Amikor valaki életében először hall az amerikai futballról, akkor agyatlan, egymásnak rohanó hústornyokról beszél, akik mindenféle elképzelés nélkül ütik egymást. Mi, akik már régóta követjük ezt a remek sportot, azonban tudjuk, hogy mindez egyáltalán nem igaz. Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy rengeteg tökkelütött is sétál a pályákon, de az amerikai futball világa inkább szól a stratégiáról, az egymás hátrányainak kiismeréséről és a folyamatos megújulásról, mint nagydarab emberek vég nélküli birkózásáról. Az amerikai futball a számok világa, ahol egyszerű matekkal sok mindent el lehet érni. A következő írás talán minden eddigi elemzésünknél jobban erről szól, ez pedig a Zone Read. A korábbi írások során már esett szó a zónablokkolásról és a támadófalról és az irányító-felállásokról is, ezekre most mind szükségünk lesz.
Zone Read
Aki nem hallott volna még erről a dologról annak egyszerűen felvázolva, arról szól a fáma, hogy az irányító a snap után eldöntheti, hogy a labdát átnyújtja-e a futójának vagy megtartja magának a labdát és maga fut vele. Ezt a döntést pedig annak következtében hozza meg, hogy olvassa (az angol read szó innen kerül a séma nevébe) a defensive end (általában annak a DE-nek, amelyik nem játék irányában helyezkedik el) mozgását.
Amennyiben a védő rá (QB-ra) irányítja figyelmét, akkor átnyújtja a futónak, aki a zónát blokkoló fal mögött fut (innen a Zone név a sémába), ha pedig a védő a futót próbálja levinni, akkor megtartja magának és fut el az üresen hagyott helyére.
Na de nézzük meg, hogy miről is szól ez.
Egyszerű matek az egész
Ahogy az európai futballban, úgy az amerikaiban is 11 játékos feszül 11-nek egyszerre a pályán. A futójátékoknál így nem nehéz kiszámolni, hogy az irányító, aki csak átnyújtja a labdát a futónak, plusz maga a labdacipelő nem képes felvenni az ütközést a védőkkel, így a védők máris 11 a 9 ellen vannak. Általában a két safety így blokkolatlan marad és szabadon vadászhat a running backre.
Ennek a problémának a kiküszöbölésére született meg az a Zone Read. Ebben az esetben ugyanis már az irányítóra is figyelni kell, valamint a DE – akinek a mozgását olvassa a QB – azzal van „blokkolva”, hogy nem tudja, kire induljon (vagy ha tudja, akkor is lehet, hogy hoppon marad), ezzel máris eltüntették a védők fölényét.
Nem mindenki játéka
Szerintem már ti is összetettétek, hogy az olyan csapatok, ahol szélvészgyors Manningek vagy Bradyk rohangálnak (persze velük is lehet), nem igazán tudják ezt a sémát játszatni, ellenben olyan játékosokkal, mint Vick volt, vagy Taylor, esetleg Colin Kaepernick az irányító ott könnyebben lehet ilyen játékokkal is készülni. A mai modern NFL-be pedig egyre több olyan irányító érkezik, aki alkalmas arra, hogy ilyen lehetőségeket használjon ki a csapat.
Mindenki másképp csinálja
A zónablokkolással foglalkozó poszt alatt már bemutattam, hogy ezt a blokkolási sémát két különböző módon lehet végrehajtani. Az egyik az inside zone, a másik pedig az outside zone. A Zone Readet ennek megfelelően szintén kétfajtaképpen lehet végrehajtani. Az inside zone-nál shotgun felállás van, a running back az irányító mögül indul, pár lépéssel jobbra vagy ballra helyezkedik el tőle a snap előtt és innen indul a játék.
Az outside zone-nál a running back közel egyvonalban áll fel a QB-val és kicsit távolabb tőle, mint az inside zone esetén.
Az egész séma azért fut a zone-blocking scheme-el együtt, mert ahogy láthattuk, ebben az esetben nem az a feladat, hogy mindenki keresse meg az emberét és azt blokkolja, hanem egy irányba mozogjon a fal, így fordulhat elő, hogy az a defensive end, aki nem a játék irányánál áll, az blokkolatlan marad és őt olvassa az irányító.
Most akkor ez kettő vagy több lehetőség?
A Zone Read igazi szépségét viszont az adja, hogy nem veszi el az irányítótól a passzolási lehetőséget se. Ugyanis, ha a DE a running backre lép, akkor megtartja a labdát és az egyetlen védő, aki blokkolatlan marad, az valamelyik safety lesz. Ez a safety, azonban hiába olvassa jól a játékot, mert ha túl elhamarkodottan lép fel és a többiek se végzik megfelelően a dolgukat, akkor az irányító – miután elindult a labdával és meglátja a fellépő safetyt – a helyére elereszthet egy passzt az egyik csapattársának, aki az üres területen megjátszató lehet.
Egy másik lehetőség pedig az lehet, hogy miután az irányító olvasta a defensive end játékát és az a futóra lépett fel, akkor megtartja a labdát, de nem az ő helyére vág vissza, hanem egyenesen megtámadja azt a lyukat, amit eredetileg nyitott a fal a futó számára. Ezekkel az elemekkel kiegészülve a Zone Read, igazi triple option játék lesz, amely ellen már nagyon nehéz védekezni.
(Képekért köszönet a thekeyplay.com oldalnak)
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”