Sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk, ahol kiderül, a Texansban vitézkedő Watt által képviselt extra magas szint elég lesz-e ahhoz, hogy a Colts trónjára törjenek.
Belső falemberek (3-4 NT, DE, illetve 4-3 DT)
A Watt – Wilfork párossal ezt a kategóriát toronymagasan nyeri a Texans csapata. JJ Wattot senkinek nem kell bemutatni, a Patriotstól érkező veterán Wilforkkal középen nagyon masszív falat fognak alkotni. A tavalyi drafton Louis Nixet sokan az első körbe várták, de végül sérült térde miatt a harmadik kör közepéig csúszott. A sérülése annyira komolynak bizonyult, hogy egy perc nem sok, annyit se töltött rookie szezonjából a pályán. Amennyiben felépült és tud majd játszani, minőségi csere lehet Wilfork mögött, aki korából adódóan már könnyebben sérül. A Texans egysége mögött viszont hatalmas szakadék van. A Jaguars és a Titans annyival a Colts előtt van, hogy mindkét gárda legalább egy valamire való játékost fel tud mutatni a védőfalban. A Jaguarsnál Marks, míg a Tennessee-nél Casey viszi a hátán a falat. A Coltsnál viszont senki, az egész egység nem több egy forgóajtónál, Arthur Jones az egyetlen, akinek futások ellen hasznát veszik. Bizakodásra adhat okot a frissen draftolt Henry Anderson, a harmadik körben húzott, egykori Stanford játékos, az egyik legtöbbre tartott falember. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy már első évében az egység vezére legyen.
Passzsiettetők (3-4 OLB, 4-3 DE)
Nah most biztos sokan felkapták a fejüket, a Texans utolsó? Menjünk ezért most kivételesen visszafelé. A Texans passzsiettetésének legeredményesebb tagja egyértelműen Watt, ám őt az előző posztban értékeltük, de mivel ő egy teljesen más szintet képvisel a végelszámoláskor a Texans kap majd két extra pontot. Rajta kívül a tavalyi év legnagyobb reménységének tartott Clowney játékától várták az irányítók terrorizálását. Ez egyelőre még várat magára, tavalyi szezonját a sérülések teljesen értékelhetetlenné tették, de azért még nem szabad leírni őt. Őket előzi egy méteres lépéssel az immár Orakpoval felálló Titans. Orakpo hat szezont húzott le a Redskins együttesénél, amikor épp nem akadályozták kisebb-nagyobb bibik egész szép számokat hozott. Ha egyben tud maradni mindenképpen erősítést jelent majd a Titánoknak.
Első helyre rangsoroltam a Colts együttesét mivel a lista Robert Mathis nevével kezdődik, ám nem volt ez annyira magától értetődő. Kezdjük azzal, hogy Mathis már nem mai csirke, idén töltötte a 34. életévét és ez már az a kor, ami bizony már kihatással lehet a teljesítményére. Tavaly év elején megbukott tiltott szerek használata miatt (nem egy példa van arra, hogy ilyen lebukás után a játékos teljesítménye drasztikusan zuhan: Cushing, Merriman), majd az egész szezont kihagyta ACL szakadás miatt. Mellette Newsome és Walden egy sima közepes, Cole az akit még jónak lehet értékelni, de ő is már 32-őn túl van, az Eaglesnél a fal szélén érezte magát a legjobban, OLB-be mozgatása kicsit visszavetette. Ezek azok az dolgok, amik miatt ebben a kategóriában nyugodt szívvel nem tenném őket az első helyre. Hosszas mérlegelés után végül mégis megelőlegeztem nekik a dobogó legfelső fokát. Főleg azért mert a Jaguároknál ebben az egységben nincs olyan játékos potenciál, mint amire a Coltsnál Mathis képes lehet. Clemons már igen csak öregszik, Odrick meg inkább futások ellen hatékony, mint passzsiettetésben.
Linebackerek (3-4 ILB, 4-3 WLB, MLB, SLB)
Az egyik legnehezebben rangsorolható részhez érkeztünk. Gyakorlatilag ezen egységek önmagukban annyira gyengék, hogy akár dobókockával is kisorsolhattam volna a sorrendet. A Jaguars került az első helyre, mert a többiektől eltérően Skutáék legalább egy erős közepes teljesítményre képesek, őket követi a Texans egy kis lemaradással. Cushing három éve képtelen visszatalálni régi önmagához, folyamatosan sérülésekkel bajlódik, ami úgy néz ki végleg rányomta a bélyegét a játékra. Sejti ezt a vezetőség is, ezért hozták el a drafton az egyik legnagyobb ILB reménységet, Bernardrick McKinney személyében. Amennyiben beválik jövő ilyenkor nyugodt szívvel fogom őket első helyre beírni, de addig csak a potenciál miatt kapták meg a második helyet. Az utolsó két helyezett linebackerei egy teljesen átlag (vagy az alatti) szintet képesek csak hozni, hiába a Coltsnál Jackson neve és tapasztalata, a Titans egysége jóval fiatalabb ezért megelőlegezem nekik az igen előkelő harmadik helyet ebben a “veretes” mezőnyben.
Cornerbackek
A csoport legjobb cornere jelenleg Davis, csak a Titans üdvöskéjét McCourtyt említhetjük vele egy lapon. Bár mindkettőjük mellett a társak egy-két fokkal szerényebben teljesítenek, ők kerülnek az első két helyre. Szorosan követi őket a Houston egysége, ahol ráadásul egy első körös pick is, jelesül Kevin Johnson próbálja majd meg az elkapók dolgát megnehezíteni. Erre minden esélye meg is van, egyetemen olyannyira remekelt emberezésben, hogy többnyire az ellenfél legjobb elkapóinak őrzését bízták rá. Amennyiben beváltja első körös ígéretét, a csoport legütőképesebb corner egysége lehet a Texansé, és a Steelers után szabadon megalakulhat a 3J. Utolsó helyre a Jax futott be, Davon House még nem bizonyított állandó kezdőként, a többiek pedig nem képviselnek erős, ütőképes játékot.
Safetyk
A secondary másik egységét, a safetyk csoportját is behúzza a Colts, köszönhetően Adamsnek. A 12. szezonjára készülő veterán játékos tavaly élete szezonját futotta a Colts színeiben, nem kevesebb mint 5 picket szerzett csapatának az alapszakaszban. Mellette Lowrey egy erős átlag játékot tud felmutatni, valamint egy negyedik körös pickkel erősítették ezt a csapatrészt. Őket követi a Moore vezette houstoni alakulat, majd a Titans egysége következik, a sort pedig a Jaguars zárja. Összességében elmondható, hogy a passz elleni védekezés egyik csapatnak sem az erőssége. A legtöbb potenciál a Colts secondary egységében van, csak az a baj, hogy Adams és Davis mögött nagy a szakadék. Csapatszinten ezért a Houston egységei jobban teljesítenek, tőlük viszont a kiemelkedő játékos hiányzik, aki tényleg posztja legszűkebb elitéhez tartozik, mint a Coltsnál Vontae Davis.
Összegzés:
A végelszámolásnál tehát a Texans megkapta Watt miatt a +2 pontot, így egy pontra közelítette meg a Colts védelmét. Ezzel a csoporttal kapcsolatban én ki merem jelenteni, hogy egy valamire való irányítóval a Texans komoly kihívója lehetne a Coltsnak, amit jelenleg csak a Luck vezette támadók tartanak a mezőny első felébe. A Colts úgy nyert meg három kategóriát, hogy érdemi kihívója nem nagyon volt, elmondható a teljes védelmükről, hogy semmiben sem kiemelkedők vagy kifejezetten jók, egyszerűen ez a csoport a védelmek tekintetében az egyik legrosszabb, így pedig nem nehéz behúzni az első helyeket. A legtöbb csoportra jellemző, hogy van egy olyan csapat, ami nem csak csoport, de liga szinten is kilóg lefelé. A Colts abban a szerencsés helyzetben van, hogy náluk két ilyen brigád is van. Természetesen nem akarom megbántani sem a Titans sem a Jaguars szurkolókat, de tény, hogy ezen gárdák jelenleg semmilyen szinten nem képviselnek nagy erőt. Nem lebecsülve a Colts támadóit, és nem beletaposva a szurkolók lelkébe, de amíg egy valamire való védelmet nem raknak össze, én nem tartom reálisnak a Super Bowlról dédelgetett álmaikat. Mert bár itt megnyerték a védelmek közötti versenyt is, de ez nem az ő érdemük, sokkal inkább a másik három gárda minősítése.
Sorozatunk ezzel véget ért, de mindenki megnyugtatására közlöm a pozíciós harcoknak nincs vége. A legjobb csapatokat az NFL-ben használatos playoff rendszerében egymásnak ugrasztjuk, hogy a végén kiderüljön melyek azok az együttesek, akik nem csak csoporton belül rendelkeznek kemény egységekkel.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra