
2020-05-27 00:31

Valóban nem (az esetek kb. 2%-ában?), de a leírtakon ez semmit nem változtat.

6
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x