Az offseasoni DeMarco Murray trade után most újra egymásra talált a két franchise, ezúttal az elkapó Dorial Green-Beckham és a tackle/guard Dennis Kelly volt az üzlet része.
A két játékos közül már csak a posztjukból adódóan is DGB az ismertebb, azonban nem tudnám megmondani, ki az igazi nyertese a trade-nek. Green-Beckham ugyan kiváló fizikai adottságokkal rendelkezik, red zone célpontnak ideális lehet, mert a route-ok megfutásával hadilábon áll. Ugyanakkor mi kell egy új irányítónak, jelen esetben Carson Wentz-nek, ha nem egy potenciális célpont, akire bármit fel lehet dobni? Gondoljunk csak Kelvin Benjaminra, vagy még inkább Devin Funchessre, akit hasonló szándék miatt hoztak Cam Newton számára.
Dennis Kelly-ről viszont nem sokat tudni azon kívül, hogy nincs nagyon posztja – hogy ez most jó-e, vagy sem, azt ki-ki döntse el maga – valamint jobbára csak akkor került pályára, ha valaki nem volt bevethető. Viszont most úgy áll a helyzet Phillyben, hogy lett volna helye Lane Johnson eltiltása miatt, mégis lemondott róla az Eagles.
Az Eagles – szokás szerint – többet kockáztatott a cserével, amiben benne van, hogy idővel ők lesznek ennek az üzletnek a nyertesei. A Titans viszont mélyíteni tudta a támadófalát egy olyan játékossal, aki akár a semmiből főszereplő is lehet idővel, DGB “red flagjeit” pedig ezentúl az Eagles szolgálataira bízzák.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások