Nem igazán szeretem az olyan prospecteket, akik kisebb egyetemről jönnek, egy ideig a boardok hátulján tanyáznak, majd egy kiugróan jól sikerült eredmény (például egy jól sikerült 40 yardos idő) miatt egyre csak feljebb kúsznak a listák elejére és egyre nagyobb hype kezdi őket körül lengeni. Nem azt mondom, hogy nem lehetnek tényleg tehetségesek, valamint érdemtelenül mozognának felfele, de nem hiszek a hirtelen jött berobbanásokban. William Jackson III, a Houston cornerbackje sokáig harmadik napos tehetség volt (legalábbis első napos biztos nem), aztán egy jó Combine teljesítmény (nem csak a futás) után elkezdték újraértékelni tape-jeit is. Nézzük miért is kezdett el szárnyalni.
Eli Apple jellemzésénél írtam, hogy az idei CB class legnagyobb hátránya a fizikális méret. Az első körös tehetségek kicsit alacsonyabbak, kisebb tenyérméretük van és nem tűnnek olyan fizikális szörnynek, akik a profi elkapókkal könnyedén vennék fel a harcot. Apple mellett talán Jackson cáfolja meg a legjobban ezt az állítást. 183 cm magas, ami ugyan nem egy torony magassága, mégis jó méretnek mondható, de ami igazán hasznára válhat, hogy hosszú karokkal és nagy tenyérmérettel rendelkezik. 86 kg-os súlyával a fizikálisabb cornerek közé tartozik, aki jó matchup lehet erősebb elkapók ellen is. Viszonylag nagyobb termetéhez azonban őrült gyorsaság társul. Bizonyára sokan hallottátok, hogy a Combine alatt 4.37-es időt futott 40 yardon, ami nem csak a posztján, de az egész mezőnyben az egyik legjobb volt.
Atletikussága és méretei mellé még egy fontos adottságot tudhat magáénak. Nagyon jó labdaérzékkel rendelkezik, a 2015-ös szezon során 5 interceptiont, 13 leütött labdát tudhatott magáénak és összesen 2 touchdownt engedett. 97-szer vették célba, ebből 46 elkapást született róla, a passer rating pedig 57,9 volt amikor rá dobtak. Kitűnő labdaérzékével kapcsolatban azt szokták emlegetni, hogy úgy kezeli a felé szálló labdákat, mint egy elkapó. Nagyon agresszívan támadja a labdát, jó ütemben ugrik és kellően agresszív az „elkapási” ponton is. Apple-lel ellentétben akkor is erős, amikor a labda a levegőben van és végig követni tudja az útját.
Sebességét már a Combine-os idő is mutatja, tehát vertikálisan nagyon nehéz megverni, de nagy pozitívum vele kapcsolatban az úgynevezett recovery speed is. Ha a line of scimmage vonalánál lemarad, akkor is képes utolérni elkapóját, mire a labda megérkezhetne hozzá. Nehéz double move-okkal kizökkenteni, mert lassítás után hirtelen képes visszagyorsulni az eredeti sebességbe, így nem lehet egyértelműen leszakítani se. Jól érzi a passzsávokat, ebből is adódik, hogy rengeteg labdát tud leütni vagy lehúzni az irányító és az elkapó között.
Futás ellen is hasznos játékos, bár nem a legnagyobb erénye a futás elleni védekezés és a blitzelés, de jól csinálja meg a tackle-t open space-ben a futók ellen. Press-man és off-man technikája is kitűnő, nem csak emberfogásban, de zónázásban is megtalálja a helyét. Jól használja a pálya szélét segítségként, hogy kifele szorítsa ellenfelét.
Sokan felhozzák ellene, hogy a Houston védelmében a kisebb ellenfelek ellen villogott, de a statisztikák mást beszélnek. Az erősebb ellenfelek ellen is kitűnően játszott, nem engedett touchdownt és 31,8-as passer ratinget produkált. Igaz többször jött zavarba ezeken a meccseken és kevesebb leütött labdája is volt az átlagnál, de nem kifejezetten a kisebb csapatok ellen játszott jól.
Legnagyobb aggodalmat a route olvasási képessége adja. Sokszor jön zavarba, ha snap előtt valamelyik elkapó még mozgásban van, nem ismeri fel időben a route-okat és sok esetben nem is védekezik megfelelően ellenük. A pálya közepe felé hajlamos elveszni, rövid, több irányváltást használó route-ok esetében nem ritka, hogy csúnyán megverik. Nem olvassa kitűnő ösztönökkel a támadók gondolatait és általában egyszerűbb védelmi felállásokban érzi jól magát. A profik között lassú lesz a tanulási időszaka, de egy jó védelmi koordinátor kihozhatja belőle a legjobbat is.
Kis területen, gyors lábmozgást igénylő játékoknál ki lehet mozdítani az egyensúlyából, nem feltétlenül képes letükrözni a nagyon gyors lábú elkapókat. Kicsit merev csípővel rendelkezik, nem forgolódik olyan könnyedén, mint a class néhány CB-je. Amennyiben úgy érzi elvesztette a kontrolt a történések felett, hajlamos pánikolni és szabálytalanságot érően szerelni is. Labdaérzékenysége néha arra sarkallja, hogy nagy játékot próbáljon csinálni a legártalmatlanabb szituációból is, így ha elszámítja magát, akkor nagy játékokat enged. Sokszor nyert pozícióját cseréli rosszabbra, mert kockázatot vállal.
William Jacskon véleményem szerint még nem egy komplett játékos, de kétségtelenül a class egyik legjobb cornere. Fizikai paraméterei és technikája már most a profik szintjét idézi, de a játékolvasási képessége hagy némi kívánnivalót maga után. Sokoldalú játékos, nem csak emberezni lehet elküldeni, de zónázásnál sem veszti el a fonalat, valamint futás ellen is hatékony. Kicsit nagyobb a hype körülötte, mint azt valós teljesítménye sugallja, de ha képes elbírni, hogy top15-ös tehetségként kezelik és ennek megfelelő szinten kell belépnie a profik világába, akkor egy nagyon jó játékos válhat belőle.
(A képekért és videókért köszönet a behindthesteelcurtian.com, draftbreakdown.com és draftek.com oldalaknak)
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Bár a Houston alapvetően valóban nem nagy egyetem, meg lehet nézni idén mit mentek, a szezon egyik nagy meglepetései voltak. És ebben Jackson nagy részt vállalt. Szerintem első kör közepén kimegy valahol, a jó CB sokat ér manapság (meg akiből könnyen az lehet, ilyen WJIII)