A Cowboys 2015-ös szezonja újra felvetette az élet nagy kérdését, miszerint szükségszerű-e a Dallasnak az első körös választását egy fiatal irányítóba invesztálnia, aki Romo (aki egy hét múlva lesz 36 éves) visszavonulása után – hasonlóan a Favre-Rodgers mintához – átveszi a stafétát, és szintén sikeres irányító lesz. A kérdés megválaszolása nagyon nem egyszerű, főleg akkor, ha az érzelmeket és az észérveket is egyszerre kell tudni helyén kezelni. Korábban katonadani már fejtegette az Eagles lehetőségeit, most én is megpróbálkozom a feladattal, némileg más szemszögből, mint tette azt ő.
Azt gondolom, egyik Cowboys drukkernek sem volt épp felüdülés megélni a tavalyi szezont, aminek a gyümölcse az lett, hogy a csapat negyedikként választhat majd a 2016-os NFL Drafton. Hogy hogy sikerült ide jutni? A Super Bowl-álmokat dédelgető csapat irányítója már a második héten (és később a tizenkettediken is) eltörte a kulcscsontját, és innentől – valamint Dez lábtörésétől fogva – kezdődött a lejtmenet, melynek során még 3 kezdő irányítója volt a Dallasnak a szezon befejeztéig. Sem Weeden, sem Cassel, sem pedig Moore nem alkotott semmit, gyötrelem volt az egész támadójáték, egy nézhetetlen szenvedés. Sokakban ekkor erősödött meg a gondolat, hogy eljött az utód felkeresése, amihez jó feltételek adódtak a szezon végére.
Kevés csapatnak adódik meg a lehetőség, hogy franchise irányítót tudjon húzni ilyen magasan, de tényleg most jött el az idő, hogy megtaláljuk az „új” Romot? Ha igen, akkor nem rosszak a kilátásaink, hiszen gyakorlatilag három tehetséges, némileg csiszolatlan gyémánt vár arra, hogy a nevét hallhassa Chicagoban, április 28-án.
Kezdjük a legjobb esettel. Valamilyen úton-módon, benn maradhat 1/4-en Jared Goff, aki szerintem a legkészebb irányító az idei classból. Sokat hallhattuk, hogy milyen álomszerű forgatókönyv lenne, ha még 2-3 évet Romo mögött ülhetne, tanulhatna, és mikor az öreg visszavonul, akkor gond nélkül veszi majd át a helyét. Valóban álomszerű lenne (nekem), rá lehetne szabni a támadóegységet, és hosszú évekig játszhatna tehetséges csapattársai között.
A következő opciót Carson Wentz képviseli. Szintén 1/4-en gondolom őt kihúzni, hiszen se Goffért, se Wentzért nem mennék fentebb. Ez a variáció is némileg mesébe illő lenne, a Senior Bowlon kevés nagyobb szerelem született, mint a Cowboys-Wentz románc. Rá is érvényesek, amik előző társára, csak épp én nem gondolom olyan ideálisnak, de ettől még rám cáfolhat, és lehet brutálisan nagy ász.
A harmadik és egyben legkedvezőtlenebb eset Paxton Lynch draftolása. Ez a szcenárió csak – remélem – abban az esetben valósulhat meg, ha hátrébb cserélünk (most lényegtelen kivel és hova), és akkor húzzuk ki az ifjú titánt. Viszont nem látom, hogy ez reális fenyegetés lenne, hiszen nem találom system-fit játékosnak, és nem is gondolom, hogy nagy érdeklődést mutatna a stáb felé, még akkor sem ha éppen Dallasban vizitál az úriember. Félretéve azt, hogy mennyire lenne helye a csapatban, kívánom neki, hogy sikeres legyen, mert számomra egy igazán szimpatikus és izgalmas játékos.
Ismert a három legvalószínűbb opció arra az esetre, ha a Swaggy Jerry Jones és csapata azt a döntést hozza, hogy nem érdekli az egész, kell egy fiatal és minőségi irányító Romo mögé, akit az első körben szeretnének megszerezni. Mit értek itt egész alatt? Az teljes Super Bowl körüli herce-hurcát. Gyakorlatilag, ez a csapat arra kezdett el épülni évekkel ezelőtt, hogy a korosodó Romo köré egy gyűrű esélyes alakulatot építsenek. Ez nagyon jól sikerült, tagadhatatlan, hiszen sikerült minőségi kezdőket halászniuk, akik azonnali hatást tudnak gyakorolni a mérkőzés képére. Ha a vezetőség és a szurkolók valóban hisznek Romoban és abban, hogy végre képes lesz megcsinálni, akkor nincs értelme arról beszélni, hogy ki legyen az utódja 1/4-en. Ezzel az értékes választási joggal a csapat szerezhet magának olyan játékosokat, akik egyből kezdők lehetnének, és évekig jó teljesítményt nyújtva, a Cowboys kötelékében állnának, segítenék a csapatot a gyűrű megszerzésében.
Mindent egybe vetve, szerintem sokkal több esély van Jalen Ramsey, Myles Jack vagy éppen Joey Bosa draftolására, mint az első két vagy három, korábban felvetett opció megvalósulására. Ezt azzal is védeni lehet, hogy a dallasi csapat tipikusan nem egy irányítóvadász, leggyakrabban draftolatlan újoncokat hívnak magukhoz, ritka az is, ha picket lőnek el egy QB-ra. Ha lehet hinni annak, hogy totális a win now üzemmód a csapatnál, akkor nagyon kis pénzben mernék csak fogadni Goff, Wentz vagy Lynch érkezésére. De azt is hozzá kell tennem, hogy akkor is boldog lennék, ha a csapat Goff vagy Wentz mellett döntene, hiszen ekkor nem (annyira) kellene aggódni a Cowboys hosszú távú jövője miatt.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nem Prescottnak udvaroltak erőteljesen?Bár ős sem passzolna igazán a rendszerbe …
“dallasi csapat tipikusan nem egy irányítóvadász, leggyakrabban draftolatlan újoncokat hívnak magukhoz”
Azért arra nem érdemes építeni, hogy a Dallas akkora QB kereső, hogy nekik draftolni sem kell. Elvégre olyan találat mint az undrafted Romo, 30 évente egyszer van. Ő előtte nem is volt rendes irányítója a csapatnak, Troy Aikman-ig visszamenőleg, aki viszont 1/1 volt.
Ráadásul ha minden jól alakul, és Romo végig egészséges lesz (ami inkább nem fog megtörténni, mint igen), akkor nem lesznek ilyen jó helyen, hogy irányítót húzzanak, és fizethetnek, majd mint a Rams vagy jobban 20-on kívülről. Ha pedig a valószínűbb forgatókönyv jön be, és Romo lesérül, akkor pedig a top 5-ben húznak jövőre is.
Nem mondom, hogy Lynch lenne a megváltó, de azért sokkal több van benne, mint a konkurens irányítókban, akik tavaly semmit sem értek. Az O-line még mindig erős, és futni simán lehet mögötte. Ha lenne egy tartalék irányító Pexton személyében, aki azért egyértelműen jobb mint Weeden, Cassel v. Moore, és tudna passzolni is, és lemenedzselni a meccseket, akkor még mindig PO esélyes lenne a csapat Nem kellene szívni, és minden esélyt elvesztegetni, amíg várják, hogy Romo visszatér. Reach lenne, de akár le is lehetne trade-elni, bár akkor még ott az Eagles és a 49ers, akik szintén elgondolkozhatnak Lynch-en.