Az mindenki számára világos, hogy a Chargers jobb csapat annál, mint ahol választhattak a drafton. A sok sérült azonban alapjaiban határozta meg tavalyi szezonjukat. Az AFC West az egyik legkeményebb csoporttá növi ki magát szép lassan így jövőre sem lesz könnyű dolguk. A játékosok visszatérése és egy jó draft tevékenység viszont egyenesen a rájátszás esélyesek közé repítheti Riverst és csapatát. Lássuk ez utóbbi hogy sikerült a csapat számára.
Az első körben, rögtön a harmadik választás volt a Chargers tulajdonában és olyan jól titkoltál ki a kiszemeltjük, hogy legtöbb mock draft rögtön lyukra is futott velük. A támadófal nyilvánvaló need volt náluk és megtehették volna hogy kiválasztják a class általuk legjobbnak vélt prospectjét. Ők azonban inkább egy másik igen hangsúlyos hiányposztjukat erősítették. Ez a pass rush volt, ahova kisebb megrökönyödésre a 4-3-as rendszerben nevelkedett Joey Bosát választották ki.
Az első értetlenkedések után azért leültek a visszhangok és egyértelműen kezdett kirajzolódni, hogy mennyire nem lőtt mellé a csapat. A Chargers alapvetően 3-4-es felállásban játszik, de az utóbbi időben egyre nagyobb százalékban 4-3-as rendszert alkalmaznak és ez várhatóan csak tovább fog növekedni. Bosa 4-3-as defensive endként félelmetes egyetemi karrieren van túl a class legjobb passzsiettetője és egyik, ha szintén nem a legjobb futás elleni védője is. Ugyan nem olyan robbanékony mint Von Miller és sokoldalúságára is vannak panaszok, de nem vonható kétségbe, hogy mekkora tehetség. Testalkata, karhossza és kézmérete tökéletes a posztján, jó technikával rendelkezik és jól észleli is a futást. A Chargers az egyik legégetőbb hiányposztját töltötte ezzel fel, ráadásul az egyik, ha nem a legjobb játékossal. Amennyiben tényleg 4-3 lesz a Chargers játékának a meghatározó eleme akkor vita nélkül tökéletes választás, még ha a támadófal is erősítésért kiállt. Értékelés: A-
A második napon aztán először a távozó Green helyére hozták el a class legjobb tight endjét. Ezzel ismét San Diegoban lehet az egyik legfélelmetesebb TE passzjáték (mielőtt a Patriots fanok felkoncolnának, nyilván ott a másik), Gatesszel kiegészülve Hunter Henry vita nélkül a class legjobbja a posztján, óriási lehetőségeket adva seam route-jaival Riversnek. Drop százaléka félelmetes, ugyanis ilyen tavaly nem létezett, ugyanis nem ejtett el egyetlen passzt sem. Blokkolásban már szerényebb képességekkel rendelkezik, de ebben sem vall szégyent és ha kell, többnyire megoldja a dolgát.
A TE poszt talán nem tartozott a Chargers legnagyobb needjei közé, de Greennél találtak egy olcsóbb megoldást és bár elég korán, de orvosolni akarták. A nap második választásával végre a támadófalat erősítették és kiválasztották Max Tuerket, aki a legmozgékonyabb center volt a drafton; kitűnően mozog térben, húz és irányítja a futást, ráadásul jó a kézhasználata is. Az egyetlen negatívum viszont elég nagy vele szemben. A tavalyi szezont ugyanis kénytelen volt kihagyni sérülés miatt, mindössze pár meccsen lépett pályára és továbbra is sérüléssel küszködik. Egy ekkora testű, de mégis mozgékony játékosnál ezek figyelmeztető jelek. Ennek ellenére hiányposztra érkezett, nem is nagy reach, ezért nem feltétlenül kell panaszkodni erre a húzásra sem. A második nap így összegségében egy B osztályzatnak felel meg.
Az utolsó napon aztán bekezdtek két egész jó választással, ráadásul hiányposztra (illetve mélyítés gyanánt). Két ILB érkezett egymás után, először Joshua Perry, aki egy fizikális, jól szerelő linebacker, aki futás ellen nagyszerű lehet, de harmadik downoknál bajban lehet, mert a coverage skilljei már gyengébbek. Majd hogy ezt orvosolják érkezett Jatavis Brown, aki már jobb passz ellen, ráadásul blitzelni is remekül tud. Az ILB poszton ha mennyiségileg meg is voltak, semmiképp nem baj, ha kapnak vetélytársakat a jelenleg rosteren lévők. Aztán hogy ezt a két jó picket gyorsan le is annulálják, az utolsó három választás elég fejvakarósra sikerült. Először is húztak egy puntert, Drew Kasert a hatodik körben, ami számomra mindig érthetetlen, akármennyire is indokolt. Egy puntert ugyanis nagyobb eséllyel találnak akár UDFA-ként is, mint egy még tehetséges védőt mondjuk. Aztán kiválasztották J.J.Watt tesóját, Derek Wattot, aki ugyan jó marketing értékkel bírhat, de nem feltétlenül lepett volna meg senkit, ha draftolatlan marad.
Így legalább megnézhetjük milyen, ahogy a két Watt fivér egymás ellen birkózik. Végül pedig egy guard, Donavon Clark érkezett, aki egy nagyon hosszú távú projekt játékos lehet, természetesen ha rosterre tud kerülni. Ez a nap a végével kicsit lerondította magát, így B- az osztályzat.
Összességében nehéz értékelni a Chargers draftját, mert a harmadik választással konkrétan nem nagyon tudtak mellényúlni csak el kellett dönteni, hogy melyik gyenge csapatrészüket akarják erősíteni. Bosa szerintem nem olyan rossz választás, mint páran gondolják, de Tunsil és Ramsey se lett volna hibázott döntés. A második napon aztán két kétségtelül racionálisnak is mondható választásuk volt, de talán nem a legjobb döntést hozták meg, hogy aztán a harmadik napon kicsit összekavarják a szurkolókat. Nem egy rossz draft ez de túl jó pozícióba voltak, így lehetett volna jobb is. Tőlem B–t kapnak.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nagyon is jó lesz ez. AFC WESTben Chargers és Raiders lesz a top kettő csapat! Go Bolts
nálam Broncos-Raiders-Chiefs-Chargers a sorrend, de nagyon erős csoport lett ez :)
Tényleg nagyon erős lett, és most szinte megjósolhatatlan mi lesz a vége. Mind a négy csapat nagyon jó, de mindenütt van legalább egy nagy kérdőjel, ami akár viheti is a szezont a levesbe. Broncos-nál az irányító kérdés, Chiefs-nél hogy hol is vannak valójában, a Raiders-nél, hogy mennyire áll össze a csapat, míg a Chargers-nél, a sérülések.
Én most a Chiefs-et mondanám, mert ott viszonylag folytonosság van. A pacik védelmét ki fogják annyira elemezni, hogy azzal a két távozóval, már ne legyen képes minden meccset hozni a def, az offens pedig akadozni fog tovább. A Chargers kipukkadása tavaly szerintem idén is éreztetni fogja a hatását, magyarul megint lesznek bajok, bár messze lesz a 3. választás. Míg a Raiders idén erős lesz, de nem lesz még meg a bolygók együttállása.
Továbbra is tartom, míg Rivert agyon verik, nehéz lesz előre lépni.