A Bills már évek óta nagyot akar álmodni. Más kérdés, hogy nem igazán jött eddig ez össze nekik. A biztató előjelek ellenére is csalódást keltő szezonon vannak túl Rex Ryan fiai. Főleg a sack termés csökkent nagyot a korábbi évekhez képest, így nem meglepő, hogy a drafton ismét a védelem kapott hangsúlyt.
Az első kör talán álomszerűen alakult a Bills számára. Mario Williams távozásával az egyik 4-3-as defensive end poszt kvázi üresen maradt, Shaq Lawson pedig 1/19-re már nem csak need, de BPA is volt. Nem meglepő tehát, hogy őt választotta ki a csapat. Lawson egy kiváló futás elleni védő, aki képes az irányítót is hatékonyan támadni. Igaz nem a legdinamikusabb az első lépése, de nagyon széles a pass rush repertoárja, így nem gondolom, hogy nehéz lesz neki a váltás. Azonnali kezdő lehet és mindkét fél jól járt. Mivel Lawson nem csak jó játékos, hanem tökéletes fit a Bills védőfalába, ezért A.
A második kör (nap) aztán szintén jól alakult Ryanék szempontjából. Először is kiválaszthatták Reggie Raglandot, akit sokan első körös tehetségnek tartottak, tehát a második kör közepe tájékán igencsak steal szagú a választás. Ragland egy prototípus ILB, aki futás ellen félelmetes. Ezt elsősorban termetének köszönheti, mivel már most nagyobb, mint egy-két jelenlegi NFL linebacker, így nehéz szerelés közben lerázni a szorítását. Ami aggodalomra adhat okot, az a coverage képessége. Szintén termetének köszönheti, hogy passz ellen már nem olyan hatékony a védekezése, gyorsabb slot receiverek vagy ügyesebb tight endek őrzésével nem lehet megbízni. Ettől függetlenül ha meg tudja szilárdítani a Bills linebacker sorának közepét, akkor baj nem lehet. A nap második választása Adolphus Washington már talán nem ilyen egyértelmű steal, de sokan őt is korábban várták. A harmadik körben jó értéket képvisel, különösen annak tudatában, hogy a DT class nagyobb része inkább futás ellen jó, de pass rushban kevésbé. Ő azon játékosok egyike, akik hatékonyan kergették az ellenfelek QB-jait is az egyetem alatt. A defensive line rotációba mindenképp helye lehet már az első évben is, jó edzői munkával pedig a jövőben abszolút kezdő potenciállal bír. A második nap szintén A.
Az utolsó nap első választásával aztán megérkezett a várt irányító is a csapathoz. Sokan már azt sem tartották volna elképzelhetetlennek, ha a csapat akár az első körben húz QB-t, de ezt végül a negyedik körig hagyták. Véleményem szerint jól is tették, ugyanis Taylornak fölösleges lett volna az első körök bármelyikében vetélytársat hozni, megérdemli a bizalmat, de kétségtelen, hogy nem árt felkészülni, hogy nem tudja megismételni tavalyi formáját. Cardale Jones egy elég hosszútávú projekt lehet, ugyanis még messze nem kész játékos. A pontossága az egyik legrosszabb a classban és döntési képességeit is sok kritika érte. Ettől függetlenül sok helyen lehetett olvasni azt is, hogy a top 5 irányító között van a classban, elsősorban hatalmas karerejének köszönhetően. Jonathan Williams a már így is telitett futószekció mélységét hivatott erősíteni, így elsőre elég furcsa a választás, de ha azt nézzük hogy sérülése előtt top3 RB közelében is lehetett volna, ráadásul McCoy eltiltása is a levegőben van akkor érthető a gondolkodás. Engem ugyan elriaszt az, hogy a 2015-ös évet teljesen ki kellett hagynia, de ha amennyiben rendbe jött a sérülése (ahogy az orvosai mondják), akkor lehet helye a jövőben is rosteren. A hatodik (számukra utolsó) körben aztán érkezett egy igazi rakéta lábú elkapó, Kolby Listenbee, aki Watkins másik oldalán nyithatja ki a pályát, de leginkább a special team hasznára válhat; és egy cornerback, Kevon Seymour személyében, aki szintén ebben a csapatrészben vetheti meg a lábát első éveiben.
Összességében a Bills egyszerre tartotta szem előtt legnagyobb needjeit, de figyelt arra, hogy ne nagyon reacheljen. Ennek megfelelőenntehetséges játékosok érkeztek olyan posztokra, ahol már az első évben kezdők lehetnek. A késői körös irányító projekt sem reménytelen, de ha Taylor nem sül fel, akkor nem is lesz szükség a gyors bevetésre. Aztán kérdés a sok tehetségből Rex Ryan mit hoz ki, de maga a draft A.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Milyen mérleget jósoltok nekik? A védelem eddig sem volt rossz.
Rex Ryan alatt elég szar volt azért.
Alapvetően, ha nem Ryan fivérek lennének ott, akkor sorsolástól függően a 10+ szezon is bennük lehetne, de a 10-6 még most sem feltétlenül egy nagyon elrugaszkodott gondolat.
Viszont, mivel Rex Ryan (tény, nagyon nem szeretem), ezért 8-8, plusz-mínusz 1
Lesz kinek mennyire kemény sorozatunk majd a draftértékelők után, ott pontosabban jósolunk, én most 8-8, 9-7-et mondanék. (közben látom renningan megelőzött)