A Jetsnél remélik, hogy a frissen igazolt, nyaksérülésből lábadozó Joe Flacco egyetlen egyszer sem fog pályára lépni idén, hiszen ez azt jelentené, hogy Sam Darnold nem sérült meg és relatíve jól is játszik. De most legalább tudják, hogy ha Darnolddal történne is valami, lesz egy olyan irányítójuk, aki képes meccseket nyerni, főleg az AFC East ellen.
Peter King mutatott rá a Football Morning in America egyik rovatában, hogy épp az AFC keleti csoportja ellen a legjobb Joe Flacco győzelmi mutatója, egészen pontosan 13-6-os mérleggel bír (68,4 százalékos győzelmi arány). A Dolphins ellen még sosem kapott ki (6-0), a Bills és a Jets ellen 3-1-es a mérlege, és ugyan az alapszakaszban a Patriots ellen csak 1-4 jött össze, a rájátszásban kétszer is nyerni tudott Foxborough-ban.
A Jetsnek azért is kellett egy használható csereirányító, mert az utóbbi 11 olyan meccsét elvesztette, ahol a kezdő nem állt rendelkezésre – ebben benne van az utóbbi két évből az a 6 is, amikor Darnold nem tudott pályára lépni.
Legfrissebb cikkeink
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
Akkor ez nem tökéletes, hanem elkésett választás volt a Jets részéről. 10 évvel ezelőtt kellett volna leigazolni…
T. Összegyűlt újságírók: Mr Flacco azért jó ide, mert ez nuevo York és ő lenni tutto bene italiano QB. És nem lenni mocskos ír mint Fitzpatrick.