Connect with us

Legenda

Barry Sanders – Aki nem bírt tovább veszíteni

Egy legenda. Egy ünnepelt és imádott hős. Egy megállíthatatlan futózseni, aki annyira nehezen viselte a vereséget, a detroiti vesztes-kultúrát, hogy inkább abbahagyta a futballt. Döntése miatt pedig bíróság elé kellett állnia. Egy nagyszerű ember, aki ennél többre volt hivatott. Ő Barry Sanders, minden idők talán legjobb futója.

Úgy néz ki, ez a vesztes jelző máig érvényes a Lionsra (bár talán mintha most már változnának az idők). Bár hivatalosan nem ez az indok, nyilván Calvin Jonhson, minden idők egyik legjobb elkapója se hagyná abba 30 évesen és mondana le több tíz millió dollárról, ha a csapat folyamatosan a Super Bowlért küzdene. És ő még csak nem is olyan All Time Great, mint Sanders.

„Ha jót akarsz magadnak, nem nyúlsz hozzá Thurman Thomashoz”

Thurman Thomas volt az Oklahoma State University kezdő futója, amikor Sanders oda került. Kétszeres All American, kétszer választották a Big Eight konferencia legjobb támadójának, később az NFL Hírességek Csarnokába is bekerült. Azt gondolhatnánk tehát, hogy a fenti idézet egy dühös csapattárstól vagy edzőtől származik egy aljas szerelés után. Pedig nem. Ezt Barry Switzer, az Oklahoma Sooners mestere mondta, mégpedig színtiszta jó szándékból:

„Hidd el, nem akarsz Barry Sanders ellen játszani.”

Lehet, hogy 1987-ben ezt még nem hitte el senki, mert Sanders csak alkalmanként kapott akkor szerepet. 1988-ban viszont a Sooners minden ellenfele visszasírta Thomast.

Sanders egész egyetemi karrierje során egy szezonban volt kezdő, 1988-ban. Nem írta át a rekord- és történelemkönyveket – miszlikbe aprította és felgyújtotta őket. 34 NCAA rekordot döntött meg, megnyerte a Heisman kupát, 13 meccsen 2850 yardot futott 42 (!!!) touchdown mellett, mindezt 7,6-os átlaggal. Ebből a Holiday Bowl egymaga ad hozzá 222 yardot és 5 TD-t. Soha, senki nem tudta ezt a teljesítményt még csak megközelíteni sem. Csak az összehasonlítás kedvéért, az idei top10-es prospect, Ezekiel Elliott legjobb évében 1821 yardra és 23 TD-re volt képes.

Minden idők legjobbja

Sanders mindössze 173 centiméter és 91 kiló volt, tehát nem egy tipikus prototípus futó. De olyan fürge és olyan robbanékony volt, olyan utánozhatatlan és egyedi mozgáskultúrával rendelkezett, hogy köpni-nyelni nem tudott mellette senki az egyetemen. De mint tudjuk például Trent Richardson kapcsán, az egyetem az egyetem. Detroitban sem voltak benne biztosak, a vezetés inkább a későbbi Hall of Famer Deion Sanders iránt érdeklődött. Ironikus, hogy a defensive back edzőből főedzőnek kinevezett Wayne Fontes vétózta meg a dolgot és kardoskodott Sanders mellett. Kijelenthetjük, a Lions szempontjából igaza volt.


Az, hogy a Detroit ötször is rájátszásba jutott 1989 és 98 között, főleg Barry Sandersnek köszönhető. Mint kiderült, egyáltalán nem zavarta, hogy az NFL védelmei sokkal keményebbek, mint az egyetemeken. Újonc évében 1470 yarddal és 14 TD-vel nyitott, mint az év újonc támadója. Rögtön be is hívták a Pro Bowl keretbe és első csapatos All Pronak is megválasztották, mint ahogy karrierje összes szezonja után. Kétszer lett az év támadója, négyszer volt a liga legtöbb yardját szerző futója. 1997-ben 2053 yardot és 11 TD-t futott, majd Brett Favre-ral megosztva MVP-nek is megszavazták. De a címek számára semmit nem értek.

Nem az elismerések és a díjak tesznek boldoggá. Borzalmas összekötni a boldogságot a futballal. Attól vagy boldog, ha jól végzed a munkát és etetni tudod a családodat. Nem a focira, hanem az amerikai álomra vágyok – két kocsira a garázsban, hogy boldog legyek, mint apa.”

Egy évvel az MVP cím után, egy 1400 yardos szezont követően visszavonult. Öt évre rá Hall of Famer lett.

Sok volt a detroiti vesztes-kultúra

30 éves volt, egészséges, karrierje csúcsán állt, amikor úgy döntött: elég. 10 év alatt 15 269 yardot futott, azaz több mint 1500 yardot átlagolt évente. Természetesen ez rekordnak számít. Mindössze 1457 yardra volt, hogy lekörözze az akkori csúcstartó Walter Paytont. Ha kitölti szerződése hátralévő négy évét, ma jó eséllyel nem Emitt Smith lenne minden idők legtöbb yardját szerzett futója. Ráadásul körülötte soha nem volt elit csapat. 10 éve alatt mindössze 11 Lions játékost választottak Pro Bowlba, és ők sem voltak elit játékosok. Egyedül vitte hátán a csapatot és egy ponton ez már túl sok volt.

1997-ben 6 éves, 35,4 millió dolláros szerződést kötött a csapattal. MVP lett, 2000 yardot ért el, rájátszásba vitte a csapatot. Zsinórban az ötödik vereségét szenvedte el. Három hónapig zokogott utána – mondta. A rákövetkező évben 1400 yardot termelt, de a csapat 5-11-re volt csak elég, ráadásul pénzügyi okokból elküldték a Pro Bowler center Kevin Glovert. Hiába edzett, hiába hagyta kint a szívét és a lelkét a pályán, nem vezetett eredményre. Nem látott kiutat, nem bírta elviselni azt a vesztes-kultúrát, ami Detroitban volt. Elhatározta, hogy visszavonul. Csakhogy ott volt az a hatalmas szerződés.

A dicstelen búcsú

Sanders szerződésében volt 11 millió aláírási bónusz. Amikor visszavonult, 5,5 millió dollár veszteség maradt utána a sapkában, amit a Lions szeretett volna visszakapni. Sanders ezt elutasította. A dolog végül odáig fajult, hogy legközelebb a bíróságon találkoztak a felek. Ebben egyébként semmi meglepő nincs, a Lionsnek minden joga megvolt rá, hogy visszakövetelje azt a pénzt, amiért Sanders papíron még nem dolgozott meg. A szomorú az, hogy ez az egész ügy mind a Lionsra, mind Sandersre nézve sokkal jobban is alakulhatott volna.

Sanders nem sokkal a bírósági ítélet előtt felajánlotta a franchise-nak, hogy maradéktalanul visszafizeti az 5,5 millió dollárt, ha elengedik vagy elcserélik. A Lions szívesen látta volna a játékost újra a keretben, de a cut vagy a trade szóba sem jöhetett. A futó így nem gondolta meg magát, a bíró pedig végül Sanders ellen ítélt: előbb 1,8 milliót, majd a következő három évben a maradék 3,7 milliónyi bónuszt kellett visszafizetnie. A bírósági ügy ráadásul precedenst teremtett, azóta a visszavonult játékosoktól az aláírási pénzek egy része visszaigényelhető.

Megértem, hogy a Lions szempontjából ez presztízsveszteség lett volna, hisz nem vet jó fényt a csapatra, ha a legnagyobb sztárod inkább visszavonul, mintsem hogy nálad játsszon. Ugyanakkor Sanders akkoriban bőven megért volna pár első és második kört egy contender csapatnak, ráadásul mindezt halott pénz nélkül. Mindkét fél jól járt volna. Így viszont Lions klasszis futó és kompenzáció nélkül maradt, egy legendás játékos pedig soha nem tudta elérni a maximumát, ami még így is Jom Brownéval és Walter Paytonéval vetekszik. Ahogy azt a korábbi többszörös All-Pro elkapó, Herman Moore mondta:

Amikor Emitt Smith lett minden idők legtöbb yardját szerző futója, sokan csak annyit mondtak: ‘Azért sikerült neked, mert Barry Sanders nem akart többet játszani’ 

Ha nem indul a videó, akkor ezen a linek nézhető meg. Érdemes.

8 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
8 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
googlekereso
googlekereso
2016-04-19 21:51

Róla még fenn van a videó a youtube-on, tessék megnézni, ill. letölteni:

https://www.youtube.com/watch?v=XmIaMXnQ6lU

Sok mindent írhatnék, de a vidiben nagyrészt benne van minden.

Szegény Sanders egy vacak csapatban kellett, hogy játsszon, pedig a liga történetének egyik legnagyobb tehetsége volt. Viszont nagy példaképe is, Jim Brown is előbb lépett le, mint lejárt volna a szerződése (mondjuk Sanders kiégett, Brown meg filmezett [nem tudom hol láttam a videót, de azt mondta, hogy visszamehetett volna a Browns táborba, ahol fenyegetéssel hívták, hogy jelenjen meg, vagy mehet filmet forgatni Rawuel Welch-csel, az akkori idők egyik legnagyobb női filmcsillagával, aki nem mellesleg igencsak utatós volt… Brown erre azt mondta, innentől egyszerű volt a döntés :D])

renningan
renningan
Reply to  googlekereso
2016-04-20 00:25

Igen, ezért is tettem bele azt az utolsó idézetet. Amúgy örülök, hogy kommenteltél :D

Jim Brown is pont 30 evesen vonult vissza és azt hiszem, karrierje során csak egyszer nem ő volt a leader futásokban. Kora legjobbja volt.

Az Emitt Smith-szel pedig abszolút egyetértek. Sanders előtt kb pont olyan szar volt akkor is, mint most, csakhogy cserébe még irányító sem volt. Ezt jól mutatja az a legtöbb negatív yardos futás is. Ez pedig szintén a klasszisát dicséri, hisz úgy ért el 1500 yardot évente, hogy pár százat hátrafelé is ment. Abszolút egy hígfos csapatban játszott, a 11 pro bowler közül a legtöbben olyanok voltak, mint az idei pro bowlerek. Senki nem emlékszik rájuk, az a csapat Barrytől volt olyan, amilyen.

És nagyon bánt, hogy anno a Lions nem engedte el. Nem mintha akkor néztem volna vagy valami, de jó lenne elmondani, hogy nálunk játszott 10 évig minden idők legeslegjobb futója, akiben ki tudja, hány ezer yard és győzelem maradt még.

googlekereso
googlekereso
Reply to  renningan
2016-04-20 17:19

Nincs mit, szeretem az ilyen cikekket. :)
Remélem még terveztek többet is. Javaslatom is lenne, ha lehet: a magyar származású játékosokról, edzőkről, stb.-kről jöhetne (pl. ha meg tudnátok találni, hogy akkor George Halas most cseh vagy magyar származású [esetleg mindkettő], mert egyszer ezt olvasom, egyszer meg azt, annak nagyon hálás lennék :))

A te videódat meg csak szimpla képnek néztem XD
De van ez így néha :)

Egyébként meg igen, ilyen klasszis játékosok, és csak egyénileg tudnak elérni valamit, csapatszinten nem, ami elég kegyetlen dolog az élettől. A másik vicces, hogy milyen kettős mérce van a QB és mindenki más között, mert Barry playoffban -ször volt, és 1 meccset nyert a csapattal, míg pl. Dan Marino (akit az egyik valaha volt legjobb QB-nek tartok) volt Superbowl-ban, 9 szezonban volt playoff meccse, kismillió rekordot állított fel, mind az alapszakaszban és playoffban, s mégis, mindig úgy említik, mint a “valaha volt legjobb nem Superbowl nyertes QB”. Persze van benne valami, de pl. Puskás se nyert VB-t azt mégis az egyik legnagyobb focisnak tartják (és nem csak magyarok).

Brown meg igen, csak egyszer nem volt yard leader egy szezonban: 1962, mikor is Jim Taylor volt az.
https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_National_Football_League_rushing_champions

Bár nekem nem ő a kedvenc futóm a korszakból, hanem Gale Sayers. Egyszerűen gyönyör nézni ahogy fut(ott). Persze Larry Csonka is, de nála más érveim is vannak.

renningan
renningan
Reply to  googlekereso
2016-04-20 17:50

A nyáron csak legendákról fogok írni. Szezon közben majd jöhetnek az aktív játékosok :)

googlekereso
googlekereso
Reply to  renningan
2016-04-20 22:35

Rendben, várom őket.
És ha majd tudok, hozzájuk is teszek valamit :)

Jarred
Jarred
2016-04-20 20:37

Sanders visszavonulásához szerintem hozzájárult még egy plusz tényező, amely bár nem közvetlenül erőszakolta ki ezt a cselekedét, de biztosan rásegített ehhez a döntéséhez. Ez pedig az volt, hogy Sanders apja számára Jim Brown volt a valaha volt legjobb futó, és Sanders hiába döntötte meg majdnem minden rekordját egy sokkal rosszabb csapatban, nem tudta elérni, hogy az apja Jim Brown elé helyezze őt. Ez pedig szerintem (bár soha nem mondta ki nyilvánosan) egy kicsit elkeserítette.
Csak ettől még persze nem vonult volna vissza, de ehhez hozzájött az hogy egy olyan csapatban játszott, ami semmit nélküle csinálni.
Teljesen meg tudom érteni ezt a döntését, mert ilyen körülmények mellett bárkinek elmenne a kedve. Talán ha meg tudott volna egyezni a Lionsal, és elcserélik mondjuk Miamibe(Dan Marino biztos örült volna neki) vagy a Coltsba(Manning sem szomorkodott volna miatta) akkor talán szebb vége is lehetett volna az egésznek, de sajnos nem így alakult.

googlekereso
googlekereso
Reply to  Jarred
2016-04-20 22:40

Ekkoriban pont, hogy nem kellett Manning mellé Sanders, mert akkor még ott volt Marshall Faulk (bár csak egy évig, azt mivel nem tudtak megegyezni, ment a Rams-hez és a többi már focitörténelem)

Jarred
Jarred
Reply to  googlekereso
2016-04-21 12:53

Hopsz, igen elnéztem egy évvel a Coltsot, és már a 99-es keretet vizsgáltam meg.
A Jaguarsban ott volt Fred Taylor, szóval szerintem oda sem nagyon kellett volna, a Panthers esetleg, de nem hiszem, hogy NFC-n belül elcseréltek volna egy ilyen jó játékost.(Bár ki tudja, a Lions csinált jó pár érdekes dolgot) Szerintem a Dolphinsban tudott volna a legjobban elhelyezkedni, főleg mivel ott akkoriban mindenki tudta, hogy Dan Marinonak már csak egy, max két éve van a gyűrűszerzésre, és egy Marino-Sanders duó igazi rémálom lett volna az ellenfeleknek.

8
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x