Connect with us

Beharangozó

FK! Preview #2

Múlt héten hat mérkőzés dőlt el maximum 2 pont különbséggel – ami a legtöbb valaha -, ebből négy dőlt el pontosan egy pont különbséggel – ami a legtöbb valaha nyitófordulóban – és kilenc csapat is a negyedik negyedben fordított – ami a legtöbb valaha nyitófordulóban. Ezt kellene valahogy überelnie a második körnek. Nem lesz könnyű, de lesznek remek mérkőzések ebben a fordulóban is azok közül, amiket nem adunk a Kandallóban, például az AFC két legjobb (formában lévő) csapata is megmérkőzik egymással, valamint összecsap Dez Bryant és Josh Norman (vagy nem), a 49ers pedig ismét ránk cáfolhat.

 

previewszeles

 

San Francisco 49ers @ Carolina Panthers (magyar idő szerint 19.00)

 

A Panthersben élhet a düh a múlt heti vereség után, így talán fokozott motiváltsággal érkezhetnek a hazai nyitóra. A 49ers letudta az idei egyetlen győzelmét meglepetést tudott okozni a borzasztóan gyengén játszó Rams ellen, de most kiütés-szagot érzek. Chip Kelly gyors támadódrive-jai miatt a védelem már a félidő előtt a seggén fogja venni a levegőt, mivel Newtonék nem fognak egész meccsen puntolgatni, ellenben Kuechlyék egy perc alatt visszazavarják majd Gabbertéket a padra.

 

sfcar

 

Baltimore Ravens @ Cleveland Browns (19.00)

 

Josh McCown akár még javulást is hozhat a Brownshoz, hiszen RGIII a néhány vaktában eleresztett labdáján kívül sok érdemlegeset nem tudott felmutatni a nyitókörben. A Ravensnél egyelőre minden rendben, a 2-0-ás kezdet jól fog mutatni, de csak ezután jön majd a neheze és az igazi erőfelmérők. Könnyed győzelemre számít az egész szerkesztőségünk:

 

balcle

 

Tennessee Titans @ Detroit Lions (19.00)

 

A Lions védelmének 180 fokos fordulatot kell vennie felfogásilag, hiszen a Titans támadósora tökéletes ellentéte a Coltsénak, a rengeteg passzjáték helyett rengeteg erőfutást várhatnak majd soron következő ellenfelüktől. Nem is lesz könnyű ezt megállítani, az oroszlánok messze nem rendelkeznek olyan front7-nel, mint a vikingek múlt héten. A Lions a régebben megszokotthoz képest Jim Bob Cooter alatt rövid passzos játékra állt át és ez jót is tett nekik, szerintem ezzel szét fogják szedni a Titans secondaryjét. Futni ugyanis nem fognak tudni, Adrian Petersonnak és a Minnesota Vikingsnak sem ment múlt héten. Tajae Sharpe-ra hívnám fel a figyelmet első sorban a mérkőzésen, az újonc az első számú elkapó szerepét töltheti be a Tennessee támadósorában, múlt héten 11-szer vette őt célba Mariota.

 

tendet

 

Kansas City Chiefs @ Houston Texans (19.00)

 

Tudtuk, hogy nem ez a leginkább nézőcsalogató találkozó, pedig ha nem szavaztatunk, hanem mi döntünk, ez került volna terítékre a Kandallóban vasárnap este 19 órától. Ugyanis az AFC két legjobb formában lévő csapatáról beszélünk, az előző szezon 8. hetétől számolva a Chiefs 10-0, míg a Texans 8-2 mérleget tud felmutatni az alapszakaszban. A Texans nagyon vissza akar majd vágni a januári Wild Card mérkőzés miatt, ahol megszégyenítő vereségbe szaladtak bele köszönhetően Hoyer “parádés” játékának.

 

A hazaiak oldaláról érdemes lesz figyelni Will Fullerre, aki 1984 óta az első újonc, aki legalább 100 yardot kapott el a nyitófordulóban és Lamar Millerre, aki élete során másodszor kapott legalább 20 labdacipelésnyi lehetőséget. Valahogy Miamiban nem értékelték őt eléggé. A túloldalon Spencer Ware feledteti el mindenkivel, hogy Jamaal Charles sérült, de múlt héttel ellentétben most azért csak nem kéne 21 pont előnyt adni az ellenfélnek, mert a Watt, Clowney és Mercilus által vezetett védelem nem fogja engedni a fordítást.

 

kchou

 

New Orleans Saints @ New York Giants (19.00)

 

Legutóbb egy 1000+ yardos, 101 pontos találkozót hozott össze a két csapat, ahol Brees 500 yard fölött passzolt 7 TD kíséretében, de Eli sem sokkal maradt el, 6 TD-jéhez 350 yard társult. Azóta annyi változott a két csapat háza táján, hogy a Giants védelme erősebb lett, egy hete a hírhedt dallasi falat is megállították, erre pedig kevés példa volt az utóbbi időben. Az erősebb védelem és az, hogy Brees statisztikája és játéka idegenben szignifikánsan visszaesik azt sugallja velem, hogy a Nagy Almában örülhetnek majd Ben McAdoo első hazai győzelmének.

 

nonyg

 

Dallas Cowboys @ Washington Redskins (19.00)

 

Kíváncsi vagyok Grudenék váltanak-e és ráállítják-e Normant Dez Bryantre, vagy maradnak a Steelers ellen besülő taktikánál és hagyják a támadók jobb oldalán a kiváló CB-t. Ez a meccs egyébként a Chiefs@Texans mellett a legnehezebben jósolható találkozó szerintem, egyik csapat győzelmén sem lepődnék meg. A dallasiaknak könnyebb dolga lesz a múlt hetinél, hiszen a támadófaluk kisebb ellenállásba ütközik majd, így feltehetőleg hatékonyabban tudják majd futtatni a labdát, ami a sikerük kulcsa lehet, ellenben Romo nélkül továbbra sem bizonyították, hogy képesek nyerni. Cousins és a Redskins támadósora elég vérszegény volt a Steelers ellen, mindenképp javítaniuk kell ezen, ha holnap nyerni szeretnének és hogy bármi keresnivalójuk legyen ebben az évben.

 

dalwas

 

Tampa Bay Buccaneers @ Arizona Cardinals (22.05)

 

Betippelni nem merem, de el tudom képzelni, hogy Jameis Winston és a Buccaneers meglepetést okozzon Arizonában. A két csapat első heti teljesítményéből kiindulva a Buccaneersre lenne érdemes tenni, de a Cardinalst nem szabad temetni egy meccs után, tehetségben fölé nőnek a Tampának. Winston egyértelműen a jövő sztárirányítójának tűnik már másodévének elején és elég jó fegyverek vannak körülötte, de sokkal keményebb védelemmel kell most farkasszemet nézni, mint múlt héten. A Cardinals nem engedheti meg magának, hogy két hazai vereséggel nyissák a szezont, de mindenképp fel kell kötniük a gatyát, mert elég jól néz ki ez a Tampa offense.

 

tbari

 

Atlanta Falcons @ Oakland Raiders (22.25)

 

Elképesztően játszott a Raiders offense múlt héten a Saints ellen és a labda ezen az oldalán sokkal nagyobb ellenállásba most sem fognak ütközni Carrék. Védőoldalon viszont be kellene indulnia Mackéknek, habár a matchup abból a szempontból kedvezőbb számukra, hogy nem kis, alacsony, fürge elkapókkal kell felvennie a versenyt a fizikális cornereiknek, hanem nagyobb receiverekkel. Persze Julio Jonesszal nem lesz egyszerű dolguk, de Matt Ryan szignifikánsan gyengébb irányító Breesnél (jelenleg szerintem a csoportja leggyengébb irányítója, de ez most mellékes). Jack Del Rio most nem lesz tökös, mert nem lesz szüksége rá, a Raiders behúzza a W-t és robog tovább.

 

atloak

 

Jacksonville Jaguars @ San Diego Chargers (22.25)

 

A Jaguars az utóbbi 5 évben összesen 4 mérkőzést tudott megnyerni idegenben, át kell utazniuk az ország túloldalára, a Chargers pedig egy félidőn keresztül dominálta a Chiefst múlt héten, szóval következtethetnénk arra, hogy a Jaguars most sem fog diadalmaskodni. Azonban valami elindult Jacksonville-ben és ugyan a győzelmet végül nem sikerült kiharcolni a Packers ellen, hosszú ideje nem nézett ki ilyen jól a csapat. A túloldalon Keenan Allen elvesztésével is meg kell küzdenie Riversnek és ugyan szorossá fogja tudni tenni a meccset, Bortlesék most nem remegnek meg a végén és behúzzák a találkozót. KGYM esélyeit a sikeres hero pickre egész jónak látom.

 

jaxsd

 

Szerkesztőségi tippverseny:

 

Egy kör után így állunk. Mostantól vezetjük külön a hero pickeket, ahol valaki csak egyedül tippelt egy adott csapatra, illetve a merész jóslatokat is követjük majd, bár meglepne, ha bárkinek egynél több találata lenne az év folyamán.

 

tippversenyeredmeny

 

Bold Predcitions:

 

balentin: Utoljára 2013-ban fordult elő, hogy egy mérkőzés a hosszabbításban egy safetyvel dőljön el (Dolphins – Bengals 22-20). Ebben a fordulóban ez meg fog ismétlődni.

 

chester: Terrelle Pryornak elkapott és passzolt TD-je is lesz a Ravens ellen.

 

warwolf89: A Giants 200 passzolt yard alatt tartja Drew Breest. Ilyen utoljára 2013-ban fordult elő a sztárirányítóval a Seahawks elleni 13. fordulóban.

 

KGYM: A Raiders védelme 3 turnovert szerez (tavaly is csak egyszer volt ilyen a Bears ellen), miközben bemutatnak 5 sacket közösen (tavalyi meccsátlag 2,375).

 

renningan: Sam Bradfordé lesz a liga legjobb irányító teljesítménye a héten passzolt yardokban, passzpontosságban, dobott TD-kben és passer ratingben is.

 

rowi: Utoljára az 1978-as Baltimore Colts kezdett két 0 szerzett pontos meccsel (0-38 és 0-42). Most ezt a Rams megismétli.

 

leonidasz007: Andy Daltont az első héten hétszer sackelték, ami a legtöbb karrierje során, miközben a Steelers egy zsákolást sem tudott bemutatni. Ennek ellenére most ők is legalább hétszer vadásszák le a Bengals irányítóját.

 

jimboy: Az első héten mindössze két meccsen volt nagyobb különbség 7 pontnál. Ezen a héten legfeljebb két összecsapás lesz, ahol 7 pontnál kisebb különbség alakul ki a végére.

 

katonadani: Von Miller sosem szerzett még sacket a Colts ellen, pedig már négyszer is játszott ellenük és egyik másik csapat ellen sem maradt zsákolás nélkül ilyen sokáig. Most feledteti az eddigieket és beállítja a karrier-rekordját, ami 3 sack egy meccsen.

 

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
wolandrule
wolandrule
2016-09-18 09:17

Renningan-nek nyissatok egy új ablakot a hero bold címmel. :)
Rowi boldja tetszik, az én tippem az, hogy a Kansas kiüti a Texanst.

katonadani
2016-09-18 14:04

Norman nem fogja követni Dezt.

touchdown89
touchdown89
2016-09-18 22:21

A Browns-nál nem találtak szabadlábon lévő edzőjelöltet, ezért a börtönben néztek szét. A jelek szerint sikeresen.

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x