A tavalyi szezonnak hatalmas változásokkal mentek neki a Medvék: új vezetőedző, új GM, új védelmi séma, új támadó- és védőkoordinátor, talán még Rózsika nénit is lecserélték a takarítószemélyzet éléről. Ennek megfelelően nem váltották meg a világot, egy szerénynek mondható 6-10-es mérleget produkálva lettek csoportutolsók. De aggodalomra semmi ok, ez még csak az építkezés eleje, és mint látni fogjuk remek kezdőpozícióból várhatják az újabb FA-piac nyitását.
Cap-helyzet
Az overthecap adatai alapján a Bears 60,7 millió dollárból gazdálkodhat, ami a harmadik legtöbb az egész ligában. Árnyalja a képet, hogy Alshon Jeffery nemrég megkapta a franchise taget, így ez 46 millióra zuhant, azonban ez még így is egy kisebb vagyon.
Amennyiben további helyet akarnak magunknak felszabadítani, akkor Martellus Bennett és Lamarr Houston alatt remeghet a talaj. A hegyomlásnyi TE kapcsolata nem az igazi az új vezetéssel, és – igaz, hogy mérkőzést is kellett kihagynia – de a teljesítménye se volt a megszokott. 11 mérkőzésen 439 yardot és 3 TD-t szerzett, mérkőzésenként majd 20 yarddal kevesebbet mint 2014-ben. Ez kerülne 6,3 millióba a csapatnak szerződésének utolsó évében, kivágásával további 5,1 milliót tudnának megspórolni. Ráadásul a nyakára hozták a Jaguarstól tavaly Zach Millert is.
Houston esete egy kicsit más, ő konkrétan kijelentette, hogy szívesen továbbállna a szeles városból. Második évét töltötte a csapatnál és bár csak két mérkőzésen volt kezdő 8 sacket így is összegurigázott, amivel a csapat legjobbja volt. Neki ugyan még 3 év van vissza a szerződéséből, ha úgy gondolja a csapat, akkor 4 milliót szabadíthatna fel a távozásával.
Antrel Rolle szerződését viszont jól rakta össze az új vezetés tavaly, gyakorlatilag az összes garantált tartalmát már kifizették neki, ezért hiába van hátra még két év a szerződéséből, innentől kezdve halott pénz nélkül bármikor elküldhető lesz, ha nem úgy teljesít, ahogy azt elvárják tőle. Egyébként ez mindenképp Ryan Pace érdeme, a tavaly kötött szerződéseket okosan rakta össze az új GM, alacsony aláírási pénzzel, a garantált tartalmakat inkább mindenféle bónuszokban kaphatják meg a játékosok, ehhez viszont teljesíteni kell.
Szabadügynökök
A legfontosabb szabadügynöküket már megtartották, Alshon Jeffery tagelésével egy további évre már mindenképp magukhoz kötötték a kiváló elkapót. Ami ezzel kapcsolatban jó hír nekik, hogy sikeresen kibekkelték a Marshall nélküli évet, jövőre pedig várhatóan hadra fogható állapotban lesz a tavalyi első körös választottjuk, Kevin White is, így elkapó poszton nem kell Cutlernek aggódnia. A másik nagy név a csapatnál Matt Forte, aki egészen biztosan elhagyja majd Chicagót a következő szezonra.
Akinek az újraigazolásán el lehet gondolkozni az többek között Zach Miller, főleg ha Bennett lába tényleg kifelé lóg a csapatból. Egyrészt mert olcsó, másrészt nem teljesített sokkal rosszabbul mint Bennett. 150 snappel kevesebbet volt a pályán de ugyanannyi yardot, viszont hárommal több TD-t szerzett. Tracy Porter és Jarvis Jenkins teljesítménye messze elmaradt az erős közepestől is, viszont pont ezért egy olcsó opciót jelentenek majd a védelem számára, ami amúgy is ezer sebből vérzik, mélysége egyáltalán nincs.
Shea McClellin rookie szerződését végezte ki a tavalyi szezonnal, meg vélhetőleg saját karrierjét is. Az egykori első körös választott sose váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Első két szezonjában még edge rusher volt, majd átmozgatták a linebacker-sor közepére és itt meg is állt a tudomány. Olyan szinten alulteljesít és láthatatlan a pályán, hogy semmi oka a csapatnak a hosszabbítás mellett dönteni.
Hozzá hasonlóan Alan Ball sem reménykedhet semmi jóban. A tizedik szezonjába kezdő cornerback tavaly kereken 3 milliót kapott a csapattól, ami ezen a poszton nem egy egetverő fizetés. Viszont a pályán mutatott játéka még ezt se ért el.
A többiek olyan szinten keveset kaptak, hogy nem oszt nem szoroz kit visznek tovább Foxék. A rendszer egyszerű lehet, egy valag elköthető pénzük van, azokra a posztokra ahova nem sikerül előrelépést jelentő játékost szerezni, ott minimum pénzekért tovább kell vinni a lejáró szerződésű játékosokat. Pace tavalyi munkáját látva nem különösebben kell aggódnia a szurkolóknak, biztos, hogy okosan fogja keverni a kártyákat.
Hogyan tovább?
A legfontosabb a csapat számára, hogy a védelmet erősítse meg. Passz elleni védekezésben egész jól mutatnak a számaik, futás ellen már kevésbé. Egy jó linebacker mindenképp kéne a csapatnak, a védőfalba meg akármelyik posztra. Valamint egy új cornerback sem ártana. Támadó oldalról Forte pótlása lesz a legnehezebb feladat, valamint a támadófalba akárkit lehet hozni. Ennyi pénzből több posztra is hozhatnak olyan játékosokat, akik jelentős előrelépést fognak jelenteni, ehhez hozzájön még a draft és a fejlődés szinte garantált.
Összességében nagyon jó helyzetben van a Chicago Bears, nincs más dolguk, mint a tavaly megkezdett építkezést konzisztensen tovább folytatni. Pénzük van rá mint a szemét, van egy okos GM-ük, és ami talán a legfontosabb, most már van egy év tapasztalatuk az egymással folytatott munkában. Ezt kell folytatni és meg fog indulni az a szekér felfelé.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Remélem idén már nrm BPA alapján fog Pace draftolni, hanem needre megy: OL, DL, LB, CB, S… Forte pótlása már tavaly megvolt, Langford és Carey megoldják. Bennettel meg lehetne állapodni egy 4-5 milláért, és akkor maradhat, de ha ő is megy, egy TE is elkellhet, meg talán egy slot WR.
Bennettel nem tudom, mi a baj, valami nagyon csúnyát mondhattak neki. Ol azóta kell, mióta Cutler ott van :D
A Bearsszel kapcsolatban is az a poén, hogy megcseszhetik a rengeteg pénzüket, hisz vagy 10 csapatnak van egy valagnyi, és még vagy 10-nek annyi, hogy komolyan igazolhasson. Eközben pedig a piacon alig lesz nagy név vagy klasszis játékos. Az meg azért erős, hogy Sanuknak 8 millákat adjanak
Most arról nem a csapatok tehetnek, ha kevés a minőségi FA. A közepes játékosok meg tuti kizsarolnak majd pár vicces szerződés.
Kicsit off, de nem teljesen. Arról lesznek cikkek esetleg, hogy mely posztokon kik válnak FA-vé? Nem vagyok mindenkiben jártas, és érdekelne mely posztokra milyen kaliberű, és mennyiségű szabad ügynökre lehet számítani. 1-2 listát már néztem, de nem mindenkit ismerek, és nem tudom pontosan ki mekkora “értéket” képvisel. Szerintem érdekes lenne, engem mindenképpen érdekelne :)))
Naná hogy lesz :D asszem holnapután kezdjük őket :D
top10-ek lesznek minden posztra, támadófal már kész is, futó is kész lesz ma, de holnap még befejezzük a csapatonkéntit, szóval ahogy renningan is írta, holnapután kezdjük a posztonkéntit is. Nálunk a holtszezonban sincs megállás, sőt! :)
Ezeket örömmel hallom! Csak így tovább. Van itt királyság dögivel!