Sokan a szerelések száma alapján ítélik meg a linebackereket. A fantasy-foci világában tényleg remekül mutat ez a statisztika, azonban nagyon félrevezető lehet, hogy XY rengeteg tackle-t mutat be a mérkőzéseken, hiszen a sok tackle nem feltétlen jelenti azt, hogy valaki jól végzi a munkáját. Sőt.
Először is, a tackle-ök nem hivatalos statisztikák, a CBA szerint mellesleg nem is lehet ezeken alapuló prémiumot adni a játékosoknak. Ennek pedig az az oka, hogy nem egységesen vezetik őket. Minden meccsen a hazaiak egyik alkalmazottja vezeti őket és egyszerűen nem egységesen teszik ezt ligaszerte. Ha egy futót öten visznek le egyszerre, akkor valaki nem húzza be senkinek, valaki behúzza mindenkinek, valaki pedig véletlenszerűen egy játékosnak, jellemzően az egyébként is sokat szerelő játékosnak. Egyszerűen nem konzisztens és sok esetben szubjektív a tackle statisztikák vezetése. De még csak nem is ez a fő probléma velük.
Hanem egyrészt az, hogy túlságosan is összefüggésben állnak a pályán töltött idővel. Minél többet van a pályán egy linebacker, annál több tackle-t fog szerezni, ezt a számok is alátámasztják a korreláció mutatójának segítségével. Példának okáért James Laurinaitis kivágásakor mindenki felháborodott, hogy egy ilyen kiváló linebackert hogy lehet csak úgy kitenni a csapatból. A válasz pedig abban keresendő, hogy őt is sokan csak a tackle-ök száma alapján ítélték meg. Laurinaitis kis túlzással egy snapet sem hagyott ki pályafutása alatt, folyamatosan egészséges volt, így termelte a szereléseket a Rams és a fantasy tulajdonosok számára. Azonban ez nem azt jelentette, hogy jól tette a dolgát, hanem csupán azt, hogy rengeteg lehetősége volt szerelni.
A legnagyobb probléma összességében a tackle statisztikákkal azonban az, hogy nem a jó játék fokmérői. Attól hogy valaki megcsinál egy szerelést, nem feltétlenül végezte jól a munkáját. Futásnál tapasztalható a kisebb rossz: ha valakit például a first downt eredményező vonal után viszel földre, akkor az nem volt igazán jó játék, ehhez kapcsolódik az alábbi run stop percentage statisztika.
A linebackereket run stop% alapján rendezve Laurinaitis a leggyengébb volt az egész ligában 2015-ben. Ez a statisztika azt mutatja, hogy milyen százalékban mutatnak be a játékosok fontos, értékes tackle-t (bővebben itt olvashattok erről a statisztikáról). Ezek szerint tehát a Ramsből kivágott LB nem végezte jól a munkáját, ráadásul ezek még csak a futás elleni statisztikák. Érdekességképp a legjobb ötöst is megmutatom Nektek:
Passzjátéknál viszont még inkább negatív a tackle-mutató: ha azután viszel földre valakit, hogy az megcsinálta az elkapást melletted, akkor ismét nem beszélhetünk igazán jó játékról a részedről. Sok linebackernek azért magas a tackle száma, mert borzalmasak coverage-ben és az irányítók rendre őket pécézik ki maguknak.
A cikkötlet a fejemben NaVorro Bowman szerződéshosszabbításakor ötlött fel újra (már sokadjára), mégpedig azért, mert a háromszoros Pro Bowler és négyszeres első csapatos All Pro linebacker a tavalyi évben is zsákszám hordta a tackle-öket, mégsem játszott annyira jól, mint gondolnánk, vagy épp annyira jól, mint a horribilis térdsérülését megelőzően. Futás ellen továbbra is nagyon jól teljesített, a 11,1%-os run stop percentage mutatójában semmi kivetnivalót nem találunk.
Coverage-ben azonban elég gyenge volt 2015-ben a 49ers védője. Volt 48 szerelése coverage-ben, ami a hatodik legtöbb volt a posztján, ez alapján azt mondhatnánk, hogy jól játszott. De ahogy mondtam, a tackle statisztikák passzjáték esetén nagyon is félrevezetőek. Bowman coverage snapenként a harmadik legtöbb yardot (1,29, összesen 604) engedte a posztján, a 72 felé dobott passzból 65-ször kapták el a labdát mellette az ellenfél támadói. Mondanom sem kell, ez nem egy jó adat.
Viszonyításképpen természetesen a legjobb ötöst is megmutatom:
A linebackerek teljesítményének megítélésekor a végrehajtott tackle-ök mellett az elhibázott szereléseket, azaz missed tackle-öket is fontos figyelembe venni. Erre remek példát szolgáltat Kwon Alexander, akiről sokan ódákat zengtek újonc éve után. Összeszedett 93 tackle-t, 5 sacket, leütött 9 labdát, kiharcolt két fumble-t és összeszedett két interceptiont is. Ugyan a nagy játékai tényleg figyelemre méltóak, a biztos, pontos szerelést még tanítani kell a Buccaneers játékosának, ugyanis ő hibázta el a legtöbb szerelési kísérletet az NFL-ben. Az alábbi táblázatban az 5 legtöbb missed tackle-lel rendelkező LB-t láthatjátok (az MT oszlopot érdemes figyelni).
Természetesen egy statisztikai mutató alapján sosem lehet megmondani, hogy valaki jó játékos-e vagy sem. Ezért nem szabad az irányítókat egyedül a passzolt yardok vagy passzolt TD-k alapján megítélni, ahogy a cornerbackeket sem szabad csupán az interceptionök alapján rangsorolni – talán valamikor ezekről is írok/írunk egy elemzést. A linebackerek és a szerelések kapcsolatára ez kifejezetten igaz, így mostantól Ti is óvakodjatok a csupán erre való hivatkozástól.
A statisztikákat köszönjük a Pro Football Focusnak. Az oldal magyar elemzőjével – aki múlt hét óta teljes állásban dolgozhat -, Buday Zolival korábban készítettünk interjút, ha bővebben érdekel, hogy mire is jó a PFF, akkor mindenképp olvasd el.
Legfrissebb cikkeink
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- A Vikings simán, a Falcons szenvedve nyert
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért