Óriási hibákat vétettek a péntek hajnali Denver-Carolina mérkőzés játékvezetői a fejre mért ütések tekintetében, és komoly felelősség terheli az NFL és Ron Rivera vállait, hogy Cam Newtont nem hívták le azonnal a pályáról.
A szezonnyitó mérkőzés folyamán Cam Newton négy sisakkal való ütközést kapott: Darian Stewart, Brandon Marshall, Von Miller és Bradley Roby szerelte vagy sackelte a Panthers irányítóját olyan módon, hogy sisakjának tetejével ütközött Cam Newton sisakjával. Mindezekből csupán egy érdemelt sárga zászlót a játékvezetőktől, pedig Newtont ki kellett volna venni a játékból, Brandon Marshallt pedig kiállítani.
Cam Newtonra a második félidőben szálltak rá igazán a Denver védői, mint ahogy a fentebbi gifen is látni. Darian Stewart a már kívülre dobni készülő Newton állcsúcsába szállt bele olyan erővel, hogy a sisakkal való kontakt után a 110 kilós irányító a földön feküdt mozdulatlanul az utolsó drive alatt, miután Newton még négy snapet kapott.
A legdurvább földre kerülés előtt három hasonló kontaktot kapott, mint például Von Miller felesleges fejesét, miután Ware már ráakaszkodott, …
Check how quickly @demarcusware gets around the edge for the sack… ? #Kickoff2016 #Broncos https://t.co/JtPiPxVfcA
— NFL (@NFL) 2016. szeptember 9.
…vagy a labda eldobása utáni, teljesen egyértelműen szabálytalan, mégsem büntetett Marshall-szerelést…
Uh, yea, that’s a penalty.https://t.co/Mv845IZKGQ
— Chris Burke (@ChrisBurke_SI) 2016. szeptember 9.
…vagy a Roby által bemutatott pályán kívülre kísérést, ami valójában egy nagyon csúnya sisakkal való kontakt volt.
A denveriek csupán Stewart ütközéséért kaptak büntetést, de Cam Newton szándékos pályán kívülre dobása miatt ezt nem érvényesítették. A szabálykönyv 12. részének 2. szekciója tartalmazza a büntetéseket, a fentebb bemutatott 4 esetből a 12-2-6, 12-2-8 és 12-2-9 pontok alapján legalább Marshall és Stewart megmozdulását Unnecessary Roughnessként vagy Roughing the Passerként kellett volna bedobni és büntetni. Előbbi megmozdulását a 15 yard büntetés és automatikus első kísérlet mellett egy kiállítással kellett volna még honorálni.
A fejsérülések esetén az NFL helyszíni sérülésfigyelőinek és Ron Riverának egyaránt lépnie kellett volna, függetlenül a szoros végeredménytől. A látottak alapján az NFL Concussion Protocol elnevezésű irányelve még mindig nem működik, Rivera pedig egyszemélyben is komoly felelősséget hordoz. Egyértelmű megfigyelhető és a játékos által jelzett jelek is voltak jelen (tudatvesztés, lassú felkelés szerelés után, szédülés, esetleges anterográd amnézia). Marshall ezek ellenére készítheti a tárcáját, büntetést mindenképp fog kapni – csak ez nem segít a jelenleg is működőképtelen, sokat kritizált rendszeren.
Az agyrázkódás nem játék, egyértelmű kapcsolat van a fejsérülések és a CTE, vagyis a krónikus traumatikus enkefalopátia között. Az NFL sokáig aktívan tett ellene, hogy az orvostudomány által évek óta ismert kapcsolatot a játékosok testi épségével összefüggésbe hozzák, az utóbbi években azonban (többek között Will Smith tavalyi Concussion filmjében bemutatottak szerint is) sikerült aktivistáknak és korábbi játékosoknak rábírni a ligát változtatásokra. A CTE jellemzően fejet is igénybe vevő sportok űzőit veszélyezteti: amerikai futball, rögbi, küzdősportok, jégkorong.
A betegség az agy egyes részeinek atrófiájával, vagyis pusztulásával jár, és komoly személyiségzavarokat idéz elő, melyek a depressziótól az agresszív viselkedésig terjedhetnek. Számtalan korábbi játékos szenved, vagy szenvedett ettől, esetleg a Lou Gehrig-betegségtől (melynek legismertebb áldozata Stephen Hawking). 2012 májusában a legendás Charger, Junior Seau követett el öngyilkosságot fejfájdalmai miatt, majd később az évben Jovan Belcher (KC cornerback) ölte meg barátnőjét, majd saját magát. Az elmúlt években rajtuk kívül számos középiskolai és egyetemi játékos hunyt el vagy lett öngyilkos fejsérüléseihez kapcsolhatóan.
A játékvezetők mellesleg nem maradtak büntetési lehetőség nélkül a meccsen, ha már a fentebbieket kihagyták. Taunting, vagyis az ellenfél játékosainak gúnyolása, hergelése miatt a következő ugrálásért kapott sárgát egy TD után:
Legfrissebb cikkeink
- Ha Nico Collins így folytatja, meglesz neki a 2000 elkapott yard
- Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- Az egész szezonra kidőlt a Patriots centere
- 5 szezon előtti jóslat, ami bejött, és 5 ami nem
- Minden csütörtökre egy csoportrangadó, most épp az NFC South-ból
- A Cowboyst nem érdekli Davante Adams
- Ismét kidőlt az egész idényre a Dolphins legjobb pass rushere
- Playoff Ranking #4
- Újabb kezdőt veszített el a Cowboys
- A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- 5+1 csapat, amely cserélhet Davante Adamsért
- BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- Négy meccsre eltiltották Von Millert
- Ismét Tyler Huntley kezd a Dolphinsban
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Sigismundus on Playoff Ranking #4
- Fetyke on A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- atis123juve on Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- atis123juve on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- rowi on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- TheGUARDiAN on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
sajnos valóban nem voltak a helyzet magaslatán a sporik , de azért két kérdést felvet a dolog, ha döntő driveban lehívod a lehetséges agyrázkódás miatt a nyerő QBd , akkor ez lehetőség védőnek is mint alkalmazandó taktika, és az senkinek sem jó ha nem a top playereket látod a legfontosabb pillanatban, de persze az egészség a legfontosabb mondhatnánk ,de ez az NFL tudjuk ,hogy itt a fájdalomcsillapítót cukorkaként szedik, tehát inkább a fejre mért ütést kellene még jobban elrettenteni illetve alkalmazni a szabályt a kizárásról
a másik ami feltűnő ez a Cam gyerek elképesztően kemény és nagy respect neki főleg ,hogy a színpadiasság is kimaradt a tegnapi tevékenységéből
Hiába ez az nfl. Senki nem nézi szivesen h egy ember a földön fekszik egy ilyen aljas szándékos szabálytalanság miatt…. nem lenne nehéz orvosolni. A bíroknak adnám azt a pénzbüntetést amit a játékos kapna amiért nem fújta be…. hidd el utána sokkal körültekintőbbek lennének a tisztelt sporik! ;)
egyet értünk ,az én megjegyzésem is erre vonatkozott illetve arra ,hogy nem ment le az ütés után , de azt gondolom mindenki őt akarta látni így megértem ,hogy nem vitték le
1. Hiba- oké elmegy
2. Hiba – necces
3. Hiba – itt valami nem stimmel
4. Hiba – gusztustalan…
A bírok pofátlanul nézték végig az egészet.
A játékosok hozzáállását hagyjuk is…. 1 – 2 kisebb szabálytalanság azt mondom oké. De így játszani hogy valakinek direkt sérülést okoznak.. a legalja. Én nem csak pénzbüntetést adnék. Minimum 1 – 2 meccs eltiltást. Már ott le kellett volna küldeni a pályáról ezeket….
De ez az nfl. Fontosabb eltiltani ugy embereket h sokszor semmi bizonyíték, meg a magánéletében hibáznak (aminek semmi köze a pályához)Itt meg mindenki látja mi folyik és semmit sem tesznek… vicc.
egy vicc, hogy egy ilyen kaliberű ligában ilyen megtörténhet, és látszólag nem tesznek semmit. képmutatás az egész agyrázkódás megelőzéséért folytatott kampány, ha éles helyzetben nyomát sem látja az ember ezek alkalmazásának. 4 olyan ütést kapott fejre Newton, amiből minimum 2nél már pályán sem kellett volna lennie. ennek ellenére én különösen féreg megoldásnak tartom mind Marshall, mind Stewart köszöntőjét, és így azért szerintem hogy 4 ember is láthatóan fejre ment, szerintem felvethetne néhány kérdést. kezdem azt hinni, hogy az irányítókra más szabályok vonatkoznak agyrázkódás ügyben, 2 éve Wilson is olyat kapott Matthewstól, hogy látszott rajta hogy nem tudja hol van, mégse lett belőle semmi.
…és az egyetlen, ilyenért bedobott sárga is annulálódott intentional grounding miatt, illetve aminél én legalább ennyire felhördültem, az a Benjamin műtött térdére érkező hit volt, szerencsére nem lett baj belőle. Akármilyen gusztustalan is volt ez a hozzállás, nem ezeken múlt a meccs kimenetele, nincs kész ez a Carolina, remélem összecsiszolódnak szezon közben, de ahogy Rivera is mondta, így ki lehet kapni, hogy az utolsó pillanatig harcban voltak.
Emelem kalapom Newton előtt,hogy ezt lábon kihordta!Nem kedvelem a teátrális megnyilvánulásai miatt,de ez durva,amit kapott!
A Roby utes szerintem teljesen szabalyos.. Felso testre megy a vedo, Cam meg siman belehajol.. Rb reflex.. A qbk ilyenkor siman becsusznak..
Valóban, nálam Roby kérdéses, mégis a tendencia miatt tettem bele (és teszik bele nagyobb lapok is). Millert is visszanéztem vagy harmincszor, ott is lehet arra mondani, hogy nem látta Ware bepörgését, de a tendencia, ahogy mondtam.
Miller szeintem nem sárga. Roby, nagyon necces, de szerintem inkább az sem. Ezek kozul egyedul Marshallnál hibázott a spori, hiszen a 4.-re dobták a sárgát. Szóval szerintem ez a cikk erősen túlzó.
Benjamin szerelése viszont tényleg gusztustalan volt.
Vagy csak newtonnak rossz napja volt és mindïg pont úgy mozdította a fejét h véletlül sisak a sisakkal ütközött ;) de lehet h inkább őt kellett volna büntetni , mert mi van ha ő akart direkt szabálytalanul ütközni :D
Szerinted milleré is sárga? Én akárhányszor nézem, nem látom szabálytalannak. osszeomlik a zseb és osszeszaladnak. Nem irányul direkt a fejre a támadás.
Egyetértek azzal, hogy a másik 3 esetben arra mentek, hogy kiussék Newtont. Ebbol egyszer repult is zászló, egyszer nem ami hiba. (1 hiba) Roby esetében viszont szerintem (necces ugyan) de nem tortént hibázás, még akkor sem, ha feltételezhetjuk, hogy sajnos a védo direkt egy kemény utkozést akart felvállalni, de ebben Newtown is hibás volt, hogy beletette a fejét.
A denveri védok stilusát nem minosiitem, de nem is akarom, mert a cikk elsosorban a biroi itéleteket kritizálja elég keményen, és én ezt szerettem volna árnyalni.
Ha a birókat veszem… úgy is bele lehet nyúlni egy meccsbe hogy befújom azt ami nem is volt meg úgy is ha nem fújom be azt amit be kellene.
Na most tudom ha a denver szurkolók oldalárom nézem a dolgot úgyis csak azt mondják h lehet itt birózni így meg úgy, de megérdemelten győztek… valóban megérdemelték küzdöttek és az aki aljas módon csinálja az ne vegye el adicsőséget azoktól akik tisztán játszanak. De ha mindenki jobban belegondol: ha ezekből befújnak a birók csak 1 el többet mint amit befújtak lehet nem így ér véget ez a meccs. De ez már a múlt lépjünk tovább ;)
Jahh. És milleré szerintem sem sàrga. De a többi az már mind nagyon necc…
Nos, én Denver szimpatizánsként ültem le meccset nézni, de ez a felére elmúlt.
A végén a grounding hívás nevetséges volt. A bírók hibázgattak, nekem a “dicső” Saints szezont idézte a Broncos védőinek játéka. Volt pár csúnya megmozdulás, és ha nem csak egy játékos lépi át a határt, hanem több is, ott edzői felelősség is felvetődik!