Ma sem áll le a nagyüzem, bár elég csonka napot tartanak, hiszen csak három találkozó kerül megrendezésre most már hozzá kell tennünk a HOF Game után, hogy reméljük. Érdekesség, hogy mindhárom találkozó azonos régióból, de különböző konferenciából lesz. Lássuk hát, hogy az alábbi hat csapatban hol lesz a legnagyobb harc a kezdőbe kerülésért!
New York Jets@Washington Redskins
Magyar idő szerint 01:30
A legkorábban két keleti csapat találkozója kezdődik, akik ebben az offseasonben megjárták a poklok poklát az irányítóhelyzettel, ám végül minden jóra fordult. New Yorkban sokáig kérdés volt melyik pocsék irányító fog kezdeni, Ryan Fitzpatrick újraszerződtetésével ezt a problémát kipipálhatják. Helyette egy sokkal kellemesebb problémával állnak szemben: milyen felállásban kerülhet egyszerre pályára a három klasszis DE? Sheldon Richardson egy meccses eltiltással kezdi a szezont, ezzel egy hetet nyertek, a Bengals ellen lehozza majd a meccset a Muhammad Wilkerson – Leonard Williams kettős. Utána a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy Richardson egy sorral hátrébb megy OLB-nek, ami látva a pocsék pass rusher felhozatalt, nem is tűnik halott ötletnek. És ha már linebackerek, egyelőre az első körben kiválasztott Darron Lee helye sem fix, közte és Erin Henderson között fog eldőlni ki lesz David Harris párja.
A fővárosban ennyire kellemes problémák nincsenek, sőt. A DE poszt lehet leginkább kérdéses, azon belül is az LDE poszt, hiszen a túloldalon Chris Bakernek stabil helye van. A megüresedett posztra Ricky Jean-Francois és Kendall Reyes pályázhat. Támadóoldalon sem fenékig tejfel az élet, RB1 még mindig nincs a csapatnak kinevezve, erre a posztra heten pályáznak jelenleg a rosteren, nyilván a szezon közeledtével ez a szám csökkenni fog. Valamint elkapó poszton is érdekes lehet, hogy Pierre Garcon és DeSean Jackson közül ki maradhat, mert egyikük szinte biztos távozni fog jövő tavasszal, de lehet mindketten, ezt alighanem az idei szezonban nyújtott teljesítményük fogja eldönteni.
***
Miami Dolphins@Dallas Cowboys
Magyar idő szerint 02:00
Újabb keleti régióba sorolt találkozójával folytatjuk. A Dolphinsnál a fő témát Laremy Tunsil szolgáltatja, aki jelen pillanatban csak csereguard, holott a füves botránya előtt a legjobb tackle-nek tartották az idei classban, gyorsan változik a világ. Ám én ennél sokkal érdekesebb harcot látok linebacker sorban. Jelani Jenkins és Kiko Alonso szerződése is jövőre jár le, pénz pedig nem nagyon lesz Miamiban a következő FA piacra, valószínűleg csak egyikük fog maradni jövőre is Floridában. Ami viszont a témánkhoz is kapcsolódik, az a futóhelyzet. Ugyan Jay Ajayiról kimondták, hogy ő az első számú futó, Arian Foster tehetsége nem kopott meg a korával és a sajnálatos sérülésekkel. Ha egészséges marad, ez a sorrend könnyen változhat a depth charton.
A Cowboysnál a “füves fiúk” miatt a védelemben van a legtöbb kérdőjel. Két kezdő pass rusherükből az egyik négy, a másik várhatóan 10 meccsre van elmeszelve, ahogy a középső linebackerük is. Ez csak a “B-sornak” kedvez, akik ezzel rivaldafénybe kerülhetnek, kérdés, elég jók-e ahhoz, hogy helyt álljanak profik ellen. Mert hogy rutin nincs bennük, az biztos, sokan a tehetséget is megkérdőjelezik. Talán az idei draft 4. körében kiválasztott defensive end, Charles Tapper lehet az igazi nyertes, aki Gregory helyét megtarthatja a szezon végére, vagy még tovább is. A védelemnél maradva ugyanilyen káosz van a cornerback poszton is. Byron Jonesból safetyt csináltak, így elég, khm, érdekes felhozatal maradt a depth charton a Brandon Carr-Morris Claiborne-Orlando Scandrick hármas személyében, nem irigylésre méltó a Cowboys helyzete, minden pozitív hangsúlyt mellőzve.
***
Arizona Cardinals@San Diego Chargers
Magyar idő szerint 03:00
Kelet után ezúttal nyugat felé vesszük az irányt egy NFC és egy AFC West csapat összecsapásához. Arizonában Super Bowlra készülnek, minden reményüknek van alapja. Jó az edző, jó a támadósor, kiváló a védelem, ilyenekkel általában nem elérhetetlen cél döntőt játszani. Conterderhez méltóan nincs is igazán kérdés az alapkezdőjükben, egyedül az RCB poszt lehet érdekes Tyrann Mathieu sokoldalúsága miatt. Erre a posztra Justin Bethel és az idei játékosbörzén megszerzett Brandon Williams a két fő jelölt.
A Chargersnél az 1/3-on kiválasztott Joey Bosától hangos minden sajtóorgánum, mi most azonban nem vele foglalkozunk, hiszen csomó érdekes párharc van készülőben a Chargers rosterén. Kezdjük a belső linebacker helyzettel, ahol Manti Te’onak rezeg a léc, méghozzá az újonc Joshua Perry érkeztével, könnyen lehet egy helycsere a két játékos státusza között. A cornerback Brandon Flowers sem nyugodhat meg, Casey Hayward személyében igen komoly riválist kapott maga mellé. Még ha őt inkább csak nickel formációkra várják a legtöbbször a pályára, Flowers tavalyi produktuma egyáltalán nem szolgált rá a bizalomra. Áttérve a támadóoldalra, elsőként kiemelném a tavalyi draft egyik legnagyobb csalódását, Melvin Gordont, aki értékelhetetlen teljesítményt nyújtott a draft pozíciójához és a róla szóló ódákhoz képest. Ugyan Danny Woodhead más típusú játékos, könnyen lehet, hogy őt többször látjuk majd a backfielden mint Gordont.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra