NFC sztárirányítók: fenn és lenn

Seattle Seahawks @ St. Louis Rams 31 – 34 (hosszabbítás után)

Az NFC West rangadóján a papírforma ugyan az NFC-címvédő Seahawks győzelmét várta, de az erősen sejthető volt, hogy Wilsonéknak nem lesz könnyű dolguk St. Louisban. Különösen az offense-t lehetett félteni, ugyanis Graham érkezése ide vagy oda, a támadók az előszezonban is megszokott inkozisztens játékkal álltak elő, és annak ellenére, hogy végül csak sikerült Grahamet megtalálni egy ejtett TD-passzal, a Seahawks meccsben maradását a defense és a special team segítette elő. Tyler Lockett gyakorlatilag azonnal bizonyította, hogy a Seahawks mekkora stealt húzott vele, és első visszahordott puntját gyakorlatilag nyílegyenesen hordta vissza a célterületre.

A Rams azonban nem csak a támadók hatástalanításban volt hatékony, a méltatlanul alulértékelt Nick Foles első meccsén ellentmondást nem ismerve küzdött, és a Gurley és Mason hiányában Cunningham által képviselt jelképes futójáték (3 YPC) ellenére is végigpasszolta a Seahawks secondaryt. Az irányító 300 passzolt yardjához, és futott TD-jéhez csatlakozott Tavon Austin, aki először egy 11 yardos futással, majd egy egészpályás punt returnnel hozta vissza a meccsbe a Ramst, kiegyenlítve az állást a 4. negyed végére. Foles fejben talán már a game-winning drive végét tervezte, amikor a frissen igazolt Cary Williams kiütötte a kezéből labdát, amit lendületből felkapva 31-24-re módosította az eredményt.

Sebaj, a Rams kezdhette elölről a támadást, és rövid passzokkal fel is értek a Seahawks térfelére, ahol aztán a Chancellor hiányában pályán lévő Dion Bailey hibáját kihasználva 37 yardos TD passzal kínálta meg Kendrickset. A Seahawksnak nem volt sok ideje azon morfondírozni, hogy ha 900.000 dollárral többet adtak volna az elit safetynek, akkor jó eséllyel már a térdelés formációt gyakorolhatnák, hiszen el is jött a szezon első hosszabbítása, ahol Tarvaris Jackson ezúttal nem csillogtatta meg a fej vagy írás képességeit, és a Rams várhatta Hauschka kirúgását. A Hawks rúgója aztán egy meglepetés onside kickkel indította a túlórát, ami olyannyira meglepőnek bizonyult, hogy saját csapattársai se tudtak róla, így a Rams kiváló mezőnypozícióban kapta meg a labdát, ahonnan simán eljutottak egy field goalig.                  

Caroll elmondása szerint a rúgás szándékos volt, de nem feltétlenül onside kicknek készült, hanem inkább egy középre ívelt labdának, ami minimalizálná Austin esélyét a visszahordásra – hát, oké. A Seahawks offense aztán újra bizonytalankodott, és a pálya közepén elérkeztek egy 4&1-hez, ahol a mindent eldöntő egy yardért ezúttal futójátékot hívtak, de hiába, Lynchet megfogták – inkább Lockette-nek kellett volna passzolni?   A Rams ezzel tehát értékes győzelmet húzott be, úgy néz ki, hogy a stabil védelem mellé egészen pofás offense sorakozhat fel, és Folesnak igenis lesz keresnivalója a kőkemény NFC Westben. A Seahawks védelme egyelőre nem tűnt sebezhetetlennek, de igazából ez nem jelentett problémát, hiszen a DST 2 TD-t is hozott, de a támadók bizonytalansága és a nem működő fal kétségessé teszi a Seahawksnak jósolt NFC-elsőség elérését.  

Carolina Panthers @ Jacksonville Jaguars 20 – 9

Én tényleg őszintén sajnálom a Jaguarst – évről évre azt reméljük, hogy na, majd idén összeáll a defense, és működni fog a támadóoldal, de aztán valahogy mégsem jön be a fogadkozás. Pedig ha valamikor, akkor most lett volna esélye a Jagsnek megmutatnia magát, az elkapók nélkül érkező Panthers nem képviselt olyan jelentős játékerőt, de a tisztességes helytálláson kívül semmi igazán kiemelkedőt nem mutattak a hazaiak. Az első körös futó Yeldon is tisztességesen helyt állt (12 carry, 51 yard), de a red zone-ban nem tudott pontot szerezni, a nagy elkapó reménység Allen Robinsont pedig elnyelte a Panthers secondary, így Bortlesnek nem volt könnyű dolga a támadások vezetésében. A másodéves irányító igazából nem mozgott rosszul, de 200 yard alatti teljesítményét és két eladott labdáját nem kárpótolta az 5. körös újonc Greene-nek adott nagyszerű TD passza.  

Sok fantáziát a Panthers játékában sem tudtunk észrevenni, futójáték esetén Stewart futott bele eredménytelenül a védőfalba 3 yardért, passzjáték esetén pedig 50% eséllyel Newton tette ugyanezt, még gyengébb YPC-vel. Az esetek másik felében azért sikerült néhány passzt is elengedni a liga legrosszabb elkapógárdája felé (Olsen levédekezését jól megoldotta a Jaguars), és végül a legmagabiztosabbnak tűnő Jerico Cotchery egy elkapott TD-t is összehozott, szemben Ted Ginn-nel, aki leginkább a TD passzok elejtésében működött közre. A két szenvedő offense fej-fej mellett gyűjtögette a pontokat, a Panthers csak egy kihagyott extra pontnak (hát persze, hogy a Jags…) köszönhetően fordult előnnyel a második félidőben. A meccs végkimenetét aztán egy igazi védelmi bravúr döntötte el, a corner Josh Norman tökéletesen érezte Bortles passzát, és zavartalanul sétálhatott be az endzone-ba – a Jags-nek erre már nem volt válassza, egy Gano field goallal pedig be is állt a végeredmény.

PAIN pic.twitter.com/6uRo6WEUGP — SB Nation GIF (@SBNationGIF) 2015. szeptember 13.

Sokkal okosabbak nem lettünk a meccs után, de úgy tűnik, hogy mindkét csapat erőssége a védelemben rejlik, így amennyiben sikerül magabiztosabbá tenni a támadószekciókat, úgy lehet keresnivalójuk a csapatoknak, de egyelőre ez a teljesítmény egyik csapat számára sem kecsegtet nagy reményekkel.

Green Bay Packers @ Chicago Bears 31 – 23

A Bears emberemlékezet óta nem nyert otthon a Packers ellen, Cutler személyesen 1-11-es mérleget épített fel a wisconsiniak ellen, így nem meglepő módon országos kettesként várhattuk az NFC North csoportrangadóját. A végeredmény végül ezt a várakozást igazolta, de a két csapat közötti egy labdabirtoklásnyi különbség jelzi azt, hogy nem is volt annyira egyértelmű a mérkőzés, mint arra számíthattunk.

Miután mindhárom kérdéses státuszú chicagoi elkapó (Jeffery, Wilson, Royal) vállalni tudta a játékot, Cutler egészen magabiztosan tudott támadásokat vezetni, ami az első két negyedben két field goalt és egy futott TD-t eredményezett. A futott TD természetesen Forte érdeme, aki néhány ijesztő drop ellenére az egész mérkőzésen kiválóan dolgozott, 6 feletti YPC-je és 166 scrimmage yardja jól mutatta, hogy a Packers defensive line-ja nem tudott érdemi megoldást találni a szezon előtt kissé leírt futóra. Az első félidőben a Green Bay támadógépezete még eléggé rozsdásan mozgott, de a Packers lépést tudott tartani ellenfelével, a harmadik negyed végére pedig meg is fordította az állást a forduló „zero-to-hero” játékosa, James Jones segítségével. A veterán elkapót kitették a Raidersből, nem kellett a Giantsnek, így a Nelson kiesésével elkapóhiányba kerülő Packers csapott le egykori játékosára, aki két kiváló TD elkapással hálálta meg a bizalmat – mint ahogy később elmondta, úgy érzi, pillanatok alatt visszaszokott régi közegéhez, így őt nem lepte meg a teljesítménye.

Jones tündöklését követően azok a játékosok kerültek inkább rivaldafénybe, akiktől ezt vártuk: Rodgers tökéletesen koncentrált, és Cobbnak is ajándékozott egy touchdown-elkapást, majd Eddie Lacy is felrakta a koronát a teljesítményére a 4. negyed végén szerzett közeli TD-futással. A másik oldalon pedig elérkezett a Cutler-time, aki a pesszimista rajongók elvárásainak megfelelően omlott össze a meccs hajrájában, amikor is két tökéletes passzt indított a Packers védelme felé: az első átadás ugyan drop lett, de a második kedves ajándékra már lecsapott Clay Matthews. A Packers pedig innentől tökéletesen uralta a meccset és az órát, és 1:46-tal vége előtt a már említett Lacy TD-vel 15 pontos hátrányban adtak át a kezdeményezést a Bears-nek. A Bears a prevent defense-t játszó zöldek ellen végül eljutott az endzone-ig, ahol Martellus Bennett néhány ügyes csellel behúzott egy szépítő hatpontost, de az onside csoda elmaradt, így Cutler örökmérlege 1-12-re romlott, legközelebb a Lambeau-n szépíthet.

We missed you, Jay Cutler. pic.twitter.com/tMqBuNQBgI

— SB Nation GIF (@SBNationGIF) 2015. szeptember 13.

Nehezen indult el a Packers szekere, de a secondary hiányosságaitól eltekintve szép munkát végeztek a wisconsiniak, az offense-t nem meglepő módon Nelson nélkül is hibátlanul irányítja Rodgers, így jó eséllyel fordulhatnak az NFC-döntő visszavágójára jövő héten. Az előre eltemetett Bears megrázta magát, és szoros meccsre kényszerítette a liga egyik legjobb csapatát, így amennyiben a mutatott játékot fenn tudják tartani és Cutler is konzisztensebb teljesítményt tud nyújtani, úgy nem az 1/1 esélyesei között kell majd keresni a macikat.

New Orleans Saints @ Arizona Cardinals 19 – 31

A két ellentétes előjelű tavalyi szezont hozó csapat összecsapása egészen érdekesnek ígérkezett, hiszen mind a Saints, mind a Cardinals számos kérdőjellel vágott neki a szezonnak. Az első kérdés, amire választ kaptunk, az Palmer formája volt: a vörösek komoly sérülésből visszatérő irányítója ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, és előbb egy kiváló 80 yardos drive végén TD-passzal találta meg a sokra hivatott másodéves elkapó John Brownt, majd egy 88 yardos drive-ot befejezéseként Andre Ellington is behúzott egy goal line TD-t.

Gyorsan megválaszolásra került egy nyitott kérdés a Saints oldalán is: bármennyire is ment a fogadkozás, úgy tűnik, hogy amíg Brees a Saintsben játszik, addig itt igazi run-first csapatot nem fogunk látni: a két futó, Ingram és Robinson egyaránt 2 YPC körüli teljesítményt nyújtott a Cardinals jól működő futásvédekezésével szemben. Így hát maradt a jól bevált recept, és Brees visszanyúlt régi szokásához, miszerint a kereten lévő összes elkapásra alkalmas játékos között oszt ki 300-400 yardot. A Cardinals secondary Brees ezen szándékát egészen hatékonyan próbálta megakadályozni, így egy-két megégést kivéve arra kényszerítette az irányítót, hogy a levédekezett elkapók helyett közelebbi célpontokat keressen – sztár TE hiányában ezek a célpontok pedig a futói lettek: Ingram majdnem 100 yardot, Robinson pedig 50 yardot lapátolt össze. A lényeg azonban az volt, hogy a Cards védelme működött: a mélységi passzokon túl a vörös zóna közelében igazán hatékonyan dolgoztak, amelynek eredményeképp a Saints kiváló alkalmat kapott újonc rúgójuk éles tesztelésére: Zach Hocker 4-ből 4-szer eredményes volt, meccsben tartva ezzel a szenteket.

A Panthers-Jags meccshez hasonlóan itt is egy interception hozta meg az áttörést: a harmadik negyed végén Powers nagyszerű védekezését követően a safety Rashad Jonhson kapta föl Brees passzát, a lendületbe kerülő Cards pedig Palmer Fellsnek küldött tökéletes passzával megszerezte a második TD-jét, amire a szenteknek már nem volt válaszuk. Persze a pintyek oldalán sem volt minden tökéletes: egy ártatlannak tűnő szituációban megsérült a futó Ellington, így dörzsölgethettünk a szemünket, hiszen a futójáték vezetését mindannyiunk kedvenc C2KY-ja vette át, aki nem is okozott csalódást. A végén aztán végül egy harmadik futó lett a meccs hőse, ugyanis a győzelmet bebiztosító TD-t az újonc David Johnson első labdaérintéseként végrehajtott elkapása (majd az elkapás után megoldott 40-45 yard) jelentette.

Megerősítve érezhetjük magunkat: a Cardinals tényleg legit csapat. Ha a Saints ellen mutatott határozottsággal tudja folytatni Palmer, úgy a rájátszás megismétlése tökéletesen elképzelhetőnek tűnik, és hát ki tudja, lehet, hogy a divízióban is lesz keresnivalójuk. A Saints szintén ezzel vigasztalódhat: bár a Cards most túl kemény ellenfélnek bizonyult, egy kicsit stabilabb passz elleni védekezéssel és a Spiller felgyógyulásával tovább javuló futójátékkal a nem túl acélos NFC South-ban továbbra is contenderek maradnak.

Az első heti összefoglalónk másik két harmadát ITT és ITT találjátok.