A Triple Coverage – Ahová csak az igazán tökösek passzolnak tizenkilencedik adásában először beszéltünk a Los Angelesbe költöző Ramsről, illetve a Chargers és Raiders is szóba került, majd az újonnan kinevezett főedzőkről esett szó. Közben beugrott több breaking news is, mint például hogy Coughlin visszavonta jelentkezését az Eagls főedzői állására, majd későbbi szegmensük közepén kapott Chip Kelly állást San Franciscóban, de természetesen mellette sem mentünk el szó nélkül. A heti nagyobb topikunk során rangsoroltuk a még életben lévő 8 csapat között a csapategységeket, így kiderült, hogy ki lenne az első három jelöltünk például irányító posztra vagy melyik linebacker sort választanánk a rájátszás legjobbjai közül. Végül természetesen beharangoztuk a divisional round párharcait is.
Továbbra is várjuk véleményeiteket, iratkozzatok fel iTunes csatornánkra, de SoundCloudon is eléritek az aktuális epizódot.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Úgy látom alulértékelitek a futás ellen kiemelkedő DTket (Mebane, Rubin, Lotulelei is kimagasló ebben).
Mebane átlagos DT? ugyanmár. megeszi a futást, aztán 3. downoknál jöhet az Irvin-Bennett-Clark(Hill)-Avril pass rush sor.
oké pass rushban nem kimagasló, de igy is eltart 1-2 belső falembert, de ugye NT, kevés pass rusher NT van.
Lotulelei is jó DT
ligaszinten persze jók, de ha most a top8 csapatot nézzük, akkor átlagosak nálam
Szerintem igazad van, ezért is lett nálam a sorrend 1. Hawks 2. Panthers, mert az emlitett emberek is kiváló védőjátékosok. Persze ez egyébként a Broncos falában romboló emberekről is elmondható, de ott ők talán tényleg igazán futás ellen jók, míg a másik két falban pass rush és futás ellen is jó a személyzet.
igen, ellenben a Broncos falembereinek, mivel 3-4es rendszerben vannak, nem a pass rush a feladatuk. Arra ott van Miller és Ware. A Hawks és Panthers falának pedig mindkettőben kiemelkedőnek kellene lennie, mert mindkét szerepet hivatottak ellátni. Így persze nehezebb dolguk is van talán.
A Hawks emberei sztem el is látják ezt maradéktalanul kiváló szinten, a Panhers esetében már neccesebb, de alapvetően ők is mindkét statisztikában jók ,még ha nem is elitek.
egy szóval sem mondtam, hogy nem látják el kiváló szinten, annyit mondtam, hogy a Broncos kicsit jobban. De egyébként ez volt a legnehezebb egység a sorrendek összerakásánál, szóval nagyon nem vitatkoznék a te listáddal sem, mert nincs sok értelme :D
Persze én Sem vitatom hogy forditott sorrend is lehet, csak nálam a Seahawks esetében a pss rush és a futásmegállítás is elit közeli a D-line vonatkozásban, a Broncosnál a D-line cska a futást fogja úgy, igaz mivel nem is feladatuk az OLB mellett ez tehetmentesiti őket, de ezért értékeltem feléjük a Hawks. De alapvetően ezért lehetett volna úgy szétvenni hogy passz ellen és futás ellen kiváló egységek és akkor tlaán könyebb lett ovlan a besorolás.
Nem értem, miért van az, hogy Johnny-t Dallas-ban képzeli el sok mindenki. Nehéz 3 (de akár kettő) értelmes érvet mondani mellette.
Jerry draftolni akarta korábban is, most az első körös pick helyett bagóért megszerezheti kedvenc irányítóját. Ő is Dallasba akar menni. Tanulhat kicsit Romo mögött, szerintem álmai csapatában ő sem bánná ezt annyira, sérülésekkor pedig be is állhatna. Támadófal jó, futójáték van, elkapók vannak, szóval jó a kisegítőszemélyzet is :)