Dante Scarnecchia, a liga valaha volt egyik legjobb támadófaledzője idén visszavonult. A Patriotsszal öt bajnoki címet szerző 72 éves szakember az ESPN-nek elmondta, a lehető legjobbkor döntött a karrierje befejezése mellett.
A jelenlegi helyzetet tekintve egyértelmű, hogy jó döntést hoztam. Nem értek a technológiához. A virtuális megbeszélések, a Zoom és hasonlók – ezek nem valók már nekem.
Scernecchia egyszer már visszavonult a 2013-as szezon végén, de két év szünet után Bill Belichick visszacsábította a csapathoz. Összesen 48 évig volt edző egyetemi és NFL-szinten.
1982-ben került a Patriotshoz, ez volt az első profi csapata, majd 1989 és 1990 között két évig a Coltsban dolgozott. Ezután visszatért a New Englandhez, és az előbb említett két évnyi szünetet leszámítva egészen a 2019-es szezon végéig a csapat kötelékében maradt. Összesen 34 szezonon keresztül segítette a Patriotsot, Bill Belichick mellett talán a legfontosabb edző volt a franchise történelmében.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások