Az utóbbi években a korán draftolt támadófalemberek nagy többsége nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és nem tudott a profik között annyira kiteljesedni és megfelelni, mint azt egyetemi karrierje alapján várni lehetett tőle. Egyre több forrásból lehet hallani, hogy az egyetemi rendszer és az NFL között szélesedő rés legjobban a támadófalemberek munkáját nehezíti meg. Tőlünk is olvashattátok, hogy többek között az irányítók labdától való gyors megszabadulása, egyre csak csökkenti a jó tackle-ök értékét. A draft elején tehát a general managerek egyre kritikusabb szemmel figyelik a szóba jöhető falembereket, kétszer is meggondolják mielőtt az ő nevüket írják arra a bizonyos cetlire. Az idei drafton azonban van egy olyan kivételes képességű, tehetségű játékos, aki szinte biztosan nem csúszik ki a top5 kiválasztott közül, sőt jelenleg legtöbb helyen azt olvashatjuk, hogy őt fogja a Titans választani. Én egyelőre egyet is értek ezzel a megállapítással és megpróbálom nektek átadni, miért érheti meg a Titans számára őt húzni.
Mielőtt belekezdenék Tunsil bemutatásába, egy kis kitekintő miért is lehet ő az 1/1 a képességei mellett. A Titans csapata tavaly kiválasztotta leendő franchise irányítóját Marcus Mariotát, azonban az elsőéves játékos nem igazán tudott kiteljesedni. Ez főleg nem az ő hibája volt. A csapat összesen 54 sacket engedett, volt olyan mérkőzés, ahol ötször vitték le Mariotát a játékidő alatt. Ez azonban csak az egyik gond volt. A csapat futójátéka szintén haldoklott. A legtöbbet alkalmazott futó Andrews alig érte el a 3,5-ös átlagot és nem igazán volt tényező a földön (se) a Titans. Persze a védelemre is bőven ráférne az erősítés, de a legfontosabb játékosunk védelme és egy hatékony támadójáték sokkal fontosabb egy fejlődni kívánó csapat számára. És hogy miért is írom ezt le nektek? Mert azzal, hogy a csapat 1/1-es mélységig küzdötte magát, lehetőségük nyílt rá, hogy kiválasszák a class nekik legtöbbet érő játékosát. Szerintem ez kétségtelenül Laremy Tunsil. Lehet hallani, hogy Elliott akkora futótehetség, hogy 10 évente kerül ki egy ilyen (tudom pont jövőre is), lehet Ramsey-t dicsőíteni, mert három poszton is bevethető vagy hogy Bosa egyedül képes irányítókat terrorizálni, de Tunsil talán többet tud a saját posztján mindegyikőjüknél. És a Titans falába pont egy ilyen játékos kell.
Sokat beszéltem arról, hogy Mariotát meg kell védeni, ezért lehet jó Tunsil. Azonban most a játékának mégis egy másik elemével kezdenék. Mégpedig azért, mert a futásblokkolási képességei sem rosszak ennyi idősen és talán itt van több érdekesség a játékával kapcsolatban. Valószínűleg közrejátszik ebben, hogy a 21 éves fiatalember testi ereje az egyik legjobb a classban. Egyértelműen testi adottságai is meggyőzőek, neki vannak az egyik leghosszabb kezei a posztján, ami tudjuk, hogy egy támadófalembernél mindig előnyős tulajdonság, de a testalkata és a magassága is tökéletes. Az adottságokon túllépve azonban ő is sokat dolgozott, hogy ilyen jó lehessen. Rendkívül erősek a kezei és ezt ki is használja. Nagyon agresszív stílusban játszik, rendszerint ő kezdeményezi az első ütést és nem áll meg addig, amíg teljesen kontroll alatt nem tudja a párharcát. A futójátékok során kiváltképp fontos, hogy egy játékos ilyen elemi erővel tudja megragadni ellenfelét és tudja is tartani a kijelölt úton. Itt jön képbe egy másik fontos tulajdonsága. Mégpedig a már említett kézhasználat és az ehhez társuló reakcióidő. Általában jól kapja el a snap pillanatát, így ő tudja megragadni ott és úgy az ellenfelét ahogy akarja, onnan pedig már nincs megállás. A születés adta tulajdonságok és a sok erőfeszítés, gyakorlás tehát együtt adja az igazi erejét. Az alábbi bejátszáson látszik, ahogy igyekszik ő megragadni előbb az emberét, hogy utána az történjen, amit akar.
Könnyedén elbánik a nagyobb darab védőkkel is, de akkor mit szóljanak a kisebb linebackerek? Ugyanis most elérkeztünk Tunsil azon képességéhez, ami szerintem az egyik legszembetűnőbb és legerősebb tulajdonsága is. Mérkőzéseit és videóit vizsgálva láthatjuk, hogy Tunsil rendszeresen eljut a második szintre és viszi tovább a játékot a futó előtt. Vagy akár futó nélkül is. Nem egy olyan játékot láttam, ahol végül a futó a másik irányba indult meg, de Tunsil ekkor is már az aktuális linebackert blokkolta, pedig nem is lett volna rá szükség (tudom a védőfalemberek is lereagálták, hogy a másik irányba ment a futás, de Tunsil gyorsasága akkor is elképesztő).
Nem ritka tőle az sem, hogy észleli, hogy merre tud hatékonyabban lyukat ütni és ilyenkor úgy helyezkedik, hogy két embert is meg tudjon blokkolni, legyen az két védőfalember vagy a második vonalból érkező linebacker.
Testi ereje, reakcióideje és kézhasználata tehát együtt teszi lehetővé számára, hogy megnyújtsa a futások hosszát. Akkor sem esik kétségbe, ha a snap előtt rosszul méri fel a szöget, mivel lábmunkájával gyorsan korrigálja a hibát és mire blokkolni kell, már a megfelelő helyen van. A lendületből érkező játékosokat szintén lábhasználatának köszönhetően tudja megtartani, kitűnően csillapítja a „becsapódást”, hogy ne tudjanak lefordulni róla. Nem hiába hasonlítják legtöbben a Dallas Cowboys kiválóságához, Tyron Smithhez. A következő gifen nem hogy felér a második szintre, hanem mindezt emberrel együtt teszi meg (a bal oldali tackle Tunsil).
Egyelőre a futójátékra gyakorolt hatása elmarad a passprotectionben mutatott teljesítményétől, de ez inkább annak köszönhető, hogy az irányítók megvédésében szinte hibátlan. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy összesen ötször voltak képesek nyomást gyakorolni az irányából a QB-jára az elmúlt év során. A testi adottságaitól eltérően, Tunsil nem gyors, kisebb pass rusherek ellen lehet bajban, hanem a nagyobb darab DE-ek fogásával. Ahogy említettem már a futásblokkolásnál, rendkívül gyorsan reagál a játékindításra, valamint nagyon fürgék a lábai, könnyedén mozog, ezért megkerülni szinte lehetetlen volt az egyetem alatt.
Nem jön zavarba akkor sem, ha passzsiettető befele vág vagy gyorsan változtat a kezdeti támadási ponton, ugyanis kifinomult lábtechnikájának köszönhetően kiigazítja blokkolását. A kezeit passzblokkolás során is hatékonyan használja, bár sokszor túl közel engedi a védőket a testéhez, ekkor bajba kerülhet. Az alábbi videón látszik milyen nagyszerűen kapja el a snap pillanatát és onnantól kezdve lábával végig leköveti a védőjét, aki egy pillanatra se tud mellé kerülni, kezeivel pedig megfelelően dolgozik végig.
https://vine.co/v/evpIQYQ3j0D
Az előbb említette negatívumon kívül természetesen még van fejlődési lehetőség a játékában, de ezek nagy része könnyen tanulható. Az egyik legszembetűnőbb hiba talán a játékában a cut blokkok használata. Egyrészt rosszkor dönt ezek mellett, másrészt rendkívül rosszul is hajtja végre. Rendszeresen rosszul időzít, túl korán dől bele a blokkba és nem viszi le a földre védőjét, hanem csak „odébb löki” egy kicsit. Valószínűleg rosszul méri fel a távolságot vagy hogy pontosan hol is találja el az ellent, de a végeredményt tekintve mindegy is. Ez azonban egy olyan gyengeség, ami jó edzői munkával és kitartással viszonylag könnyen javítható. Emellett néha hajlamos a túlzott agresszióra/túl nagy hévre és ha egy védő mellé került, akkor holdingot kockáztatóan utánanyúlni. Végül pedig érdemes megjegyezni azt is, hogy főleg sérüléseknek köszönhetően az utóbbi két évben mindössze 1086 snapet töltött el a pályán, tehát hosszabb ideig tartó, nagyobb terhelésnél hibákra lehet képes vagy könnyebben érheti újabb sérülés.
Látszik tehát, hogy igen nehéz belekötni kimondottan a játékába, ami negatívum lehet vele kapcsolatban is könnyen javítható és egy kis edzői munkával kiküszöbölhető. A futásblokkolás terén még akad egy kis tanulnivalója és passzbkokkolásnál is csinálhat figyelmetlenségből eredő hibákat – a megfelelő kézhasználat terén főleg -, de közel egy hibátlan prospectről beszélhetünk a posztján. A sérülékenysége és néhány magánéleti problémája persze minimális red flagként ott fog villogni felette, ahogy az is, hogy sok magasan húzott tackle sült már be a profik között az utóbbi időben, de ennek ellenére nem hiszem, hogy a legjobb öt pickből ki fog csúszni. Elsősorban bal oldali tackle-ként érdemes játszatni, de a másik oldalon sem valószínű, hogy zavarba jönne. A szezon első meccsétől fogva kezdőként lehet rá tekinteni.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Köszönjük a cikket, tök jó lett, csak gyorsan a “vitelezi ki”-t javítsd, mielőtt más is meglátja ;)
(csütörtökre ha minden jól megy érkezik Jalen Ramsey is)
Akartam is kérdezni, milyen állapotban vannak a térdszalagjai? Az, hogy mindkét térdén gépet látok, nekem nem túl bizalomgerjesztö, illetve 1/1-re esetleg túlzott rizikót hordoz.
A titans 2/1-re kit tudna húzni? Marad akkorra még azonnali kezdö szintü falember?
Hát a sérülés sajnos tényleg faktor lehet nála. Persze ugyanez elmondható például myles jackről is aki szintén top6 játékos. Nem tudom mennyire rettenti el a csapatokat.
2/1re pedig ilyen azonnali impact falember nemigen van, szal rosszul jarhat a a Titans ha kihagyja Tunsilt.
azért egész mély a tackle-poszt idén. De persze Tunsilhoz hasonlítható nem találnak majd egy körrel hátrébb az biztos. Mondjuk Ramsey-hez hasonló DB-t sem :)
tökjó fordítás. köszi.
szívesen. amúgy nem úgy volt, hogy eltűnsz innen, braxa88? mintha jött volna egy olyan levél nem is olyan rég, amiben arra tettél ígéretet, hogy füled farkad behúzod és eltakarodsz innen, de lehet, hogy rosszul emlékszem. vagy megint a “haverod” írogat a gépednél?
amúgy kösz a reklámot a bowlon, sokkal többen hallgatták a podcastet azóta, te ostoba békéscsabai proli.
ez most tényleg dicséret volt. a fordítás szó nem szerencsés de szerintem tényleg 1-2 helyről azért lett átvéve belőle. máshogy nem lehet megírni ilyen elemzést
a személyeskedést meg nem értem
béke.
ha nem érted, akkor talán olvasd vissza magad az NFL Draft 2016 című topikban, és máris érthető lesz. főleg annak tükrében, amiket irkáltál az e-mailben nemrég, hogy milyen “fasza az oldal”, meg minden. nem könnyű ennyire csúszómászó módon hazudni, nekem speciel nem lenne pofám hozzá, de nem vagyunk egyformák.
a fordítás pedig az, amikor ez az egyben lefordítunk egy cikket, ez pedig itt nem történt. ez egy rosszindulatú, negatív megjegyzés volt, ha netán most írnál ide először, akkor még hihető is lenne, hogy dicséret volt, de hát sajnos tudjuk, miket szoktál írni (trollkodni).
bocsánat.
visszavonulok