Ha egy Patriots szurkolónak felhozzák Bernard Pollard nevét, rögtön az ő iránta érzett utálat és mindenféle fröcsögés kerül napirendre. Ezt persze nyilván az elfogultság mondatja velük, mert szegény Pollardnak sosem volt olyan szerencséje, hogy más csapat játékosait üsse ki teljes szezonokra, pedig nyilvánvalóan mindig ugyanolyan keményen ment ütközni, függetlenül attól, hogy ki jött vele szembe. Az egyik legkeményebb safety, „A csonttörő” (The Bonecrusher), mélyen tisztelt olvasóközönség: Bernard Pollard.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Igazi atlétának született, ez már a középiskolában is látszott rajta. Focizott, kosarazott, valamint atlétikában is tehetségesnek számított. Focistaként elnyerte a körzet legjobb játékosa címet, valamint az állami all-starba is bekerült. Atlétaként távolugrásban, valamint a 4×100-as váltó tagjaként szerepelt középiskolai keretek között.
Egyetemi éveit a Purdue-n töltötte. Már elsőévesként elnyerte a szaksajtó elismerését 66 szerelésével, egy passzleütéssel, valamint egy fumble-lel. Ezzel a teljesítménnyel bekerült a collegefootballnews.com által válogatott országos első csapatba, a Sporting Newsnál országos szinten csak a második csapatba fért bele, de a főcsoport első csapatában helyett kapott, szintén a Sporting Newsnál.
Második évére aztán még előrébb lépett, a legtöbb szerelést mutatta be, de nem csak a defense-ben, hanem a special teamben végzett munkája is kiemelkedő, összesen 4 rúgást is blokkolt, két punt, egy extra pont és egy mezőnygól felosztásban.
Utolsó éve azonban nem kezdődött zökkenőmentesen. Kissé összezördült akkori vezetőedzőjével, Joe Tillerrel, mivel ő nem volt hajlandó elfogadni Pollard átigazolási kérelmét. Ez azonban nem látszott meg a teljesítményén, 92 szerelést, 3 interceptiont, 3 passz leütést, egy fumble-t és egy blokkolt puntot írhattak be az egyetemi statisztikájába. A Purdue-n töltött időszak alatt összesen 5 blokkolt rúgása volt, ami rekord az egyetem történetében.
Itt kapta meg a The Bonecrusher becenevet is keménysége és szerelései miatt. Leginkább úgy jellemezték a szakértők, hogy Pollard nem más, mint egy safety testébe bújt linebacker.
Aztán jött a 2006-os draft, ahol a második körben, az 54. húzás jogán választotta ki a Kansas City Chiefs. Újoncként elsősorban a special teamben szerepelt, ahol tovább folytatta elképesztő blokkolásait. Az Arizona, a San Diego, valamint a Jacksonville ellen is blokkolt puntot, utóbbiból TD is született. Mint később kiderült ezzel a TD-vel jutott rájátszásba a Kansas.
A következő évre már kezdőként számított rá az akkori vezetőedző, Herm Edwards (akivel 2006-ban még rájátszásba jutott a csapat, aztán az azt követő két évben negatív rekordot sikerült beállítania 6-26-os mérleggel). Ebben az évben megszerezte karrierje első interceptionjét Carson Palmertől, aztán annyira megtetszett neki az e fajta labdaszerzés, hogy Jon Kitna passzai közül is lehúzott egyet. Természetesen ebben az évben sem maradhatott el a punt blokk, mely ezúttal safetyt eredményezett a Denver ellen.
Majd a 2008-as esztendő, melyben elindult Pollard az utálattal kikövezett út mentén. Történt ugyanis, hogy egy szeptember 7-i alapszakasz meccsen olyan ütést osztott ki Tom Bradynek, mely során a Patriots irányítójának elszakadt a térdében mindkét keresztszalag, így a szezon hátralevő részét ki is kellett hagynia.
Az eset után egyébként lenyilatkozta, hogy nagyon sajnálja az esetet, nem akart ekkora bajt okozni, de sajnos már nem tudja visszacsinálni a dolgokat. Továbbá elmondta, hogy minden nap imádkozik Tom Bradyért, akinek minél előbbi felépülést kíván és reményét fejezi ki az iránt, hogy visszanyeri a régi sebességét. Az év hátralevő részében karriercsúcsot jelentő szerelést (98-at), egy INT-et, 4 leütött passzt, két kierőszakolt és három összeszedett fumble-t mutatott be.
2009-ben a Chiefs kivágta, pár nappal ezután már aláírt a Houstonhoz, ahol szintén remek éveket zárt. Felül tudta múlni az eddigi legjobb éveit, 2009-ben 102 tackle mellett 1,5 sacket, 4 INT-et és két TD-t szerzett. Rá egy évre 111 szerelést és 4 kierőszakolt fumble-t írhattak a nevéhez.
Azonban ezt a rövid időszakot sem zárhatta le Pollard anélkül, hogy habzó szájú szurkolók mutogassanak rá, hogy mekkora féreg, stb.
“Wes Welker kapott egy passzt Tom Bradytől, majd megindult az end zone felé. Nagy sebességre gyorsított, majd mikor látta, hogy jön Bernard Pollard, irányt akart változtatni. A kitámasztás nem sikerült, már ott megreccsentek a térdszalagok. Ezután sérülten zuhant a gyepre. Bernard Pollard maximum súrolta a már sérült játékost, így sérülést okozni ő nem tudott. Az ilyen jellegű boka- és térdszalag sérülések gyakoriak az olyan sportágakban, ahol hirtelen irányváltás szükséges nagy sebességgel, főleg füvön.” (Cefre kolléga egy korábbi írásából)
Houstoni korszakában még Steven Jacksonnal is összeakasztotta a bajszát:
2011-ben Baltimore-ba került, ahol elsőre csak két évre szóló szerződést kötöttek, de a szezon végére megtoldották még hárommal. Erre az évre is jut „Pollard-féle hentelés”, ugyanis a főcsoport-döntőben Pollardnak meglett az elit bingo. Ugyanis az elit irányító, majd elit elkapó után, most egy elit tight endet „vadászott le” Pollard, méghozzá Rob Gronkowskit.
“Az elkapás után a megiramodni készülő játékosba deréktájon belekapaszkodott Pollard és földre vitte. A mozdulat szerencsétlenül sikerült: Bernard ahogy csúszott le a tovább küzdő tight end testén, fenékkel rázuhant a bokájára. Rettenet peches és szerencsétlen eset. Szándékosság, durvaság itt sem volt, ahogy sárga zászló sem. A rácsavarás maximum olyan helyen történhetett, ahol semmi sérülés nem volt, de ez is inkább túl van misztikifálva, mintsem hogy valami alattomos dologról beszéljünk.” (szintén Cefre) (Gronk a Super Bowlra megpróbált visszatérni, nevezve is volt, de érdemben nem tudott hozzátenni a játékhoz)
Sosem volt szívbajos figura, már az előszezonokban sem kímélte sem magát, sem az ellenfeleit. Még ezeket a meccseket is teljes értékű tétmeccsekként kezelte. A 2012-es előszezonban ennek a Jaguars akkori tight endje itta meg a levét. Sérülés nem, de egy borzasztó kemény ütközés lett a vége.
2012-ben az alapszakasz utolsó három meccsét kénytelen volt kihagyni mellkasi sérülés miatt, de még ígyis az élen zárt a csapat tackle-listáján. A rájátszásra azonban visszatért, ráadásul a főcsoport-döntőben fumble-t is kierőszakolt, nem is akárhogy. Az előző évben már megvolt a passzjátékért felelős játékosokból kirakott bingója Bernardnak, úgyhogy erre az évre ráállt a Pats-futókra. Stevan Ridley volt a szenvedő fél.
Az eset során semmi szabályellenes nem történt. Pollard safety, így ő az utolsó ember, aki szerelhet, így ha ő nem teszi, akkor valószínűleg senki sem. A határozott keménység elsősorban ennek tudható be. Az pedig, hogy Ridley így járt, tulajdonképpen a teljes szerencsétlenség műve, ugyanis pont a lehető legrosszabb pillanatban hajtotta bele a fejét az ütésbe.
Ebben a szezonban a Baltimore visszavágott az elmúlt szezonban elszenvedett vereségért, így Super Bowlba jutottak, ahol a 49erst verték. Ezzel a gyűrűvel lett teljes Ed Reed és Ray Lewis karrierje, valamint Pollard és értelemszerűen a Ravens többi tagja is ekkor érte el pályája fénypontját. Az év végén elmondta, hogy a második héttől kezdve törött bordával nyomta végig a szezont.
Pollard minden médiafelületen hangot adott véleményének, miszerint kezd egyre jobban elpuhulni a sportág, elsősorban a liga biztonsági szabályzatainak köszönhetően, amiket ellensúlyozandó a játékosok egyre nagyobbak és erősebbek lesznek. E miatt a fizikális ütközések lehet, hogy ritkábbak lesznek, de ha mégis megtörténnek, akkor sokkal erősebb kontaktok alakulnak ki, gyakoribb lehet az agyrázkódás és az egyéb sérülések kialakulásának esélye is tovább nő. Ez pedig a szurkolókat elszomorítja majd és abba is hagyják a football nézését.
Természetesen a nyilatkozatnak semmi köze nem volt ahhoz, hogy 2013-ban kivágta őt a Ravens.
A keménység, amit Pollard képviselt a pályán, néha a játékvezetők ténykedésére is befolyással volt. Reggie Wayne letaglózására zászlót dobtak gondolkodás nélkül, pedig ha a visszajátszásokat megnézzük, akkor már véleményes az eset.
A Titans a safety elé rakott egy egyéves szerződést, Tennessee-i pályafutását azonban elég nagy mínuszban kezdte, ugyanis az előszezon során egy late hit miatt 10000 dollárra büntették meg. Egészen pontosan 5 perccel a Titanses bemutatkozása után sikerült ezt összehozni. Szeptemberben folytatta a mészárlást és most nem a Patriotsból, hanem a Houstonból talált magának áldozatot, Andre Johnson személyében.
Johnson agyrázkódást szenvedett, Pollardot pedig 42000 dollárra vágta meg a liga. A szezonban egyébként 99 tackle-t, 3 INT-et és 5 elütött passzt jegyezhetett.
A szezon végén a Titans meghosszabbította 2 évvel Pollard szerződését. A 2014-es szezonban a Cleveland ellen elszakította az achillesét, 2015 márciusában pedig a csapat kivágta a kiváló safetyt. Jelenleg pedig szabadügynök.
Írásom célja egyáltalán nem az volt, hogy Bernard Pollardot egy ártatlan báránynak állítsam be, de azt el kell ismerni, hogy rengeteg szerencsétlen körülmény is közrejátszott abban, hogy Pollardról mindenkinek a hentes jelző jut eszébe. Ő csak a munkáját végzi, elég hatásosan és eredményesen.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nagyon jó az írás! ;)
Szerintem egy safetynek pont ilyen keményen kell érkezni és oda kell csapni. Ez az NFL varázsa, sajnos az ilyen kemény szerelésekből egyre kevesebb van a ligában. Persze azzal nem értek egyet ha valaki szándékos sérülésokozás miatt érkezik így. De az írás remekül szemlélteti, hogy Pollard esetében szó sem volt szándékosságról még ha az adott csapatok szurkolói valószínűleg ezzel nem is értenek egyet :)
Isten igazából az Andre Johnson elleni véleményes, a többi teljesen OK.
Jó írás, de nem sokkal tesz hozzá többet BP legendájához, mint amit Cefre már egyszer leközölt. Bár az első mondatban leírt általánosítás nem helyénvaló, még szerencse, hogy a Pats szurkolók sem egyformák egytől-egyig ;)
Szvsz Pollardal csak egy gond van, eszetlenül megy előre és semmi más nem érdekli csak a bevitt hit. Egyáltalán nem gondolom azt, hogy Brady-nek szándékosan okozott sérülést, de leginkább a hévégi Suggs megmozduláshoz tudnám hasonlítani (Biztos vagyok benne, hogy Suggs sem akart direkt sérülést okozni Bradfordnak) ment ész nélkül előre azt majd lesz valahogy, csak a hit meglegyen. Az AJ elleni ütés is remekül példázza ezt.
Az meg, hogy négy Pats-est is lenullázott, hát benne van a játékban, bár igen kicsi volt rá az esély.
nekem kicsit olyannak tűnik, mint manapság chancellor, bár lehet tévedek.
ha ennyire jó volt (safety-ként nekem ez jött le), akkor miért volt ennyi csapata? miért nem tartották meg sehol hosszabb ideig?
belichick-nek meg üzenem, hogy most szabadügynök, igazolja le, és biztonságban lesznek a játékosai :) amúgy is ráférne egy kis erősítés a pats secondary-ra, ha jól tudom :)
Chancellor sokkal jobb safety, nem csak a nagy ütközésekben jó, sokoldalúbb játékos
Szerződtetni kell, majd nem engedni sem edzeni, sem játszani, aztán le van a gond. Évek óta ezt mondom :D
Sőt, egy ketrecbe kitenni a pálya végébe, láncokkal amit csörgethet. Aztán ha nagyon fickándozik az ellen RB-je vagy QB-ja, egyszerűen rájuk ereszteni :D Láncos kutya Bernard Pollard……:D Ezt mintha már írta volna valaki előttem ;)