Baltimore-ban sokkal nagyobb fejtörést okoz, hogyan kerüljék el a tavalyi évhez hasonló sérüléshullámot, ami egy az egyben rányomta a teljes szezonra a bélyeget. Az erősítés persze sosem árt, pláne ha egy bajnokaspiráns csapatról beszélünk. A sérülések kezelésének eredményességéről még nem, de az eddigi free agency tevékenységről valamilyen véleményt azért már lehet formálni.
Kezdjük mindjárt a támadó oldallal, ahol túlságosan nagy változások nem történtek. Ahogy az várható volt, Kelechi Osemelét nem tudta megtartani a Ravens Flacco új szerződésével sem, úgyhogy marad a heves imádkozás, hogy Eugene Monroe szokásával ellentétben kibírja a szezont komolyabb sérülés nélkül.
A tavalyi sérüléshullámból tanulva elkapó és tight end poszton viszont igyekezett mélyíteni a keretet a Baltimore, két komolyabb érkezővel. Megszerezték Benjamin Watsont a Saintstől, aki ugyan futásblokkolásban kevésbé jó, mint két kollégája (Crockett Gillmore és Maxx Williams), de a passzjátékban mindkettőhöz képest nagy upgrade, és tavaly a gyenge szezont futó Szenteknél is az egyik halvány napsugár volt a 35 éves tight end játéka. Vele mindenképp jó üzletet csinált a Ravens, hiszen nyilván első számú opció lesz a poszton – a két fiatal titán pedig majd kiegészíti őt.
Mike Wallace már érdekesebb kérdés, hiszen a Baltimore-ban idén bemutatkozhat a tavalyi első körben nagy reményekkel draftolt Breshad Perriman, visszatér Steve Smith, valamint Kamar Aiken is bizonyíthatja, hogy nem csak akkor tud jól játszani, ha kiesnek előle a vetélytársak. Ez a négyes elég nagy távlatokat nyithat a passzjátékban, Wallace-t első sorban a mélységi játékoknál fogják elővenni, ami a Baltimore és Flacco játékának elég szerves eleme, Torrey Smith óta pedig nincs igazán deep threat elkapó a keretben.
A védelemben nagyobb átalakítás történt. Érkezett a Chargerstől elég keserű szájízzel távozó Eric Weddle safety posztra. Látva a tavalyi secondary teljesítményét, egyértelmű volt, hogy egy minőségi játékost mindenképpen kell szerezni Will Hill mellé. Ez meg is történt, mindenkinek összefolyt a nyál a szájában, hogy mekkora páros lesz a Hill-Weddle duó, ám az effajta remények nem tarthattak sokáig, mivel pár nappal később Hillt 10 meccsre eltiltotta a liga droghasználat miatt, a Ravens pedig azonnal ki is vágta. Shareece Wright tavaly a vak cornerek között volt a félszemű, így az ő újraszerződtetése jó döntésnek mondható, a poszt helyzetét figyelembe véve.
Egyéb távozók is akadtak bőven: Daryl Smith Tampa Baybe tette át székhelyét, a linebacker Courtney Upshaw-val nem igazán ülnek le tárgyalni egyelőre (jelenleg az Atlanta tűnik befutónak), valamint a defensive end Chris Canty eddigi munkáját is megköszönték. A Ravens elég magasan választhat az idei drafton, így bármelyik hiányposztjára tud jó prospectet húzni így ezen három játékos távozása nem igazán rendíti meg a szebb napokat is megélt Ravens védelmet.
Habár legfontosabb szabadügynökét nem sikerült megtartania a Hollóknak, a Flacco-szerződéssel felszabaduló pénzzel jól tudtak gazdálkodni Baltimore-ban.
Értékelés: B-

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások