Az NFL-ben van egy olyan szabály, hogy 2013 és 2016 között a csapatoknak el kell költeni készpénzben a fizetési sapka minimum 89%-át. Ez körülbelül (ha az idei cap 155 millió lesz) 494 millió dollár. Amennyiben valamelyik csapat ezt nem teszi meg, akkor büntetésre számíthat, a hiányzó összeget pedig szét kell osztania a játékosok között. Az Oakland Raidersnek – hogy megfeleljen a szabályoknak – 70 millió dollár körüli összeget kell idén elköltenie. Véletlenül van pont 70 millió dollár helyük a sapka alatt, viszont ez nem jelenti azt, hogy idén feltétlenül rászabadulnak a piacra.
Ez egy kicsit bonyolult. A 70 millió dollárnak valós pénzmozgásnak kell lennie. Tehát, ha például leigazolnák Von Millert (csak mondtam egy nevet) 6 évre, 120 milliós fizetéssel, amiből 60 millió aláírási bónusz, akkor már csak 10 milliót kellene költeniük. Hogy miért? Mert az aláírási bónuszt most azonnal kifizeted a játékosnak, tehát azonnali pénzmozgás. Tehát Von Miller már idén kézhez kapná a maga 60 millióját, ami valós pénzmozgásnak felel meg, viszont a fizetési sapkában ez elosztható maximum 5 évre,tehát Von Miller idén foglalna 8-10 milliót, a következő években pedig 20 millió fölött a sapkában. Ez persze a későbbiekben gondokat okozhatna, de elméletileg 1-2 évre a Raiders összerakhatna egy nagyon komoly Dream Teamet. De a realitások talaján maradva ez annyit tesz, hogy közel sem olyan biztos, hogy az Oakland Raiders eszeveszett költekezésbe kezd. De megtehetné.
Cap space és szabadügynökök
Az Oakland Raidersnek nem kell elküldenie senkit. 74 millió dollárnyi helyük van a fizetési sapka alatt. Persze el lehetne küldeni az olyan játékosokat némi aprót felszabadítva, mint Curtis Lofton (2 millió), de minek. Ráadásul minden a 2016-os költségvetésből kieső nem garantált tartalommal többet kell költeniük. Tehát távozó játékosokról talán fölösleges beszélni, a szabadügynökök sokkal izgalmasabbak.
Justin Tuck (DE) és Charles Woodson (S) visszavonulnak. Rajtuk kívül van még 14 olyan lejáró szerződésű játékos, akiknek csak a legelvakultabb Raiders szurkolók ismerik, pályára pedig leggyakrabban fűnyíráskor léptek. Ugyanakkor Aldon Smith (OLB), Donald Penn (OT) és Marquette King (P) érdekes.
Aldon Smitht jó eséllyel senkinek sem kell bemutatni. A San Francisco 49ers draftolta a 2011-es draft első körének 7. választásával. Zseniális pass rusher, karrierje első 43 mérkőzésén 42 sacket szerzett. Csakhogy emellett egy címeres ökör, aki viccből bombával fenyegetőzik a repülőtéren, részegen autókázik, miegymás. Ennek apropóján az utóbbi két szezonban különböző eltiltások miatt csak 16 meccsen léphetett pályára. Kell a csapatnak egy hozzá hasonló pass rusher Khalil Mack mellé (6-8 millió/év), aki előélete miatt még viszonylag olcsón is megtartható, csakhogy ott van az a nagyon magas rizikófaktor, hogy bármelyik offseason alatt eltiltathatja magát.
Donald Penn (fenti videón) az utóbbi évek egyik legjobb Raiders igazolása volt. 2 évre szerződött Oaklandbe 9,4 millióért és remek munkát végzett Derek Carr megvédésében. Hamarosan 33 éves lesz, egy két éves, átlag 5-6 milliós szerződést aligha utasítana vissza és korrekt minőséget vinne a támadófalba. Marquette King pedig egy punter, de hát a punterek is emberek. Ő ráadásul top5 a ligában, ennyi költőpénzzel pazarlás lenne elengedni.
Hiányposztok
Hiányposztból van bőven. Woodson utolsó évében is a legjobbak közé tartozott safety poszton, az újraigazolt Nate Allen nagyon kevés. Egy, de inkább két jó safety nagyon elférne, például a volt Charger Eric Weedle. A linebacker poszt is régóta probléma, az ellenfelek TE-jei csak úgy lubickolnak középen. A piacon viszont nincsenek olyan komoly nevek, a 33 éves Derrick Johnson és mondjuk Danny Trevathan jelenthetne komoly előrelépést, ha nem maradnak jelenlegi csapataiknál.
A front7-re is ráférne az erősítés, ha Aldon Smith-t újra is igazolják. Én a broncosos Malik Jacksont vizionálom a Raidershez, aki ráadásul egy igen komoly 12-13 milliós szerződést kaphat. A cornerback poszton is el lehetne gondolkozni, például Casey Haywardot el tudnám képzelni Oaklandben, a csapat amúgy is szeret Packers játékosokkal dolgozni. Szezon közben meghosszabbították Michael Crabtree szerződését, így elkapó igazolása nem prioritás. A védelemre, és elsősorban a secondaryre kell sokat költeni, nagyon érdekes lesz látni, hogy milyen stratégia szerint igazolnak.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Azeez Al-Shaair 3 meccses eltiltást kapott Lawrence kiütéséért
- Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Triple Coverage #570 – A 13. forduló összefoglalója
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 13. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 12 forduló után
- Nem csak McCaffrey, hanem Jordan Mason is IR-re került a 49ersnél
- Sose láttunk még olyan teljesítményt, mint Jameis Winstoné volt hétfő éjjel
- Elképesztő meccset hozott a hétfő esti rangadó, csak úgy kapkodtuk a fejünket
- A Rams vette fel a Commanders bust első körösét, kirúgta sokat hibázó visszahordóját a Seahawks
- A Jets történelmi mélységekben
- Josh Allen 0 elkapásból szerzett 7 yardot és egy TD-t
- Második olvasás #13 – Az Eagles az új favorit?
- A Ravens nem rúgja ki Justin Tuckert
- Taysom Hill szezonja is véget ért
- Christian McCaffrey megsérült, vélhetően nem látjuk már idén
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Azeez Al-Shaair 3 meccses eltiltást kapott Lawrence kiütéséért
- Uatu on Így néz ki a harc a rájátszásért a 13. forduló után
- renningan on Második olvasás #13 – Az Eagles az új favorit?
- AD94 on Josh Allen 0 elkapásból szerzett 7 yardot és egy TD-t
- atis123juve on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Tinka1495 on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Csakeztne on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Csakeztne on Őrült meccseken nyert a Seahawks, a Buccaneers, a Colts és a Vikings
Kíváncsi leszek rájuk is. Szerintem valamelyik elit pass rusher tuti itt fog kikötni, hogy ez Vernon, Wilkerson vagy a Billsből távozni akaró Mario Williams lesz-e, azt nem tudom. Ilyen anyagi lehetőség mellett a támadófalukat is megerősíthetnék ha marad nagy név a piacon, hiszen a kezdő RG J’Marcus Webb szerződése is lejár, sajna nincs arról adatom hogy idén hogy teljesített, vagy hova helyezhető a posztriválisai közül.
Aldon Smith amúgy 1 évre el van tiltva nem?
Messze-messze ő votl a leggynegébb a falból. Amuyg hihetetlen de a többiek viszont ligaelit. Nemhiába votl top6-os az Oaklnad fala. Ő votl az egyetlen aki gyengén teljesített. Főleg futás ellen, de a passzblockot se teszi zsebbre. Amugy ő tackle votl eredetileg nem? nem biztos de vmi ilyen rémlik.
De igen, Webb tackle volt, a Chicago még azon a poszton szívott vele. Részben miatta vitték oda Bushrodot (akit most elküldtek), hogy Webb ne a bal oldalon szerencsétlenkedjen, de a jobb oldalon sem volt jobb. Aztán a Raiders elit falának tényleg ő lett a leggyengébb láncszeme.
Williamsnek vagy 10+ millió oka van arra, hogy a Billsben maradjon. Ez fordítva nem igaz. Mondjuk, ha nem Rex Ryan lenne az edző, akkor még akár egy fizetés csökkentés is beleférne, mert máshol sem kaphatna sokkal jobbat.
Nem arról volt szó, hogy utál Ryan alatt játszani, és távozni akar?
Ja, nem szereti, de szerintem azért a 13 millióért szerintem elviselné :D
Egy trade esetén ugyanúgy megkapná nem? Cutolni gondolom nem fogják ekkora gázsival…
Közben megnéztem, a dead money nem lenne vészes (7 millió dollár), csak nekik semmi nem fér bele a konkrétan 0-ás cap space-ben. :D
Ha kivágják, akkor máris lenne +13 millió helyük a sapkában :D De, el lehetne tradelni, de ki adna érte magas picket? 13 millió azért rohadt sok pénz.
A magas pick kompenzálható lenne azzal, hogy lenne 13 millió dollárnyi helyük, ami elég megfontolandó a Billsnek. Na meg ki adna egy 31 éves játékosért magas picket, mikor a tavalyi szezonja botrányosan szar volt? A pénz meg a Raidersnek nem akadály.
Marha érdekes kérdés ez a pénzmozgásos sztori, mert a nagy aláírási bónuszokkal tényleg hamar el lehet érni, és akkor nem kell minden cap space-t felhasználni idén a költési minimum eléréséhez. Ugyanakkor szerintem az Oaklandnél most nem feltétlenül az aláírási bónuszok maximalizálása lesz a cél két okból is: egyrészt ezek tipikusan a későbbi évekre csinálnak (óriási) gondot a sapka alatt, márpedig a Raidersnek idén van sok helye, másrészt cash flow szempontjából szerintem a Raiders nem áll úgy, mint sok más csapat, azaz 2-3-4 nagy bónuszt nehezebben tud kifizetni azonnal, mint pl. egy Redskins, vagy egy Cowboys, vagy akár egy Rams, ahol a tulajnak a segglyukában is pénz van. Ők most azért stadionépítésre is gyűjtenek rendesen, tehát ha meg tudnak fogni egy-egy dollárt, és szét tudják húzni időben az elköltését, akkor meg fogják tenni. Legalábbis én így csinálnám.
Volt a Tampának egy időszaka, ha jól rémlik, épp a Revis-, Goldson-, stb. szerződéseket kötötték, amikor a fő elv az volt, hogy szinte nulla aláírási pénzzel, magas alapfizukkal dolgoztak – így bármikor ki lehetett vágni a delikvenseket halott pénz nélkül. Valami hasonlót lenne érdemes most az Oaklandnek is meglépnie.
Kéne egy fiatal safety és mondjuk a 30-31 éves(?) Weddle, aki részben játékosnak, részben mentornak lenne kiváló. Cornernek én akár Sean Smith-t, akár a FA Rams-cornereket kínálnám meg szerződéssel, korban közelebb vannak a csapat gerincéhez, mint mondjuk a Miamiból frissen kivágott Grimes.
Kéne egy fiatal pass rusher (Vernon?), középső LB posztra mondjuk egy veterán Lofton mellé, Johnson ideális, de akár Trevathan is jöhetne tényleg, mert Lofton nincs bebetonozva a kezdőbe.
Nem tudom, hogy a DL hogy néz ki most, de egy Terrence Knighton sokat segíthetne futás ellen, neki egy kétéves szerződés már lehet, hogy elég lenne, elvégre mindenki attól fél, hogy végigeszi magát a helyi éttermeken, és mindig csak egyéves papírokat tesznek elé. :)
Támadó oldalon én lehet, hogy rámennék Glennre, ha már lóvé van, és Pennt megtartanám első számú csereként, vagy akár Webb helyén játszatnám. WR egy hibrid kellene, aki kívül-belül használható, hogy lehessen a formációkkal/matchupokkal játszani, RB-ben meg lehet, hogy lépnék egy izgit, és hoznám Fortét Murray mögé.
Szerződések csak úgy érzésre:
Weddle kb. évi 10-12-ért 4 évre,
fiatal(abb) safety max. 4-7 millió között, de ha pl. Iloka sikerülne, érte mehetne az évi 7 misi 4-5 évre,
Sean Smith/Janoris Jenkins évi 8 körül talán jöhetne, ha minimum 2 év garantálva lenne,
Derrick Johnson: 2 év, 19 millió, ebből idén 11 millió szerintem baráti túlfizetés, de valamivel el kell csábítani a csoporton belül
Trevathan: 4 év, 30-35 misiért szerintem jobb lenne, mint mondjuk a Kruger-szerződés a Bearsnél
Vernon 4 év 60 millió alaphangon, és lehet, hogy ez nem lesz elég.
Knightonnak 7-8 millió 2 évre úgy, hogy a 2. évből is valamennyi garantált.
Glenn is lutri, neki is egy Vernon-szintű pénz néz ki nagyságrendileg, Penn az általatok leírt feltételekkel simán maradhatna.
Forte: backupnak ill. 3rd down backnek 3 éves, 15-18 milliós pénz nem tuti, mert lehet, hogy más kezdőként számítana rá, itt kéne egy 20 milliós papírka, ami túlfizetés, de idénre rendezve a javát még mindig OK.
Mit gondoltok?
Basszus, hol egy menedzser-játék? :D :P
Ez mind szép és jó, de azért oakland továbbra sem az a hely, ahova annyira szívesen mennének a játékosok, szóval ennyi “sztárt” tök esélytelen hogy elcsábítsanak
ÉS nem csak azért, mert ők a Raiders, hanem mert van rajtuk kívül 31 csapat. Persze nem mindenki akar csábítani, de ott a Jags, a Bucs a Giants hatalmas pénzekkel, tudnak költeni becsülettel.
Vágom, és egyet is értek mindkettőtökkel, és még csak Raiders fan se vagyok, de miért ne lehetne épp most megfordítani picit a percepciót? Van egy fiatal, minőségi, és még pár évig olcsó mag a csapatnál, erre azért egy picit könnyebb(?????) építeni, mint egy Eli-féle cap-teherrel megáldott keretre pl. Vagy nem? :) OK, a fiatal mag a Bucsnál is adott vmilyen szinten, QB, WR, RB, LB pl. pipa, meg a Jags is fasza QB, WR, WR, TE stb. posztokon, de náluk valahogy nem érzem annyira átütőnek a potenciált, mint a Raidersnél.
Amúgy én sem értem miért nincs a FM mintájára NFL Manager játék, annyira adná magát. :D
Van hasonló, az a neve, hogy Front Office Football, viszont az egész szöveg alapú, így közel sem olyan szórakoztató, mint az FM, de közelítő “megoldás”
Van olyan is, hogy Football Mogul, egész vicces, mert GM és edzői feladatokat is el tudsz látni, de az is nagyrészt szöveg alapú sajnos. Meg van benne bug is, amivel kb. ingyen tudsz pénzt/pickeket szerezni. Meg nagyságrendileg esélytelen vagy bármire, ha a legkeményebb fokozaton nyomod. :D
Sima Maddenben is ügyeskedhetsz ha akarsz. (tudom azért nem ugyanaz a szint mint egy FM, de ellehet velke játszogatni)
Nem viszi a gépem. :(
Jah hat szigorúan konzolon kell játszani. Én most elvagyok a 16-al, bár sok időm nicns játszani de a SB-t potn a napján játszottam le szal jön a FA rész :D A gép amugy Pats-Giantset hozott volna össze,de a Pats útjába álltam :D
Nekem konzolon csak a 09 van meg, a gépem meg nem viszi a 08-at, amihez tudnék szedni kereteket. Mondjuk azt se tudom, hogy elindul-e még az xboxom…
Van a Maddennek egy olyan kiadása ami kifejezetten a háttér munkáról, edzősködésről, playhívásról, igazolásokról, sapkáról, ilyenekről szól. Madden Head Coach címen futott, az alapjáték kicsit bugos meg vannak benne hülyeségek de a mai napig csinálnak hozzá fasza modokat amivel teljesen élvezhető.
bowl.hu GM játék :)
vagy van pár hasonló élő manager játék.
-Penn nem lesz csere, mi az h megtartanád elsőszámú csereként? simán top10es OT volt idén(PFF ratingeket ne hozzatok), ő ott lesz jövőre aki megfizeti, ezt le is nyilatkozta. Ha Penn marad, akkor Glenn nem kell, egy RG kell és kész az offense.
-Grimest nem vágta ki a Miami. (majd lehet kifogja, nem kéne)
-Lofton gyenge, őt kéne pótolni. 2.kör Reggie Ragland pl
-DL: futás ellen igy is van 2 disznó NT: Dan WIlliams és Justin Ellis. szal Knighton féle huzás esélytelen
-pass rusher DE kellhet Mack mellé, de tavaly már jött a 2.kör elején Edwards. Lehet bíznak benne még
-LB kell Malcolm Smith mellé és SECONDARY nagyon. a négen Amerson az egyetlen jó maradó játékos hátul
-Murray mellé az hirlik hoznak egy társ RBt. Lehet Forte ez igen.