Már beszámoltunk róla, hogy szombaton Johnny Manziel csapott egy görbe estét Vegasban, amit egy instagramra feltöltött hamis képpel próbált eltusolni. Habár agyrázkódás miatt biztos volt, hogy nem lép pályára a Steelers ellen az alapszakasz zárófordulójában, vasárnap mindenképpen jelentkeznie kellett volna reggel 9-kor a csapatorvosnál és a Browns-nál, ez viszont a vegasi kiruccanás miatt elmaradt.
Azóta kiderült, hogy nem csak az internet népét próbálta kicselezni, hanem a helyszínen is igyekezett megbújni az ismeretlenség árnyékában.
Jánosunk ugyanis szőke parókával, egy álbajusszal és egy szemüveggel jelent meg egy népszerű éjszakai klubban, ahol Billy néven mutatkozott be mindenkinek.
Még mielőtt elindult volna a bulivonat, Manziel megvacsorázott a szórakozóhelyhez tartozó étteremben, ahol a legprivátabb helységben fogyasztotta el rendélését. Hajnali három körül megkapta a számlát. A fizetésnél Manziel kérte, hogy nem távozhatna-e fizetés nélkül, mivel készpénz nem volt nála, a kártyás fizetést pedig el akarta kerülni, hiszen a kártyás fizetéshez szükséges az egyén aláírása is.
Végül beadta a derekát, kifizette kártyával a számlát, aláírta a csekket, ezt követően pedig belevetette magát a vegasi éjszakába.

Legfrissebb cikkeink
- A Dolphins csak két első körért lenne hajlandó elcserélni Tyreek Hillt
- Jalen Ramsey eladó!
- Maxx Crosby asszisztens GM lett
- Patrick Peterson: Tudnék még játszani, csak nem akarok
- Tizenhét játékos lesz jelen a 2025-ös NFL-drafton
- A 2025-ös futó class – sosem volt ilyen jó?
- Triple Coverage #597 – Lógsz egy sörrel a draftra
- A futóké lehet a 2025-ös draft?
- Jonah Jackson: A Bearsszel végre nyerhetek egy gyűrűt
- Kenny Pickett kezdőnek érkezett Clevelandbe
- A jövő sztárjai – Matthew Golden
- A fogadóirodák szerint így alakul majd a draft első 9 választása
- Hosszabbított kiváló védőjével a Bears
- A 2025-ös cornerback class – Hunter és a többiek?
- Öngyilkos lehetett az idei draftra jelentkező Kyren Lacy
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A 2025-ös futó class – sosem volt ilyen jó?
- Kopi3.14 on Patrick Peterson: Tudnék még játszani, csak nem akarok
- Cseh Tibor on Jonah Jackson: A Bearsszel végre nyerhetek egy gyűrűt
- Hurrá Torpedó on Hosszabbított kiváló védőjével a Bears
- Hurrá Torpedó on Tizenhét játékos lesz jelen a 2025-ös NFL-drafton
- Cheetah008 on Patrick Peterson: Tudnék még játszani, csak nem akarok
- bjeela on Jonah Jackson: A Bearsszel végre nyerhetek egy gyűrűt
- Jani_Kovacs on Joe Flacco visszatér a Brownsba!
Ilyen van? Olvasom és nem hiszem el :DDd
Ezt a tintást :D én azért megnézném, hogy egy épkézláb mondjuk playoffba jutott csapatnál hogyan osztogatja a passzokat. A remény hal meg utoljára :D
Hogyan? Sehogy. Ilyen ember nem való az NFL közelébe. (Elég ott a hülye így is :D)
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Az NFL Balotellije
“fizetésnél Manziel kérte, hogy nem távozhatna-e fizetés nélkül” – a kis hamis :)))
Azért nem semmi forma a csávó, mehetne az FBI-hoz, vagy a CIA-hez terepre. Elvegyülni profin tud, bár ott se találna el senkit.
Egy normális csapatba tuti lenne olyan jó irányító mint Calson Palmer (persze plusz 1-2 év tapasztalatta) :D
Egyszer egy draft értékelős cikketekben Manziel felmerült mint “Patriotsba kellett volna vinni” lehetőség, ha jól emlékszem. (ha nem, akkor bocsi túl sokat olvasgatok össze vissza, és már magam sem tudom néha mit, hol?! :D )
Azért megnéztem volna mit kezd vele BB (bár szerintem igen gyorsan útilaput köthetett volna a talpa alá Jánosunk)?!