New York Jets – New York Giants 23-20 O.T.
Mindkét fél számára fontos volt a rájátszás szempontjából ez a városi rangadó. Ennek megfelelően szoros mérkőzést vívtak a felek, amit csak a hosszabbításban tudott a Jets behúzni. A Giants offense nem tudott mit kezdeni a Revist nélkülöző védelemmel, az egész mérkőzésen egy hat pontost sikerült elérniük, de egy nagyszerű 80 yardos punt return TD-vel még a speciális egység is kisegítette Manningéket. Ennek ellenére összesen 20 pontot szereztek, mindet a második negyedben.
Fitzmagic ezzel ellentétben lassan, de biztosan gyűjtögette a pontokat, nem kevesebb mint 50 passzt eresztett el a mérkőzésen, utoljára ennyi passzkisérlettel 2000-ben tudott nyerni a Jets. Brandon Marshall remekül asszisztált Fitzpatricknek, 13 passzból 12-t elkapott (92,3%), 131 yardot szorgoskodott össze és ő szerezte a hosszabbítást érő TD-t is.
Utoljára 1993-ban sikerült a Jetsnek legyőznie a városi rivális gárdát, akkor még Phil Simms irányította az óriásokat, és Mariah Carey Dreamlover című száma állt a slágerlisták élén. A Jets ezzel a győzelemmel továbbra is eséllyel pályázik az egyik wild card helyre, míg a Giants továbbra is szenved a többi NFC East csapattal együtt.
Atlanta Falcons – Tampa Bay Buccaneers 19-23
Zsinórban 5. vereségét szedte össze a teljesen kipukkadó Atlanta, ezzel most egálra hozták a szebb reményekkel kecsegtető szezonjukat. Ráadásul ezt a mérkőzést sikerült valami elképesztően röhejes módon elveszteni, 2:45-el a vége előtt 3 ponttal mentek, mikor a Bucs 3rd&19-es szituációt oldott meg. Nem is akárhogyan, Jamies Winston maga futotta meg a first downt, miután mindenki azt hitte, leért már a térde.
https://vine.co/v/i7i0ti5YQDY
Az elmúlt 10 évben csupán két irányító tudott harmadik kísérletnél ekkora távolságot megfutni a negyedik negyedben. 1,5 percük még így is maradt, hogy egy TD-vel pontot tegyenek a mérkőzés végére, de Ryan eladta a labdát, ezzel megpecsételte a Falcons sorsát. Annyi örömük lehet, hogy Julio Jones újabb mérföldkövet tudhat magamögött, a második játékos lett a liga történelmében, aki 12 mérkőzés alatt abszolválta a 100 elkapást. A másik Marvin Harrison, aki 2002-ben 143 elkapást jegyzett a szezonban, ezzel rekordtartó, a Falcons 11-ese jó eséllyel letaszíthatja a trónról az alapszakasz végén.
San Francisco 49ers – Chicago Bears 26-20 O.T.
Gyakorlatilag tét nélküli meccsen hosszabbításban villant a 49ers, ami elég volt a győzelemhez. Blaine Gabbert ezzel a mérkőzéssel vélhetően beütötte az utolsó szöget Kaepernick koporsójába. Az hagyján, hogy 44 yardos futott TD-jével mentette hosszabbításra a mérkőzést, de ott kiosztott egy 71 yardos átadást Torrey Smithnek, amivel a 49ers behúzta ezt a találkozót. Ezt a két momentumot leszámítva elég nyögvenyelős mérkőzés volt ez, főleg a 49ers oldaláról, nem igazán akartak azok a támadások működni. Gabbert a rendes játékidőben 125 passzolt yardig jutott csupán, a running backek meg együtt nem jutottak 50 yard fölé. A csapat legeredményesebb futója is Gabbert volt a maga 75 yardjával. A Bears ennél egy fokkal eredményesebben támadott, s bár Cutler alig érte el a 200 yardot és TD passza sem volt, de legalább Forte és Langford is szépen termelte a yardokat, ketten együtt 143 yardot tettek a közösbe.
Jacksonville Jaguars – Tennessee Titans 39-42
Ezúton is üdvözlöm a két csapatot, ugyanis bejött a boldom a pontgazdag mérkőzésüknek hála. Kemény kettővel több pont született mint a Panthers – Saints meccsen, ezzel ez lett a forduló legtöbb pontot hozó találkozója. Érdekesség, hogy mezőnygól nem volt a találkozón, az összes pont TD-ből született, a 3 pont különbséget az extra pontok értékesítésének hatékonysága adta. A Jaguars ugyanis kettőt is kihagyott plusz egy kétpontos kisérletet is, ez döntött a Titans javára. Bortles 5 TD passzt kiosztott (ebből 4-et blitz alatt, idén ennyi TD passzt blitz játékok ellen egy mérkőzésen csak Brady és Newton tudott kiosztani), a Jaguars támadásai főleg a passzokra épültek, a Titansnál ennél nagyobb volt az egyensúly a passzok és a futások között. Maga Mariota is bemutatott egy nem akármilyen 87 yardos TD futást, emellé 3 TD passzt is kiosztott, egyértelműen vezére volt a Titansnek. Ez a 87 yardos scramble idén eddig a leghosszabb, a második meglepetésre Alex Smith 49 yardos futása a nyolcadik hétről.
Tipikus Baguars:
Houston Texans – Buffalo Bills 21-30
Brian Hoyer vette fel a kesztyűt a Bills futójátékával eredménytelenül ezen a mérkőzésen. A Bills futói 187 yardot tettek meg a földön és ebből 152 yard született az első kontakt előtt. A sors furcsa fintora, hogy a Bills ott csapott le a legkeményebben ahol a Texans eddig remekelt. A Houston 4 győzelmet számláló szériájában ugyanis mérkőzésenként mindössze 40,3 yardot engedett futásokból az első kontakt előtt. A remeklő futójáték mellé Taylor annyit tett hozzá, ami feltétlen szükséges, nem volt nagyon bonyolult elképzelés a passzjátékokra: Dobd fel Watkinsra. Viszont ez oly annyira bejött, hogy Watkins két olyan passzt is lehúzott, ami legalább 40 yardot szállt a levegőben, összesen 109 yardot és 1 TD-t szerzett a fiatal elkapó ezeknek hála. Texans oldaláról annyi öröm lehet a vereség ellenére, hogy Hopkins már most megdöntötte Andre Johnson egy szezonban elkapott TD rekordját a Texans színeiben. Watt viszont semmit sem tudott kezdeni a Bills támadóflával, sackje és QB hitje sem volt, rookie éve óta először.
Kansas City Chiefs – Oakland Raiders 34-20
A Raiders mindent megtett ezen a mérkőzésen, hogy a Chiefs Houston nélkül is győzni tudjon, és a küldetést sikerrel végre is hajtották. Hiába vesztett el két fumble-t is a Chiefs, Carr tett róla, hogy a turnover mutató ne feléjük billenjen, három alkalommal is eladta a labdát. Kész csoda, hogy csak két fumble végződött a támadás jogának átadásával, ugyanis mindkét csapat 3 alkalommal köhögte fel a labdát. Alex Smith újfent nem vállalta magát túl, összesen 162 yardot jutott a game manager QB-k archetípusa, de vigyázott a labdára és két TD átadást is kiosztott, mindkettőt Jeremy Maclin kapta. Ezt a mérkőzést az Oakland úgy tudta elveszteni, hogy az egész Chiefs támadósor 232 yardot ért el, 11-szer szabálytalankodtak, 2-szer eladták a labdát… Just Raiders…
Philadelphia Eagles – New England Patriots 35-28
Komolyan nem értem ezt az Eaglest, két meccsen bekapnak 45 pontot, majd megverik az AFC egyik éllovasát, ráadásul annak saját otthonában. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem a Bradford féle támadóalakulat volt ennyivel látványosabban jobb Bradyéknél, hanem a speciális egységük ütötte ki a Patriotsot. Visszavittek egy blokkolt puntot (Goode, 24 yard) punt visszahordásból is csináltak egy TD-t (Sproles 83 yard) és mellé a védelem is hozzátette a maga hatpontosát (Jenkins 99 yard INT return TD) és már is megvolt a W betű. Belichick valószínűleg azóta már a teljes speciális egységet felhúzta a egy lámpavasra Bostonban. 1993 óta nem engedett a Patriots 35 pontot zsinórban egy ellenfelének sem úgy, hogy nem tudott rá válaszolni. Mondjuk nem csoda, hogy ilyen TD-k után teljesen sokkot kaptak, 2009 óta nem volt blokkolt puntból kapott TD-jük, 2006 óta nem kaptak punt return TD-t, és Bradynek nem épp rövid karrierje alatt nem volt még ilyen hosszú INT return TD-je. Most mindezt egyszerre kapták a nyakukba. A Patriots fanok egyetlen öröme az lehetett, hogy 2001 óta először láthatták Bradyt elkapás közben, akkor egy 23 yardos elkapást jegyzett a Miami ellen, most egy 36 yardossal örvendeztette meg a szurkolóit.
Dallas Cowboys – Washington Redskins 19-16
Az NFC Eastet tényleg senki nem akarja megnyerni, itt lett volna a lehetőség, hogy a tartalék irányítóval felálló Boyz ellenében hazai pályán egy kis előnyt szerezzen a Redskins, de nem tudtak vele élni. Borzasztó töredezett mérkőzés volt ez, ahol a negyedik negyedig szinte semmit nem értek el a támadóalakulatok. Az első három játékrészben mindössze 2-2 mezőnygólt bírtak felmutatni a csapatok, valamint az utolsó másodpercekben is egy FG döntötte el a mérkőzést a Dallas javára, 9 másodperccel a vége előtt 54-ről Bailey nem hibázott. A Dallas számára a releváns haladást a play action játékok hozták meg, de sajnos későn kezdték ezeket alkalmazni. Negyedik negyedben 5 play action játékból haladtak 85 yardot, ami magába foglalja Dez Bryant 42 yardos elkapását, amivel megágyaztak a negyedik negyed közepén az egyenlítést érő mezőnygólnak. Ezen mérkőzés után 5-7-es mérleggel áll az Eagles, Giants, Redskins duó és 4-8-cal a Cowboys. Itt még bármi lehet, idén ez a csoport lesz a tavalyi NFC South ahonnan könnyen negatív mutatóval is be lehet majd kerülni a rájátszásba, viszont a csoport győztesen kívül mindenki más lemondhat a januári szereplésről. D-Jax punt returnje jól jellemzi az egész NFC Eastet.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
rég szenvedtem ennyire Pats meccsen, de igazi mazochista módjára nem kapcsoltam el -21-nél sem. szörnyű volt, tanítani kellene ezt az egészet “hogyan szúrjuk tökön magunkat egy amúgy tükörsima meccsen”-címmel. a végén nem tudtam eldönteni, hogy jó-e az, ha egy hail maryvel esetleg egyenlítünk, mert ilyen játékkal egyszerűen nem érdemelhet senki győzelmet. ezen a meccsen minden elmebetegség megtörtént nagyjából, ami egy csapattal megtörténhet és remélem, hogy pont jókor jövő pofonként felébred a csapat (nem szeretem a sérülésekre fogni a vereségeket, főleg úgy, hogy mindkét zakó könnyedén nyerhető meccsen jött össze)
én mondjuk emlékszem mikor szenvedtem ennyire (sőt még jobban) 2014 alapszakasz 4. meccs…
Az a tény szerintem, hogy még ilyen lehetetlen húzások mellett is meccsben maradtak az azért mutatja, hogy mekkora potenciál van ebben a csapatban… Jules szerintem jobban hiányzik mint Gronk, LaFell meg jövőre munkanélküli lesz, ha ennyire demotiváltan produkálja a droppokat!
inkább azt mutatja, mennyire szar az Eagles :D
Ezt nem akartam már leírni, de kétségtelen, hogy minden segítséget megkapott a Sas-kabaré ehhez a győzelemhez :D Még a végén behúzzák a csoportot :D
Sőt, BB. lehet dirket intézte így nehogy véletlen a Giants jusson PO-ba! :D
Ez nekem is eszembe jutott mint összeesküvés-elmélet:D #Specialteamsgate
Bírom ezeket a sokszor egyoldalú összefoglalókat. Nem azzal foglalkoztatok, hogy a Bucs megverte a Falconst, hanem, hogy miért kaptak ki. Látom valamiért még mindig hatalmas a Falcons bandwagonja. Egy olyan csapattól kapott ki a sokak által imádott Falcons, aki tavaly 1/1 volt és idén reális esélyük van a PO-ra, és nem azért vannak ott, mert minden ellenfelük szar volt amikor nyertek.
mindenképp sokat fejlődtek, ez tény, Winston fasza, az offense egész jól muzsikál.
De azért vegyük figyelembe, hogy kiket vertek meg eddig: Saints, Jaguars, Cowboys, Eagles, Falcons2x. Egyik sem épp világverő. De azért sikerült kikapni a Titanstől, a Texanstól, a Redskinstől, a Giantstől és a Coltstól, akik szintén nem túl jó csapatok. Szóval inkonzisztens a Bucs, könnyű a sorsolásuk, de természetesen dicséret illeti őket, mert sokkal jobbak, mint tavaly.
A Falconsnál pedig nem értjük az összeomlást 5-0 után. Ettől még nem vagyunk a bandwagonon, én biztosan nem, de az 5-0 utáni teljesítményüknél bőven több van a csapatban, ennyi.
Redskinstől 1 ponttal kaptak ki, aki látta a meccset az tudja miért. A Texans, Giants zakóban pedig nagyban benne volt többek között Smith keze is. Evans folyamatosan droppol, és amikor a szerencsén múlott volna a dolog, akkor az nem nagyon állt eddig a buccaneers oldalán. Igazából ha megnézed a Bucs meccseit nem sokon múlott volna, hogy pl 8-4-el álljanak most és ne 6-6al. Vannak gondok a csapatban ez tény, és lehet, hogy nem teljesen reális PO contener brigád beszélünk, de mégis ott toporognak az ajtóban és ez nem csak azért van, mert könnyű volt a sorsolásuk és szar csapatok ellen nyertek.
nyilván a túloldalról is fel lehet hozni dolgokat, hogy miért nyert a Bucs, amikor nyert. Most például Winston 3rd&19 futását lehet említeni, hogy megállt a teljes védelem, mert azt hitték lent van, meg úgy egyébként a homály Falconst.
Ezen a héten egyébként a szerkesztőségben 9ből 7en Bucs győzelmet mondtunk, szóval nem mondhatjuk, hogy nem számítottunk rá.
De mivel egy ember írja az összefoglalt. így az ő szemszögét olvashatjátok, felteszem, hogy 9-en 9 féleképpen fogtuk volna meg a meccset :)
A Podcastben egyébként jimboy-jal és Leonidasszal az jött ki megtippelve minden meccset, hogy a Bucs bejut a rájátszásba, szóval nem utáljuk mi a Buccaneerst vagy bármi hasonló :D
Ez azért erősen optimista jóslat:) Mi Bucs szurkolók már a csoport 2. helyével is maximálisan elégedettek leszünk:) Mondjuk nem kis fegyvertény lenne 1/1-esként PO-ba juttatni egy csapatot. Hirtelen nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen. Luck-al nem ér példálózni, mert a Colts akkor PO contender csapatként adta le a komplett szezont Luck miatt.
a Bucsnak 4ből 3 meccsük hozható, a kérdés, hogy tudják-e hozni. A Vikingsnak nehezebb dolga van és a Giants ellen is alulmaradtak, jimboyék leszavaztak ott, szóval nálam 1 meccsen múlna, de az se rossz teljesítmény. A csoport második helye meg sima szerintem
Én is úgy kalkuláltam, hogy remélhetőleg Smith is a fejéhez kap és rájön, hogy reális esélyük van a PO-ra. Szerintem ha azzal a rengeteg flag-el kezdenek valamit, amit eddig beszoptak és hozzák azt, amit egyébként tudnak, 3 meccset szerintem is hozniuk kell. ASJ visszatért, akitől én sokra számítok. Vikings sorsolása valóban elég brutálnak tűnik, és nagyon reménykedem egy Giants elleni zakóban is, mert én azért az NFC Eastből is őket látnám szívesen a csoport élén. Na meg ezzel persze nagy szolgálatot tennének a Bucsnak is:)
KC 2013 – 9-0-lal kezdtek
(Pedig az 1/1-es nem egy Winston volt.)
Oké de ott nem QB volt az 1/1.
Ha nem qb az 1/1 úgy még nehezebb, ráadásul a chiefsnek semmi pluszt nem hozott eric fisher