Múlt héten elég sok szenzációhajhász pletyka látott napvilágot, miszerint Dak Prescott visszautasított ilyen-olyan ajánlatokat, amik szerint a 175 millió dolláros szerződés sem elég neki, az utolsó évében pedig $45 millió dollárt akart. Természetesen az ilyen pletykákat nagyon gyorsan felkapják a szurkolók és rohannak csámcsogni, hogy mennyire telhetetlen a QB és mit képzel, hogy nem fogadja el az ekkora ajánlatot, egyébként sem ér még csak feleennyit sem.
Mindeközben az állítólag ajánlott szerződés részleteiről semmit sem tudunk, ráadásul nagyon gyorsan cáfolta mind Ian Rapoport, mind Adam Schefter, akik jóval megbízhatóbb forrásoknak számítanak. Mindketten kiemelték, hogy ilyen opciókról a felek még csak nem is beszéltek és azon megy a vita, hogy a Cowboys hosszabb, Prescott pedig rövidebb szerződést akar, egyelőre ezen nem tudnak megállapodni.
A Cowboys ugyebár az exkluzív franchise taget tette idén Prescottra, amivel az irányító $31,4 milliót keresne 2020-ban. A feleknek július 15-ig van idejük megegyezni egy hosszú távú szerződésről, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, jó eséllyel várnunk is kell majd a határidőig, hogy megszülessen az egyezség, hiszen a határidők elég komoly ösztönzők szoktak lenni mindkét félnek, addig pedig mindkét oldal ragaszkodhat a saját álláspontjához és kivárhat.
Prescott minden bizonnyal legfeljebb négy évre szóló kontraktust szeretne, Jerry Jonesék pedig minimum 5 szezonra le szeretnék kötni az irányítójukat. Könnyen lehet, hogy a legjobban fizetett irányító lesz Prescottból, hiszen az alkupozíciója megvan hozzá, a Cowboys nem engedheti meg magának, hogy elengedje, Prescott pedig két év alatt $69 milliót keresne a két franchise taggel, így ez lehet a tárgyalások kiindulópontja (egy harmadik franchise tag már $45 milliót jelentene, így erre minimális az esély).
Természetesen nem csak az éves átlag lesz fontos a szerződésben, hanem a garantált tartalmak, és az, hogy leghamarabb mikor szállhat ki az üzletből a Cowboys, így ezen adatok nélkül nem is lehet majd megítélni a szerződést – a belobogtatott, minimális információtartalommal rendelkező pletykaszerződéseket meg aztán végképp nem.
Legfrissebb cikkeink
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
Én hagynám taggel játszani. Ha nem teljesít megfelelően akkor lehet nem is kell megfizetni a jövőben :)
Én sem erőltetném sem a Cowboys, sem pedig Prescott helyében. A tag az egyiküknek a barátja lesz.
Egyébként sem ér meg feleannyit sem!
Cousins viszont simán megérné:)
A kétszeresét is. :D
“Jeff Bezos money or BUST”
Jövőre majd elhozza Jones papa Rodgerst.
Ezt inkább kihagynám, nem tetszik a Cowboys színvilága. :)
ugrándozna örömében, hogy újra MMc lenne az edzője…
Ez eszembe se jutott 😂
A Dallasnak nem túl jó az alkupozíciója. A tagekkel boldogan el lesz Prescott. Az utolsó, ha minden igaz nem is 45M, hanem 53,5M lenne! Én nem tartom kizártnak, hogy a sajtóban való kényszeres szereplési mánia miatt van itt ez a színjáték, ahogy tették tavaly is Elliottal és valójában meg van már az egyesség.
Ezt egyébként nagyon el tudom képzelni magam is.
Nem vagyok nagy szakerto de en nem latom hogy prescott miert annyira fontos a Dallasnak. Sztem vele nem fog SB nyerni a csapat, akkor meg mar mind1. Tudok hogy QB a legfontosabb minden csapatban es hiaba van elit fal es elkapo brigad ha nem jo az az iranyito. De en pl ugy gondolom, nyilvan tevedek mert azert nem vagyok annyira otthon az nflben, hogy vagy legyen egy elit csapatod es normalis iranyitval, vagyegyen egy elit iranyitod aki ha kkell tud extra lenni. Nalam Dak statisztika ide vahy oda messze nem a masodik, elsonek meg nagyon draga. De persze lehet rosszuul latom, de pl nalam semmivel sem job mint egy Kapearnick akinek csapata sincs… De ha nem latom jol elfogadom, de en pl dallasnal egy olcsobb Folesnak nagyon orultem volna.
Winston az inter kiraly meg remelem kap eselyt mert sokat hibazott de valamiert belole kinezek extrat mig press bol nem
“Cowboys nem engedheti meg magának, hogy elengedje“
Miért is nem? Ott van Dalton kicsivel se rosszabb. Prescott sokat akar de ő neki már örülnie kéne egy olyan szerződésnek mint Cousinsnak van.
Amugy is nem a Cowboys tehet róla, hogy az egyetemen nem volt kiemelkedő és hátul huzzták ki így pedig keveset keres.
“Ott van Dalton kicsivel se rosszabb.”
Nem kicsivel, sokkal rosszabb!