Amikor elvállaltam a 2013-as draft újragondolását még nem sejtettem, mire vállalkoztam. Ebben az évben ugyanis a draft class az előző évekhez képest pocsék volt. Mi sem bizonyitja ezt jobban, mint hogy a lista utolsó helyeire nyomoznom kellett az olyan játékosokat, akik első kört érnének. A top10-ben elkelt játékosok közül mindeössze három nem lett hatalmas bust. Nem volt tehát könnyű dolgom, nézzük kik azok, akik mégis üde színfoltjai voltak ennek a borzalmas évnek.
2013: 1/1 Erik Fisher, OT
Re-draft: Lane Johnson, OT
Az 1/1-es vállán mindig nagy a felelősség. Azt hiszem az utóbbi évekből talán Fisher váltotta be legkevésbé a hozzá fűzött reményeket. Így nem nagy meglepetésre nem hagyom a helyén. A Kansas támadófala viszont már akkor is katasztrofális állapotokat mutatott, a poszt tehát jó. Így egy másik offensive tackle-t választok a Főnökök helyében, mégpedig a Philadelphiában jól beváló Lane Johnsont, aki korán vezéregyéniséggé tudott volna válni a Chiefs csapatában is.
2013: 1/2 Luke Joeckel, OT
Re-draft: Sheldon Richardson, DT
A 2013-as draft második választása szintén egy tackle volt. És szintén nem váltotta be a várakozásokat. Igaz, a Jaguároknak elég gyenge a támadófala, ezért indokolt lenne, hogy azt foltozzam, de Sheldon Richardson kihagyhatatlan lehetőség ebben a helyzetben és azonnali impact player lett volna a Jacksonville védőoldalán.
2013 draft 1/3 Dion Jordan, DE
Re-draft: Ezekiel Ansah
A Miami jól belehúzott Dion Jordan draftolásával a zavarosba. A poszttal igazából nincs bajom, ezért egy másik top5-ben elkelt defensive end játékosra cserélem. Ansah nagyszerű teljesítményt produkált az első éveiben, így kiérdemelte, hogy kettővel előrébb lépjen a draft classban.
2013 draft 1/4 Lane Johnson, OT
Re-draft: Desmond Trufant, CB
A Philadelphia helyében már sok választási lehetőséget el tudtam képzelni Johnson kiesésével. Kereshettem volna a helyére egy másik támadófalembert, draftolhattam volna valakit safety posztra, de az igazán jó megoldást a már évek óta problémás cornerback poszt jelentette. Trufant pedig valószínűleg a class legjobb cornere és az ütött kopott Eagles secondary talán már életjeleket mutatott volna vele a soraiban.
2013 draft 1/5 Ezekiel Ansah, DE
Re-draft: Travis Frederick, C
A Lions orra elöl kihúzták Ansaht, így más opció után kellett néznem. Az oroszlánok támadófala ekkor még Warford nélkül nem nézett ki olyan pofásan, mint most, ezért ide szemeltem ki számukra egy tehetséges játékost. Azonban nem tackle, hanem center posztra választok, mivel a mostani állapotokat is figyelembe véve, ez a leggyengébb pontja az egységnek. Frederick kiválasztásával viszont a legjobbak közé kerülhetett volna a csapat, így rá esett a választásom. Tudom, hogy centert, ilyen korán húzni kicsit luxuskategória, de Frederick vitán felül a mai NFL egyik legjobbja és még rendkívül fiatal.
2013 draft 1/6 Barkevious Mingo, DE
Re-draft: Le’von Bell, RB
A következő húzás elsőre lehet kicsit korainak tűnik, mert futókat nem szokás mostanában ennyire korán kikapkodni, de a 2013-as class amilyen gyenge volt, annyira erős a futókat tekintve. Bell pedig ebben az erős mezőnyben is a legjobbak közül való. Ekkor még a Barnák futószekciója nem volt ilyen mély, mint jelenleg, de még ha így is nézett volna ki, akkor is ezt egy racionális választásnak gondolnám.
2013 draft 1/7 Jonathan Cooper, G
Re-draft: Eddie Lacy, RB
Az előbb már említettem, milyen jó merítési lehetőség volt a futókat tekintve. Ennek következő tökéletes példája Lacy. A Cardinals pedig ekkor még igazán jó elsőszámú futó nélkül készülhetett a szezonra (katonadani szerint most is). Ez a házasság mindkét fél számára jövedelmező lehetett volna. (Igaz, szerintem végül a csapat és Lacy is megtalálta számításait.)
2013 1/8 Tavon Austin, WR
Re-draft: Larry Warford, OT
Tavon Austin elsőre nem tűnt rossz picknek, de hosszú távon mégse tudott bizonyítani (érzésem szerint nem is fog), ezért új pick után néztem. A Rams támadófalára nincs jobb szó a borzalmasnál. Nem túl bátor lépés ezért, hogy ide kerestem megfelelő jelöltet. Korábban már esett szó Warfordról és ez nem véletlen. A passz protectionben kitűnő (és futásblokkolásban sem rossz) játékos mindenképpen nagy erősítés lenne a Kosok csapatának.
2013 draft 1/9 Dee Milliner, CB
Re-draft: Star Lotulelei, DT
A Jets ugyan ebben az évben kitűnő érzékkel kihúzta Richardsont (igaz, nem ezzel a pickkel), de ezt most itt nem tehetik meg, ezért egy másik védőfalembert néztem ki számukra. Lotulelei igaz, hogy 4-3-as frontban játszik manapság, de az egyetemen 3-4-es felállásban is szerzett némi tapasztalatot, így a Jetsben is megtalálta volna a helyét.
2013 draft 1/10 Chance Warmack, OT
Re-draft: Kiko Alonso, LB
A Titans első választása Warmack még nálam is bent van és nem is fürdött be vele nagyon a Tenneesse, de úgy gondolom, hogy Kiko Alonso nagyobb hatást tudott volna tenni a csapat játékára. Végre lett volna a védelemben egy igazi meccseket eldöntő játékos, aki a hátára veszi az amúgy egy cseppet szürke defense-t. Kiko előző szezonja mutatja, hogy kockázat az van/volt a kihúzásában, de ahogy Philadelphiában bíznak benne, úgy én is, hogy egészséges tud maradni.
2013 draft 1/11 D.J. Fluker, OT
Re-draft: Chance Warmack, G
Warmack tehát idáig bent maradt és a Chargers köszöni is szépen, behúzza a jó teljesítményre képes támadófalembert. Az eredeti választásuk is ide esett, de Fluker egy pár fokkal gyengébb, mint Warmack.
2013 draft 1/12 D.J. Hayden, CB
Re-draft: Tyrann Mathieu, S
Az Oakland védelme, ha valahol gyenge, az a secondary. Igaz, ekkor még Mack nem volt a csapat tagja, így LB-re is eshetett volna a választásom, de ahogy a csapat vezetőinek akkor, most nekem is a secondary erősítése a gondolatom. Mathieu-nél pedig nehezen találni jobb játékost ide ebből a classból. Ugyan sok időt töltött el cornerbackként is az egyetemen, az NFL-ben mégis safetyként váltotta be a hozzá fűzött reményeket és ez a Radiersnek úgy kell, mint egy falat kenyér .
2013 draft 1/13 Sheldon Richardson, DT
Re-draft: Jamie Collins, LB
A Jets második választásával szintén a védelembe választott a valóságban és én is ezt teszem. A védőfal megvan, a jó secondary játékosok elfogytak, így nincs más hátra, mint hogy egy jó linebackert keressek. Ez nem is tart sokáig, mivel 2013-ban Alonsón kívül egy olyan ILB-t találtam, aki első kört ér nálam. Ez pedig Jaime Collins. A Patriots fanok nem lennének túl boldogok ezzel a forgatokkönyvel, a Jets szimpatizánsok viszont elégedetten dőlhetnének hátra.
2013 draft 1/14 Star Lotulelei, DT
Re-draft: Kawann Short, DT
A Panthers, ha már Lotuleleit nem, Shortot még be tudja gyűjteni és így a most nagyszerű védőfaluk közepének legalább egyik tagját ebben az alternatív valóságban is magukénak tudnák.
2013 draft 1/15 Kenny Vaccaro, S
Re-draft: Sherrif Floyd, DT
A futók kapcsán emlegettem, hogy ez a class nem volt igazán jó, csak RB-ekben. Nos, ez nem volt teljesen igaz, mert a defense tackle felhozatal is igencsak impozánsra sikeredett. Ennek következő bizonyítója Sherrif Floyd, akit a Szentek szereznek meg a top15-ben.
2013 draft 1/16 EJ Manuel, QB
Re-draft: Ricky Wagner, OT
Ez volt az a pont ahol kicsit megragadtam. Ugyanis a Bills mostani, de akár az akkori keretére nézve is a legnagyobb hiányposzt az a QB volt. Ebben a classban azonban nemhogy elsőkörös irányitót nem találtam, de még csak olyat se, akit nyugodt szívvel kiválasztottam volna az első négy kör akármelyikében. Végül hosszas gondolkodás után a második leggyengébb egységbe, a támadófalba húztam embert. Ricky Wagner, így utólag indokolatlanul későn kelt el. Egy kiváló játékos nevelkedett belőle, akire egy Buffalo szintű csapatnak nagyon szüksége van. Igaz, hogy így a Bills továbbra se találta meg franchise irányítóját, de legalább egy potens fal mögé kéne keresniük valakit.
2013 draft 1/17 Jarvis Jones, LB
Re-draft: Xavier Rhodes, CB
Itt kicsit talán a jelenlegi állapotokat nagyobb súllyal néztem. Rhodes nem csak kitünő játékos, de a legnagyobb hiányposztra is érkezne. Egyszerűen nem nézhettem tétlenül, hogy a Steelers ilyen gyászos cornerback felhozatallal rendelkezzen már évek óta. Rhodes egy megbízható játékos és Jarvis Jones nálam amúgy se első körös tehetség.
2013 draft 1/18 Eric Reid, S
Re-draft: ugyanaz
Ez az első hely, ahol nem nyúlok bele a valóság menetébe. Igaz, hogy Reid nem egy All Pro és vannak nála még jobb játékosok a classban, de a Frisco helyében én is safetyt húztam volna és ebből a felhozatalból két év távlatában Reid volt a legmegbízhatóbb. Vaccaronak egy jó szezonja volt és egy pocsék. Reid ezzel szemben egy jó és egy átlagos szezont húzott le, de ez betudható annak is, hogy tavaly az egész 49ers összeomlott, amely a fiatal játékosra is negatívan hatott.
2013 draft 1/19 Justin Pugh, OT
Re-draft: Terron Armstead, OT
A Giants a támadófalba húzott, amely ellen nincs kifogásom (miért is lenne). Csupán a játékost változtatom meg. Pugh nem borzalom, de későbbi körökbe tenném inkább. Ezzel szemben Armstead sokkal jobb alternatíva, aki akár guardba, akár tackle pozicióba beférne az Óriások támadófalába.
2013 draft 1/20 Kyle Long, G
Re-draft: ugyanaz
Az első eredeti húzás után itt a második. A Macik támadófala Kyle Long előtt nem volt valami jó, de vele egy újabb kirakósdarab került a helyére. Utólag a védelembe is kereshettem volna jelöltet, mert bőven van foltozni való hely, de az igazán jó impact playereket már egytől egyig kihúztam.
2013 draft 1/21, Tyler Eifert, TE
Re-draft: Travis Kelce, TE
A Bengals nekem kisebb meglepetésre tight endet húzott az első körben. Utólag nem tűnik olyan butaságnak, mert Daltonnal nagy segítség lenne egy elkapni és blokkolni is jól tudó játékos, de ezt nem Eifert személyében találják meg. Kelce viszont a játék mindkét aspektusában jól teljesít, ezért rá cserélem a picket.
2013draft 1/22 Desmond Trufant, CB
Re-draft: Darius Slay, CB
A Falcons ezzel a pickjével nagyon jól választott, viszont ezt most nem tehetik meg, mert Trufant már a Sasokat erősíti. A corner poszt ezért erősítésre vár, melyet Darius Slay fog betölteni. Slay ugyan egy lépéssel Trufant mögött jár, de koránt sem olyan rossz játékos, hogy itt a Falcons helyében hagyjam tovább csúszni. Esetleg a visszavonuló Gonzalez helyére húzhattam volna TE-t is, de a védelem erősítését nagyobb prioritásnak éreztem.
2013 draft 1/23 Sherrif Floyd, DT
Re-draft: Brandon Williams, DT
A Vikings szintén jól húzott ekkor, de nekik is le kell mondaniuk Floydról. Sokáig azonban nem kell csüggedniük, mert a DT class mélységének köszönhetően még mindig találtam olyan játékost, aki megfelelő választás lett volna. Brandon Williams a hátsó körökben lett kiválasztva, de teljesítményével erre egyáltalán nem szolgált rá. Az első napoktól kezdve lehetett volna rá számítani.
2013 draft 1/24 Björn Werner, DE
Re-draft: Giovanni Bernard, RB
Az Indianapolis ekkor már soraiban tudhatta Luckot, így a támadóoldalon a légicsapások már megfelelően biztosítva voltak. A földön azonban veszélytelen volt az alakulat. Az egyoldalúság kiegyenlítése végett Bernardot draftolom a helyükben, ezzel tehermentesítve Luckot.
2013 draft 1/25 Xavier Rhodes, CB
Re-draft: DeAndre Hopkins, WR
A Vikings egy választást már maga mögött tudhat, mellyel a védelmet erősítették. A támadóoldalon a leginkább kérdéses poszt ekkor (is) az elkapó szekció volt. DeAndre Hopkins magasan ennek a felhozatalnak a legjobb elkapója, amely nem csak a classt minősíti (nem volt olyan erős, mint az utóbbi kettő), de a játékost is. Hopkins az első éveiben kiváló második számú elkapó volt Johsnon mögött a Texansban, de tavaly már sokszor elsőszámú célponttá nőtte ki magát. A Minnesota számára pedig nem is kell jobban más, mint egy igazi WR1.
2013 draft 1/26 Datone Jones, DE
Re-draft: Zach Ertz, TE
A Packers keretét minősíti, hogy nehezen találtam hiányposztot már ekkor is a rosteren. A linebacker sor adja magát, de nem volt olyan jó ez a class, hogy nyugodt szívvel bárkit is húzzak itt a helyükben (Alonso és Collins után). Végül talán a leggyengébb pontnak a Tight end szekciót találtam, ezért Zach Ertz lett a kiszemelt. A fiatal játékos az Eaglesben már az első szezonjától kezdve megbízható teljesítményt nyújtott, mind elkapásokban, mind blokkolásokban (talán ez a gyengébb pontja). Rodgers egy újabb fegyverrel kiegészülve, tovább lubickolna az NFC secondarykben.
2013 draft 1/27 DeAndre Hopkins, WR
Re-draft: Keenan Allen, WR
A Texans 2013-ban már Andre Johnson utódját kereste, melyet Hopkins személyében meg is talált. Most viszont nem tudják őt húzni, így egy másik elkapót kell keresniük. Kicsit bizonytalan vagyok abban, hogy Allen tényleg fel tud-e nőni a feladathoz, de első szezonjában bizonyította, hogy milyen képességekkel rendelkezik. Én 2015-ben újra felemelkedést várok tőle, így megfelelő jelöltnek tartom a Texans 2013-as első körére.
2013 draft 1/28 Sylvester Williams, DT
Re-draft: C.J.Anderson, RB
A Broncos ebben az évben két futót is szerzett, a vélhetően távozó Miller helyére. Az egyiket a draftról, a másikat undraftedként szerezte meg. Én most az utóbbit húzom a helyükben. C.J. Anderson az utóbbi két évben végül felülmúlta riválisát (többek közt Ball sérülése miatt) és 2015-ben elsőszámú futóként kezdheti meg a szezont.
2013 draft 1/29 Cordarrelle Patterson, WR
Re-draft: T.J. McDonald, S
A Minnesota harmadik! húzása újra a védelembe érkezik. Patterson ugyan az első évben úgy tűnt, hogy kiváló játékos lesz, de ebből a következő szezonban már semmit sem mutatott. Az én bizalmam is megrendült benne, ezért itt nem ő kerül kiválasztásra. Helyette McDonald lesz a pick, aki ugyan nem tudott ugyan olyan robbanásszerű szezont produkálni, mint az elkapó, de egy korrekt, megbízható safety.
2013 draft 1/30 Alec Ogletree, LB
Re-draft: D.J. FLuker, OT
Igen, még egy támadófalember. Azonban amíg egy csapatnak így néz ki a fala, az ne csodálkozzon, hogy addig húzom a támadófalembereket nekik, amíg végre már nem egy ementáli sajtra hasonlít. Fluker ugyan Warfordhoz képest visszaesés, de guardként fejlődés a Kosok csapatába. (Ezt a stratégiát amúgy egy évvel később el is kezdték, ugyanis 2014 óta nyolc embert is húztak a falba)
2013 draft 1/31 Travis Frederick, C
Re-draft: Johnathan Hankins, NT
A Dallas itt szerezte meg Fredericket, mellyel a center posztot jó időre bebetonozták. Erre most nincs lehetőségük és mivel más centert nem húznék első körben, ezért más posztra esett a választásom. Az NT poszt az egyik leggyengébb a Dallas keretében, ezen pedig a csoportriválisnál tavaly nagyszerű szezont maga mögött tudó Hankins segíthetett volna.
2013 draft 1/32 Matt Elam, S
Re-draft: Kenny Vaccaro, S
A Baltimore jól gondolta, hogy safetyt kell keresnie az első körben, azonban Elam nagy mellényúlásnak bizonyult. Vaccaroban, tavalyi rossz szezonja ellenére is több fantáziát látni, mint Elamban és ha az első szezonbeli teljesítményére képes, akkor a Ravensnek nagy segítsége lett volna.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Azeez Al-Shaair 3 meccses eltiltást kapott Lawrence kiütéséért
- Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Triple Coverage #570 – A 13. forduló összefoglalója
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 13. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 12 forduló után
- Nem csak McCaffrey, hanem Jordan Mason is IR-re került a 49ersnél
- Sose láttunk még olyan teljesítményt, mint Jameis Winstoné volt hétfő éjjel
- Elképesztő meccset hozott a hétfő esti rangadó, csak úgy kapkodtuk a fejünket
- A Rams vette fel a Commanders bust első körösét, kirúgta sokat hibázó visszahordóját a Seahawks
- A Jets történelmi mélységekben
- Josh Allen 0 elkapásból szerzett 7 yardot és egy TD-t
- Második olvasás #13 – Az Eagles az új favorit?
- A Ravens nem rúgja ki Justin Tuckert
- Taysom Hill szezonja is véget ért
- Christian McCaffrey megsérült, vélhetően nem látjuk már idén
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Azeez Al-Shaair 3 meccses eltiltást kapott Lawrence kiütéséért
- Uatu on Így néz ki a harc a rájátszásért a 13. forduló után
- renningan on Második olvasás #13 – Az Eagles az új favorit?
- AD94 on Josh Allen 0 elkapásból szerzett 7 yardot és egy TD-t
- atis123juve on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Tinka1495 on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Csakeztne on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Csakeztne on Őrült meccseken nyert a Seahawks, a Buccaneers, a Colts és a Vikings