Hát akkor ezennel örömmel üdvözlök mindenkit. Első lépésként szeretnék nektek bemutatkozni. Mándoki Zoltán vagyok a Packers Hungary Club egyesületének alelnöke. Az a megtiszteltetés ért, az eddig megjelent írásaim alapján, hogy Katonadani meghívott az FK! szerkesztői tagjai közé. Tőlem elsősorban kicsit hosszabb, kifejtősebb írásokra számíthattok a jövőben. Természetesen nem csak a Green Bay kapcsán. Emellett a többi már bejáratott sorozatból is megpróbálom kivenni a részem. Elsőre egy kb 2 hetes írásomat osztom meg veletek a Green Bay Packers és a Chicago Bears rivalizálásának rövid történetét. Fogadjátok szeretettel.
(Először is szeretném leszögezni, hogy ennek az írásnak nem az a célja, hogy minden részletre kitérően végig elemezze 93 év rivalizálását. Mivel nem könyvet írok (megtette már más a témában), nem kerülhetett ide minden momentum. Az írás célja az, hogy aki nem ismerte ennek a történetét, vagy csak nagyon felszínesen az kicsit jobban megtudja, hogyan alakult a két csapat se veled, se nélküled kapcsolata.)
Szerte a világon azokban a bajnokságokban ahol csapatok küzdenek egymás ellen óhatatlanul is kialakul a meghatározó gárdák és azok szurkolói között egy fajta rivalizálás. Nem kell messzire menni, hogy erre ékes példát találjunk, elég csak meg nézni kis-hazánkban a Fradi-Újpest ellentétet. Az NFL sem kivétel ez alól.
Az amerikai fociban már egyetemi szinten is kibontakozik két rivális csapat között az ellentét. Sőt, az hogy kibontakozik nem is a legjobb szó, egyenesen tetőfokára hág. Elég csak az Alabama – Auburn ellentétre gondolni ahol a szurkolók igen messzire képesek elmenni a másik csapat szimpatizánsaival szemben. Nincs ez másképp az NFL-ben sem. Az NFL-ben több klasszikus párharcról is beszélhetünk. Elég csak a Dallas Cowboys – Washington Redskins párharcot felidézni, kik között már több mint 50 éve megy az adok kapok. Vagy a 2000-es évek két legendás irányítója által vezetett New England Patriots és Indianapolis Colts közötti véres versenyfutásra, esetleg az utóbbi években a szemünk láttára kibontakozó, legújabb generáció által vezetett 49ers – Seahawks összecsapásokra gondolni. És akkor még meg se említettük az egyik legintenzívebb rivalizálást a Steelers és a Ravens csapatai között.
A Packers ebből a szempontból is kicsit kiemelkedik a mezőnyből. Egyrészt mindenképpen meg kell említeni a Packers – Lions párost akik 1932 óta minden évben összecsaptak legalább kétszer és ez példátlan az NFL történelmében. Másrészről ott van jelen írás tárgya a Packers – Bears rivalizálás ami bár nem töretetlen mint a Lions elleni (1982-es sztrájk idején elmaradt a Packers – Bears derbi) viszont régebb óta tart és az ellentét a két gárda és annak szurkolói között olyan erős és meghatározó amivel talán csak a Steelers – Ravens ellentét vehető egy kalap alá. Lássuk most ennek a történetét.
A kezdetekhez egészen az 1921-es szezonig kell visszarepülnünk az időben, a két csapat első összecsapásáig. Az akkor még Chicago Staleys néven futó gárda 1921 november 27.-én látta vendégül a Packers csapatát. Ellentmondást nem tűrően 20-0-ra semmisítették meg a Green Bay-t, de ez még nem lett volna elég ok egy 93 éves kakaskodáshoz. A mérkőzésen azonban történt egy nem épp sportszerű incidens. Az egyik play alkalmával az egyik chicago-i guard bizonyos John Taylor nem épp a fairplay szellemében betörte Howard Buck, az egyik Packers tackle orrát. És innentől nem volt megállás.
Ám nem csak a pályán történtek miatt alakult ilyenre ez a kapcsolat. A két legendás vezetőedző is kivette a részét a rivalizálásból. Az első szezonját követően a Packers indulási jogát visszavonta a APFA (American Professional Football Association, az NFL elődje) miután kiderült, hogy Curly Lambeau legalább egy mérkőzésen bizonyíthatóan, egyetemre járó játékosokat delegált. És aki az egész botrányt kirobbantotta nem más volt mint maga George Halas. Ez a kis húzása pedig elég volt ahhoz, hogy örökre megmérgezze a két csapat viszonyát.
Amíg Lambeau azzal volt elfoglalva, hogy a csapatát valahogy visszajuttassa az APFA bajnokságába (50 dolláros bírság lett belőle végül), addig Halas kiterjesztette birodalmát és befolyását, a Chicago nevet változtatott és azt is elérte, hogy 1922-ben az APFA átalakuljon és megszülessen a most is ismert NFL név. Halasnak egyébként nem ez volt az egyetlen piszkos húzása. Az 1921-es bajnokságban sikerült kiénekelnie a Bills szájából a bajnoki címet egy megkérdőjelezhető húzással.
Az 1922-es szezonban meglepő módon nem találkozott egymással a két gárda (Az előző botrányra hivatkozva Halas lemondta a meccset). Bár az indulatok mit sem csillapodtak emiatt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amikor 1923 október 14.-én újra összecsapott a két csapat. Öldöklő küzdelmet követően végül mindössze 3-0-ra de megint sikerült a Bears-nek felülkerekedni a Packers-en. De ez a mérkőzés se zajlott le balhé nélkül. Frank Hanny (Bears) és Tillie Voss (Packers) között durva szócsata alakult ki mely verekedésbe torkollott, ezért mind a két játékost kizárták az összecsapásról. A profi liga történetében először történt ilyen incidens.
1925-ben is, mikor a Packers először legyőzte a Bears-t nem mindennapi atrocitás történt a pályán. Howard Buck nem felejtette el a 4 évvel ezelőtti sérelmet és a játék hevében “véletlenül” eltörte egy chicago-i játékos karját. Lee Remmel a csapat egykori PR igazgatója és történésze így foglalta össze ezeket az éveket:
“Halas és Lambeau felelős elsősorban ezért a máig tartó rivalizálásért mert mind a kettő csak a győzelmet tudta elfogadni. Amíg egymás ellen edzősködtek az évek alatt egyetlen egyszer sem ráztak kezet a mérkőzések után.”
Tony Canadeo a Packers Hall of Famer futója így emlékszik vissza ezekre az évekre:
“George Halas mindig nyájasan üdvözölt minket a mérkőzések előtt amíg bemelegítettünk. A mérkőzés alatt pedig hallottuk ahogy tüzeli a játékosait: “Kill that son of a bitch”
Earl Lambeau vezetése alatt a Packers 61 alkalommal csapott össze a Bears gárdájával. 21 győzelem, 35 vereség és 5 döntetlen a mérleg a 1949-es szezon végével. Az első Packers vezetőedző akinek sikerült pozitív mérleggel zárnia a Bears ellen, nem meglepő módon Vince Lombardi. 13 győzelem mellé mindösszesen 5 vereség társult.
Lombardi érájában született meg a Packers legfölényesebb győzelme is. 1962 szeptember 30.-án 49-0-ra gázolták le a Halas vezette Bears-t. Halast olyan mélyen érintette ez a csúfos kudarc a nagy ellenféltől, hogy a következő off season-ban csak arra koncentrált, hogy a Packers-szen fogást találjon valahogy. Halas látszólag nagyon élvezte a kakaskodás Lombardival. Egyik mérkőzés előtt, fogta magát és egyenesen a Packers öltözőjébe ment, mondván beszéde van Lombardival. Mikor Lombardi kijött az ajtóba Halas nemes egyszerűséggel a következőt közölte vele:
“Edző, remélem felkészítetted a játékosokat mert most szét fogjuk rúgni a seggüket.”
Ám Lombardit se kellett félteni, az esetet követően az összes gyakorló bábúra a “Beat the Bears” szlogent festette, ezzel is tovább tüzelve a játékosait. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a Lombardi érában egy-egy Bears – Packers összecsapás felért egy mészárszékkel. A játékosok mind két oldalon kétszer erősebben ütköztek egymás ellen mint bármelyik más csapat ellen, annyira elmérgesedett a helyzet. Az edzéseken Lombardi mezt cseréltetett a játékosokkal és szándékosan nem a saját posztjaikon játszatta őket mert meg volt róla győződve, hogy Halas kémkedik utána (A feljegyzések szerint így is volt). Mindezek ellenére köztudott tény volt, hogy Halas és Lombardi a pályán kívül baráti viszonyt ápoltak, de amint a mérkőzésre került a sort minden eszközzel azon voltak, hogy a másik fölé kerekedjenek, mert csak a győzelem számított, más semmi.
Willie Davis a Packers Hall of Famer defensive end-je így nyilatkozott később erről a korról:
“Voltak nagy rivalizálások az amerikai sportokban. De egyikben sem volt annyi tűz mint amennyi a Packers – Bears-ben. Egyikbe se volt annyi érzelem, akkora győzni akarás”
A csata a vezetőedzők következő generációja alatt sem enyhült. Sőt! Amikor a két egykori játékos Forrest Gregg és Mike Ditka kerültek az oldalvonal mellé akkor mérgesedett csak el igazán a két csapat viszonya. Charles Martin a Packers defensive end-je a pályán viselt törölközőjén vezetett egy listát azokról a Bears játékosokról akiket meg akart semmisíteni a pályán. Az első helyen természetesen a Bears irányítója Jim McMahon állt. Martin olyan lelkiismeretesen próbált eleget tenni a “halál listának”, hogy a második negyedben miután McMahon eldobta a labdát, felkapta az irányítót és teljes erőből belevágta a földbe. A mutatványa kiállítást vont maga után.
A Lombardi érát leszámítva a Bears-nek kicsit mindig jobban kijött a lépés a Packers elleni derbiken. A 70-es, 80-as években egyértelműen dominálták a párharcot. Aztán Favre érkezésével fordult a kocka és megkezdődött a Packers erőteljes felzárkózása az egymás elleni örökmérlegben. Favre 22-10-es mutatóval csökkentette a Packers tetemes hátrányát. Favre után ugyan Rodgers még karrierje teljében jár, de már is egy 10-3-as mérleggel sikerült majdnem egálra hozni az állást. Jelenleg a 188 lejátszott mérkőzés mérlege: 93-89-6 a Bears javára. Ezeken a találkozókon 3,208 Bears és 3,143 Packers pont esett összesen.
Ám mint azt megszokhattuk az életben, ez a történet sem egyszerűen fekete vagy fehér. A két csapat múltja sokkal több helyen találkozik mint azt hinnénk. Az 1930-as évek elején a Packers 1500$-os kölcsönt adott Halasnak és a Bears-nek mikor nagyon megszorultak a gazdasági-válság kapcsán és ezzel megmentették az egész franchise-t a csődtől. Halas pedig nem felejtette el ezt a szívességet. Egyrészt a pénzt maradéktalanul visszafizette, másrészt személyesen járt el annak érdekében, hogy Green Bay-ben felépülhessen a Lambeau Field. Személyesen utazott el az északi kisvárosba és kampányolt a lakosságnál és a városvezetésnél is. A Packers szurkolókkal karöltve megmentették a Packerst az anyagi csődtől amibe a 40-es évek végén került, elvitathatatlan érdeme van abban is, hogy kitaposta az utat a Lambeau Field felépülésének.
George Halas részt vett Earl Lambeau 1965-ös temetésén, és személyesen segített Lambeau-t öröknyugalomba helyezni. Mikor végül Halas is távozott az örök football mezőkre, 1983-ban Dominic Olejniczak (volt Green Bay-i polgármester majd a csapat board of director-a) így nyilatkozott a legendás edzőről:
“A Packersnek nem lehetett volna jobb barátja, mint George Halas”
És azt hiszem ez maximálisan így van! Több ez mint rivalizálás. Ez egy nagyon mély kölcsönös tisztelet a két oldal között. Mert azt bátran kijelenthetjük, hogy egyik franchise se létezhetne a másik nélkül. Azt is minden további nélkül leszögezhetjük, hogy a két gárda nélkül az NFL sem az lenne ma, ami. És az a mentalitás amit a legendás vezetőedzők hoztak ennek a két klubnak (Lambeau, Lombardi, Halas, Ditka), az a mindenáron győzni akarás és a másik fölé kerekedésének vágya repítette ezt a két franchise-t mindegyik másik fölé. Mert második hely nincs, az nem opció. A két klub messze a két legsikeresebb alakulat, akár a bajnoki címeket nézem, akár a Hall of Fame tagokat. És ezt csak úgy érhették el, hogy ott volt mindig a másik, a méltó ellenfél akit le kellett győzni!
Forrás: http://www.packersclub.hu
