Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Shaq Lawson

A class legjobb 4-3-as (meg úgy általában is) defensive endjével már megismerkedhettetek. Őt azonban sokan követik, azonos képességű, jó játékosok, akik NFL szinten is szép karriert futhatnak be. Ilyen Shaq Lawson is, akinek a játékával kapcsolatban sok kétely van, messze áll egyelőre a profik csúcs pass rusherjeitől, de igen komoly erősítés lehet sok csapat számára már az első körben is.

 

Bosához képest jelentősen alacsonyabb és sokkal rövidebb kezekkel rendelkezik, valamint kisebb tenyérmérettel is. Ezek a fizikai paraméterek nem igazán könnyítik meg a dolgát a fal legszélén, de ő nem is igazán termetének adottságaival él. Magasságához képest elég zömök, erős testalkatú, viszont ennek ellenére gyors, könnyed mozgásra képes. Könnyedén mozgatja erős testét, amit ezért nagyon nehéz megállítani, ha lendületbe jön. Kellően agresszív a stílusa és kitartóan tapos, amíg el nem éri a befolyást.

 

shaq lawsson kép

 

Legnagyobb erénye szerintem a sokoldalságában keresendő. Spin move-ja sokak szerint az egyik legtökéletesebb, amit passzsiettetőktől látni az utóbbi időben. Könnyed, egyetlen felesleges mozdulat nélkül végzi és általában nagyon jókor is használja. Ez azonban nem az egyetlen fegyvere. Előszeretettel cserélgeti a bull és a speed rush-t, akár két egymás utáni playben képes teljesen máshogy támadni az emberét. Ehhez jön hozzá, hogy egy játékon belül is képes a sebességet erővé alakítani, ráadásul teszi ezt olyan fürgeséggel, hogy nagyon nehéz kivédeni a támadását. Erőteljes és kifinomult a rip move-ja, valamint a bull rush-át sem érheti panasz.

 

Shaq spin move

 

shaq 2.

 

Széles repertoárját kifogástalan ösztönök segítik. Általában jól érzi a futás irányát, képes megérteni a támadók elképzeléseit. Futás ellen extrém hatékony, ugyanis korábban „kapcsol”, mint várnák a támadók és ilyenkor jól tereli befele a futót, ahol könnyebb megállítani. Ebben segítségére van az is, hogy viszonylag könnyen válik le a blokkokról, jól bújik ki a falemberek őrizetéből. A rá bízott lyukat szinte mindig hatékonyan védi és ha arra jön a futás, akkor meg is állítja. Különösen jól érzi a zone read játékokat, a defensive endek többségénél gyorsabban reagálja le a történéseket és öli meg a játékot.

shaq zone read

Elsősorban befele támadva nagyon hatékony, a támadási ponton jól helyezi el a kezeit és takarásból is meg bírja fogni a futót, hogy aztán földre kényszerítse. Szembetűnő játékával kapcsolatban, hogy sípszóig játszik, hiába tűnik úgy hogy elvesztette a kontrollt, második szándékból még odaérhet a játékra. Ha elsőre nem is jön be a számítása, képes rögtönözni és addig harcolni, amíg zajlik a játék.

 

shaq szél

 

Rengeteg erénye mellé természetesen sok kétség is társul. A legnagyobb kérdőjel és egyben probléma is egy pass rushert tekintve az az első lépése. Nem mondható dinamikusnak, sőt posztjához képest kimondottan lassú néha, ebből kifolyólag pedig kifele nagyon ritkán tudja tisztán megverni az emberét és tud az irányítóra lépni. Oldalirányba lehetne amúgy is nagyobb a sebessége, nem hogy az első lépéses gyorsaság hiánya után. Ez sok csapatot visszatarthat draftolásától, nem várható tőle igazán sok könnyű sack.

 

shaq negativ lassu

 

Ehhez társul még egy apróbb probléma. Az ösztönei ugyan nagyon jók, mint feljebb volt róla szó, de ez nem összekeverendő a reakcióidővel. Nagyon rosszul kapja el a snap pillanatát, sokszor ellenfele már rég mozgásban van, mire elindítja a támadást. Mindenképpen javulnia kell abban hogy jobban érezze az ellenfél snapjait, mivel e nélkül nehéz dolga lesz.

 

Az előző kettőhöz képest kisebb probléma de érdemes még foglalkozni a karhosszával és magasságával is, ugyanis ezek sem teljesen ideálisak. Ugyan megkönnyítik a mozgását de jóval nehezebben harcol a tackle-ök hosszú karjai ellen. Bosához hasonlóan ő is 4-3-as defensive endként érzi igazán jól magát és 3-4-es rendszerben limitáltabbak lennének a képességei. OLB-hez túl lassú az első lépése, valamint coverben is gyengén szerepelne, endhez képest pedig alacsony és rövidek a karjai, ráadásul nehezen kamatoztatná repertoárját is.

 

Lawson tehát egy igen tehetséges, jó ösztönökkel rendelkező pass rusher, aki 4-3-as védelemben egy-két év után hasznos játékos lehet, de hiányosságai aggodalomra adhatnak okot. A nem túl robbanékony első lépés kételyeket fog ébreszteni több csapatban is, de nem gondolom, hogy az első körből kicsúszna. Sőt, több pass rusher hiányos csapat is akad és az upside hatalmas, így nem lennék meglepve egy top15-ös picken sem. 3-4-es rendszert alkalmazó csapatoknál azonban őt sem merném tiszta szívből ajánlani, mert ott elveszteni igazán különleges erősségeit. Amolyan Shane Ray féle rotációs rusherként lenne a legjobb dolga az első évben, amikor kicsit tanulhat, kijavíthatja a hiányosságait és felveszi a profik ritmusát, hogy aztán első számú passzsiettető válhasson belőle.

 

 

 

 

(Képekért és gifekért köszönet a sbnation.com, a bleacherreport.com oldalaknak)

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások