Delvin Breaux, a Saints cornerbackje nem mindennapi megpróbáltatások után került az NFL-be, ahol egyből bedobták a mélyvízbe az első számú CB, Keenan Lewis sérülése után, és a kezdeti nehézségek után egyelőre remekül teljesít. Nézzük tehát, hogy min ment keresztül a játékos, mire a profik közé került.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Breaux 1989 októberében született New Orleansban. Középiskolásként hamar feltűnt a tehetsége, már végzős éve előtt 30 első osztályú egyetemi futballprogramtól kapott ösztöndíjajánlatot. Minden jónak tűnt, egészen addig, amíg 2006-ban egy play meg nem változtatta az életét. Cornerback poszton játszott, de mivel remekül szerelt, az edzője berakta a special teambe. Egy visszahordásnál történt ütközés során a Breaux lent maradt a földön, és nem látott semmit. “Kelj már fel, nem történt semmi” – biztatták a csapattársai, pár másodperc után újra látott, felkelt, majd lesétált a pályáról. Ekkor kapott fájdalomcsillapítót, de nem tudta lenyelni, elkezdett szédülni, így ki kellett hívni a mentőket. A kórházban a röntgen után közölték vele, hogy három nyakcsigolyája eltörött. “Az a csoda, hogy nem haltál meg” – mondta az orvos, ezután tíz órás műtét várt Breaux-ra, hogy rendbe hozzák a nyakát. A műtét során kiderült, hogy a csigolyatörés az artériákat is károsította, így akkor úgy tűnt, hogy a futballkarrierjének vége.
Reményre adott okot azonban, hogy a játékos a műtét után csak egy hónapot töltött tolószékben, majd utána saját lábán kisétált a kórházból. A tervezett két éves felépülési idő helyett kilenc hónap múlva már futóedzéseket végzett. Amikor visszament a műtétet végző orvoshoz, megkérdezte a dokit, hogy futballozhat-e még valaha, ekkor ezt a választ kapta: “De csak akkor, ha küldesz pár jegyet, amikor a Super Bowlba jutsz.” Breaux ezután az állam legjobb egyetemi futballprogramjától, az LSU Tigerstől kapott ösztöndíjat, megvalósítva ezzel gyerekkori álmát. Az LSU más néven Cornerback U (Patrick Peterson, Tyrann Mathieu, Corey Webster), Breaux pedig a legjobb helyre került, ami a posztját illeti.
Breaux hányattatásai azonban folytatódtak, az LSU-nál nem ment át az orvosin. Látogathatta az edzéseket, de részt nem vehetett rajtuk játékosként. Így hát játékosedző lett belőle egy rövid időre, de ez neki nem volt megfelelő. “Sírva jártam az edzésekre. Azért jöttem egyetemre, hogy futballozzak, de ezt nem engedték az LSU orvosai. Rájöttem, hogy ez így nekem nem való, és otthagytam az egyetemet.” Pár év kihagyás után eszébe jutott, hogy az élete nem ugyanaz a tojáslabda nélkül, így újra elkezdett futballozni, egyelőre csak flag footballt. Mivel nagyon jól ment neki, 2012-ben elment próbajátékra a Saintshez, akiknek azonban ekkor nem kellett. Breaux úgy döntött tehát, hogy aláír a félprofi Louisiana Bayou Vipers csapatához, akik a Gridiron Developmental Football League-ben játszanak. Hat év kihagyás után tehát újra futballmeccset játszott.
Tehetsége hamar megmutatkozott, rögtön az első évében All-Star lett. Fel is fedezte az arénafutballt játszó New Orleans VooDoo, akik a következő évben leigazolták. Itt nem töltött sok időt, 2013-ban már a kanadai ligába került, a Hamilton Tiger-Cats csapata igazolta le, ahol a tehetségét látva a csapattársai megkérdezték tőle: “Ez neked túl könnyű. Miért nem az NFL-ben vagy?” 2014-ben CFL All-Star lett. Teljesítményére már az NFL-ben is felkapták a fejüket, 20 csapat hívta próbajátékra. Vizitált a Brownsnál, Dolphinsnál, Falconsnál is. Itt ismét előjöttek a múltbéli negatív tapasztalatai, ugyanis nem mindegyik csapat orvosai adtak neki zöld utat. Később elment a Buccaneershez próbajátékra, ekkor kapott egy hívást egy 504-es körzetszámú telefonszámról, ami ismerős volt neki. “Nem, ez nem lehet a Saints”, gondolta Breaux, de bizony ők voltak, Mickey Loomis és Sean Payton akart vele beszélni. Ekkor azonnal szülővárosába, New Orleansba utazott, hogy 2012 után újra próbajátékon vegyen részt a szenteknél. Lefuttatták vele a 40 yardot, ez 4,44 másodperc alatt sikerült neki, ami egy 6’1 magas, 200 fontos cornerbacktől jó eredmény. Ezután különböző pozíciós gyakorlatokat végeztettek vele, de nem egészen 10 perc után Payton közölte vele, hogy mehet zuhanyozni. A játékosmegfigyelőknek pedig azt mondta, hogy “ne engedjétek ki az épületből addig, amíg alá nem írta a szerződést.”
Kérdés lehetett még az orvosi vizsgálat eredménye, de ez igazából a Saintsnél nem akkora kérdés, 2006-ban játékra alkalmasnak nyilvánították a vállproblémákkal küszködő Drew Breest, más csapatokkal, így a Dolphinsszal ellentétben. Breaux-nak máshonnan is volt ajánlata, de nem sokat gondolkodott, aláírt a Saintshez három évre, $1,5 millióért, a döntést megkönnyítette a $138 ezer garantált tartalom a szerződésében, amit idén kap. Így is 45 Saints-játékos többet keres nála az 53-ból. A Saintsnek pedig szüksége volt magas cornerbackre, ha már Mike Evans, Kelvin Benjamin, Julio Jones-féle elkapók vannak a csoportban.
Keenan Lewis, a Saints első számú CB-je az előszezonban megsérült, így Breaux hamar a kezdőbe került. Brandon Browner gyenge teljesítménye miatt hamar ő lett az első számú CB, és megszerezte első interceptionjét az Eagles ellen. Agresszív játékstílusa elég sok büntetést von maga után, de ugyanakkor a felé dobott passzok csak 43,9%-ából lett sikeres elkapás annak ellenére, hogy sok segítséget nem kapott a safetyktől, egy az egyben maradt a WR-ekkel. Breaux jó teljesítményének köszönhetően az ellenfelek első számú elkapóinak ritkán volt nagy meccsük a Saints ellen idén. Keenan Lewis visszatérésével is kezdő maradt a szélen, Browner pedig átmozgott a slotba. A ProFootballFocus szaklap értékelései szerint Breaux egyelőre a legjobb 10 cornerback között van a szezonban, annak ellenére állta a sarat, hogy viszonylag sokszor dobtak rá. Erre csak annyit tudunk mondani, hogy Geaux, Breaux!
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Egy packernation poszt már hiányzott, zseniális sztori!