Az NFL.comos Mike Silver szerint meglepő lenne, ha nem Blaine Gabbert lenne a kezdő az első héten a 49ersben. Az irányítót imádják a csapattársai (ellenben Colin Kaepernick-kel), ő lehet az új Alex Smith, aki kezdeti nehézségek után rendbe teheti a karrierjét. Kaep pedig a liga legtöbbet kereső cseréje lesz.
Kaepernick-kel 2014-ben kötöttek egy 6 éves, 114 millió dolláros szerződést. Ezek után a 2014-es szezonja gyengén, a 2015-ös szezonja pocsékul sikerült. A csapat meg is próbálta elcserélni a holtszezon során, de a magas fizetése miatt nem tudta, pedig a Denver Broncos is bejelentkezett érte. Eközben 2011-es draft 1/10-ese, a korábban bustnak elkönyvelt Blaine Gabbert szépen csinálta a dolgát és beverekedte magát a kezdőbe. Ráadásul, míg Kaepernick 15 milliót foglal el idén a sapkából, Gabbert a maga 2,3 milliós fizetésével a legkevesebbet kereső kezdő irányító lesz. Illetve azt se felejtsük el, hogy szerződése utolsó évébe lép, így tehát, ha komolyan gondolja még az NFL-t, oda kell tennie magát. Kaepernick pedig? Jövőre már 19,3 milliót keresne, 14 milliót spórolnának rajta, tehát úgy kivágják, hogy csak nyekken.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
Legutóbbi hozzászólások