Connect with us

Játékos Portré

Miért lett bust Trent Richardson?

A Browns 1/3-ra húzta feltrade után, majd alig több, mint egy szezon után eltrade-elték a Coltshoz, ahonnan két szezon után kivágták, a Raidersnél pedig nem érte meg a szeptembert sem. Mitől lehet az, hogy egy ilyen tehetségesnek tartott játékos, akiért két csapat is első kört adott, így besült? Elmeséli mindezt maga Richardson.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

T-Rich első szezonjában a Brownsnál 950 yardot és 11 touchdownt futott, és még volt 51 elkapása is. Teljesítményét kollégái is elismerték, és az NFL 71. legjobb játékosának választották a szezon után. Így tehát sokak számára érthetetlen volt, amikor 2013 szeptemberében odaadták az Indianapolisnak egy első körért cserébe, de végül a barnáknak volt igazuk, hiszen tavaly elbocsátották a Coltstól. A Raidersnél ezután még a végső keretet sem érte meg.

 

– Ez volt a mélypont. Kivágtak a Raiderstől, és a gyermekeim szemébe kellett néznem, és elmondani nekik, hogy nincs munkám – mesélte Richardson. De ez nem egy napról a másikra történt, hosszú folyamat előzte meg azt, hogy az RB végül egy csapatnak sem kellett. Ennek az okáról számolt be a játékos.

 

 

– Nagyon könnyű ellustulni az NFL-ben. Az Alabamánál minden napom teljesen be volt táblázva, szigorúan elő volt írva, hogy mit fogunk csinálni a nap adott szakaszaiban. Jártunk órákra, mentünk edzeni, majd ismét mentünk órákra, és így tovább. Az NFL-ben ez nem így van. Mindent magadtól kell csinálnod, senki sincs, aki az offseasonban megmondja, hogyan töltsd az idődet. Teljesen magadra vagy utalva, magadat kell motiválnod. Ha ez nem megy, akkor abból problémák lesznek.

 

De nem csak ez volt az oka. Ahogy sok játékossal megtörtént, Richardsont is elkezdték kérlelni a családtagjai, egykori barátai, haverjai, hogy adjon nekik pénzt. Mindez rendkívül idegesítő tud lenni egy idő után, és mentálisan megterhelő is. Nem egyedi eset ez, Tyron Smith, a Cowboys tackle-je például hiába adott sok pénzt a családtagjainak, sosem volt elég, azok folyamatosan üldözték, és loptak is tőle, ezért az egész családjával meg kellett szakítania a kapcsolatot 21 évesen. A Baltimore-ban felnőtt Tavon Austin, a Rams elkapója pedig azt nyilatkozta, hogy amikor az NFL-be került, “kiderült” számára, hogy van egy rakás unokatestvére. “Megtudtam, hogy Baltimore-ban szinte mindenki az unokatestvérem” – nyilatkozta Austin. Hasonló történt tehát Richardsonnal is.

 

 

– Miután bekerültem az NFL-be, minden nap kaptam egy csomó SMS-t. Ismerősöktől, barátoktól, családtagoktól. Autókat vettem nekik, kifizettem 5 temetést, mindegyik legalább 12 ezer dollár volt. Volt, akinek egy hetes kirándulását fizettem a Disney Worldbe, és még volt képük panaszkodni valami miatt.

 

Miután a Raiders kivágta, Richardson visszatért egykori sikerei helyszínére, Tuscaloosába (Alabama). Azonban depresszióval küzdött, sokat aludt, sokat evett, nem edzett semmit, a futballal sem foglalkozott, legfeljebb hetente megnézett egy Alabama meccset. Egy közeli barátja unszolására kezdett el újra edzeni.

 

– Megnéztem a Broncos meccseit, és azt gondoltam, hogy ez nem lehet, őrültség, hogy nem vagyok a pályán – szomorkodott T-Rich.

 

 

A közeli barátja segített abban is, hogy megszakítsa a kapcsolatot a rajta élősködni kívánó családtagjaival. Ezután nem sokkal februárban kapott is egy telefont a Ravenstől, John Harbaugh akart vele beszélni. Majd a general manager, Ozzie Newsome is, ezután a futójátékos Baltimore-ba utazott. Richardson azonban ekkor azt hitte, hogy még csak személyes beszélgetés lesz, a Ravensnél viszont próbajátékon kellett volna részt vennie. Ez nem jött túl jókor, hiszen egy nappal korábban a Popeyes nevű étteremben fogyasztott sült csirkét vacsorára, majd az azt követő reggel burrito és palacsinta volt a menü.

 

– Ráálltam a mérlegre, és úristen, megint 238 font voltam, mint korábban. Azt hittem, a sok edzéssel sikerült lefogynom 225 fontra… – magyarán Richardson szerződés nélkül távozott a Ravenstől. Vagy mégsem?

 

– Később Harbaugh felhívott ismét, és elmondta, hogy meg kell ragadnod az alkalmat, mert lehet, hogy nem lesz következő. Emellett meg is dicsért, hogy nem voltam olyan rossz a pozíciós gyakorlatokban. Azonban még nem igazolnak le, csak akkor, ha április 18-áig megfelelő formába kerülök. Azt mondtam, hogy nem kell következő alkalom, érzem, hogy a Ravens az én csapatom. Miután letettem a telefont, azt mondtam, hogy köszönöm Istenem!

 

Szóban megegyeztek a Ravensszel, most már csak Richardsonon múlik, hogy mindez hivatalossá válik-e.

 

[/ppp_patron_only]

6 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
6 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
bg
bg
2016-03-26 14:24

jó írás

KidInk789 .
KidInk789 .
2016-03-26 15:40

Remélem megmutatja hogy miért is volt jó az Alabamában,kiváló egyetemről jött,csak nem felejtett el focizni pár év alatt,ha odateszi magát aprópénzért lehet hogy jól is jön ki belőle a csapat.Hátha megragadja az utolsó szalmaszálat…Azért megnyugtató hogy nem az egyetlen RB lesz(?) a csapatban.:D

renningan
renningan
Reply to  KidInk789 .
2016-03-26 19:48

Eddigi teljesítménye alapján azért nem megnyugtató. De én is szurkolok most neki.

KidInk789 .
KidInk789 .
Reply to  renningan
2016-03-26 22:34

Hát egyáltalán nem megnyugtató,de azért újonc évében kicsit tartottam tőle a Browns elleni meccseken,egy jó kis fizikális futó lehetne,és itt a hangsúly,de hátha Harbaughék valamit tudnak vele kezdeni,azért ha nem jön be még mindig van nem egy opció RB posztra a Ravensnek,hát hátha.

Kopi3.14
Kopi3.14
2016-03-27 07:52

Steelers szurkolóként hajrá a Ravensben! Kellenek a jó játékosok a ligába, és legyen jó a rivális is!

6
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x