Connect with us

Beharangozó

TNF beharangozó – Texans@Patriots

Péntekre virradólag ezúttal két 2-0-s mérleggel rendelkező csapat feszül egymásnak, akikről a szezon elején nem feltétlenül gondoltuk volna, hogy két hét után is veretlenek maradnak. A Texanstól nem voltunk elájulva, hiába a J.J. Watt nevével fémjelzett domináns houstoni védelem, az Osweiler idehozatalával keletkezett kérdőjeleket a támadósorban nem tudtuk figyelmen kívül hagyni, annak ellenére, hogy Will Fuller személyében egy kifejezetten tehetséges elkapótársa lett DeAndre Hopkinsnak, valamint Lamar Miller megszerzését követően vélhető volt, hogy a futójátékban sem lesz visszaesés.

 

És bármilyen furcsa azt leírni, hogy meglepetés a Patriots 2-0-s szezonkezdete, attól még így van. Tom Brady négy mérkőzésről való eltiltását követően jópáran a nyeretlen első négy hetet sem tartották kizártnak, ám úgy nagy általánosságban úgy voltak vele az emberek, hogy egy, legjobb esetben két győzelmet összegereblyéznek a klasszis irányító nélkül is Bill Belichick tanítványai. Arra persze senki nem gondolt, hogy már az első két héten megszerzik ezt a két győzelmet ráadásul úgy, hogy először idegenben legyőzik Gronk, Solder, Lewis nélkül a végső győzelemre is esélyes Arizona csapatát, majd ezt követően meglehetősen simán lépnek át a minden évben nagy reményeket tápláló, ám annál nagyobbat koppanó Miami Dolphinst.

 

A Texanst lesajnálása vélhetően a Jacksonville körüli hype-nak tudható be, illetve annak, hogy Andrew Luck sérülése miatt volt tavaly a Colts annyira ócska, amilyen tavaly, így az új szezon beindultával egy teljesen egészséges Luckkal ismét visszatér az AFC South trónjára majd az Indianapolis. Ez persze még megtörténhet, hosszú még a szezon, azonban a legkonzisztensebb teljesítményt a csoport csapatai közül kétségkívül a Texans mondhatja magáénak.

 

Mind támadó, mind védőoldalon rendkívül magabiztosnak tűnik a csapat. A védelemből Watt mellett mindenképp ki kell emelni a korábbi 1/1-es Jadeveon Clowney-t, akit sérülése, majd visszafogott teljesítménye miatt túlságosan korai választásnak tartottak – egyesek már-már bustként kezdték el elkönyvelni. Idén azonban gyakorlatilag profi pályafutása során először semmilyen nyavalyája sincsen, így Wattal karöltve riogathatja az ellenfél irányítóit, miközben a védőfal közepét Wilfork megoldja, hátulról pedig Mercilusék besegítenek. A secondary pedig ugyan hatalmas játékokat nem mutat be, de hoz egy konstans megbízható teljesítményt eddig.

houston_texans_t670x470

Az egész egység nagyon egyben van. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy mindössze 178.5 yardot passzoltak ellenük eddig átlagban a két találkozón és engedett futott yardok számában is 96-ot engedtek eddig, összesen pedig 26 pontot tudtak felrakni ellenük a táblára. Persze ez egy kis minta és nem feltétlen enged sokra következtetni (majd ha a 8. hét után is ilyen számokat hoznak, akkor majd elgondolkodhatunk azon, hogy mennyire elit is a Texans D. Spoiler: nem az.), azonban jelzés értékű, hogy sem a Bears sem a Chiefs nem volt képes áttörni ezt a védelmet. Utóbbi számít igazán erőfelmérőnek.

 

Erre az elit védelemre most is szüksége lesz a Texansnak, ugyanis hiába nincs elit irányító a csapatban – sőt jelenleg úgy néz ki, még az elit első számú cseréje sem lesz bevethető – valahogy mindig sikerül egy szinte tökéletes gameplannel kirukkolnia Josh McDanielsnek, a Patriots támadó-koordinátorának. A Cardinals ellen azt húzta meg, hogy a TE játékot gyakorlatilag feladta és Bennettnek csak és kizárólag az volt a feladata, hogy a jobb oldali tackle-nek, Cannonnak segítsen a blokkolási feladatokban. Egy hétre rá, pedig gyakorlatilag Bennett volt a meccsnyerő ember, illetve előhúzták a futójátékot is a Dolphins ellen. Blount nagy napja persze összefüggésben állt azzal is, hogy Garoppolo megsérült a harmadik negyedben, így az újonc Brissettnek kellett beugrania, akinek nyilván az volt a legfontosabb feladata, hogy ne veszítsen labdát, de az időt futtassa. Így került Blount reflektorfénybe.

61ec5e8056a24e9cace57f41ed308c9d-61ec5e8056a24e9cace57f41ed308c9d-0

 

Nagy kérdés Brissettel kapcsolatban, hogy milyen gameplant tesznek elé. Feltehetően sokkal jobban fog a futás felé tendálni, mintha Garoppolo irányítana, ráadásul az újonc irányító még mobilisabb is, mint Jimmy, így az esetleges nyomás elől is jobban tud szabadulni hogyha a szükség úgy hozza, csak hát ugye a rutintalanság nem épp az ő malmára hajtja a vizet. Hasonlóan érdekes kérdés lesz, hogy Gronk hadra fogható lesz-e már a találkozón (ő maga bizakodó, de game time decision lesz). Ha ő is és Bennett is harcra készek lesznek, akkor a rengeteg két tight endes felállás borítékolható, hiszen mindketten biztos célpontnak mondhatók, ráadásul mindketten kiválóan blokkolnak, így a futójáték is gördülékenyebb lehet.

 

Nem véletlenül hangsúlyozom a futójátékot, hiszen a Patriotsnak elsősorban ott lehet keresnivalója. A támadófal – habár egyelőre egész jónak tűnik – nem feltétlen lesz képes sokáig tartani a houstoni pass rusht, elsősorban Cannon teljesítménye lesz kulcsfontosságú ilyen szempontból. Brissettnek feltehetően gyorsan kell majd szabadulnia a labdától, így rövid screen játékok és 5-10 yardos passzok lesznek a leggyakoribbak, ha neki kell passzolnia, vagyis Chris Hogantől nem feltétlen várhatunk nagy estét, ellenben Edelmannel és Amendolával, akik erre a szerepre tökéletesen alkalmasak.

 

A Texans támadósorát nagyon okosan vezeti a friss franchise qb, Brock Osweiler. Tavaly is láttuk, hogy egy jó védelemmel a háta mögött és egy decens futójátékkal tud meccseket nyerni és ezt a formáját eddig itt is hozza. Két fő célpontja között szinte ugyanúgy osztja el a passzait, akik ezt meg is becsülik és élnek vele. Az első körös újonc, Will Fuller szó szerint berobbant a ligába, hiszen DeSean Jackson óta ő az első olyan újonc elkapó, aki első két meccsén is 100 elkapott yard fölé tudott kerülni. Melléjük jön még a Miamiban kissé alulértékelt Lamar Miller, aki mind elkapásban, mind futásban decensen teljesít. Erre pedig szükség lesz, hiszen a Patriots eddig nem igazán engedett teret az ellenfél futóinak. David Johnsonnak volt az első héten egy nagy futása, azon kívül kordában tudták tartani, a Miami pedig helyzetéből adódóan (nagy hátrány) nem engedhette meg magának a futójátékot.

 

A New England védelméből Dont’a Hightower játéka továbbra is kérdéses. Az ő hiányát kihasználva lehet igazán esélye a Texansnak egy jó futójáték működtetésére, ha pedig az működik, akkor már csak az a kérdés, hogy hányszor tudja megverni Fuller és Hopkins a Pats cornerbackjeit, Logan Ryant és Malcolm Butlert.

19373225-mmmain

 

A Patriotsnál pedig nyilván az lesz a legnagyobb kérdés, hogy mennyire lesz lehetősége az újonc Brissettnek felvenni a mérkőzés ritmusát, mennyire fogják már a mérkőzés elejétől kezdve terrorizálni a Texans védői. Ha sikerül egy közepes szinten megvédeni, akkor egy Siemianhoz hasonló teljesítmény egy jó Blounttal megfejelve már elég lehet a győzelemhez.

 

A támadósoroktól rengeteg futást, egyébként pedig a védelmek dominanciáját várom, így egy kevés pontos mérkőzést, melynek a végén a hazaiak maradnak 100%-osak.

houne

 

41 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
41 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Wide open
Wide open
2016-09-22 17:28

Mit gondoltok Edelman kiveszi a részét passzolásból vagy csak megint BB féle elmetrükk volt a QB edzés hétközbeni emlegetése?

wolandrule
wolandrule
Reply to  Wide open
2016-09-22 18:30

Reméljük nem, mert az azt jelenti, hogy Brissett is megsérül. Egy meccsre nem akartak embert hozni, ha gáz van és Garoppolot nem drótozzák össze, akkor Edelman jön. Az egyetemen irányító volt, a Ravens ellen is pofás passzt adott Amendola-nak.

king_aranarth
king_aranarth
Reply to  wolandrule
2016-09-23 16:29

Azért egy trükkös játékban meglőtt passz és egy teljes meccs “levezénylése”, a védelem folyamatos olvasása más tészta lenne. :-) Ha igazán kellene QB, akkor igazolnának. Ha lesz kettő (félig-meddig) egészséges egy meccsen, akkor nem.

Kopi3.14
Kopi3.14
2016-09-22 19:00

Azért azt se feledjük Broki kapcsán, hogy képes teljesen fogalmatlanná is válni. Láttunk rá elég példát tavaly.

A cikket szerintem újra kéne olvasni, rengeteg hiba van benne.

katonadani
Reply to  Kopi3.14
2016-09-22 20:28

Írd le nyugodtan milyen hibákat találsz, a nagycikkeket át szoktuk pluszba nézni kirakás elütt, habár persze így is maradhatnak benne hibák.

Ezt a fogalmatlanná válást nem értem, persze vannak hibái meg nem top irányító, de nem is borzalmas egyáltalán.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  katonadani
2016-09-22 22:54

Fogalmatlanná válás: a nulla pontos félidők és meccs vesztések tavaly.

Telefonról most nem fogom tudni kimásolgatni, tele van duplázott szavakkal és magyartalan fogalmazással a cikk. Reggel tudok belőle listát gyártani.

Kox#
Kox#
Reply to  Kopi3.14
2016-09-23 06:09

Mindíg minden oldalon van legalább egy ember, aki ezzel a nyelvhelyességi problémával foglalkozik. Engem nem zavart ez a “rengeteg” hiba, sőt nagyon nem is vettem észre (lehet azért mert nyelvtanilag analfabétagamma vagyok).
De a te szereped is megvan az oldalon nyugi, mindig kell egy kis negatív visszacsatolás a szerkesztőnek (csak, hogy ne lankadjon a figyelem).

Ha ez megnyugtat Brokival kapcsolatban igazad lett . :D

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Kox#
2016-09-23 10:41

“és engedett futott yardok számában is 96-ot engedtek eddig”

bocsánat, hogy szeretem az anyanyelvem.

wolandrule
wolandrule
Reply to  Kopi3.14
2016-09-23 10:44

Pont rossz példát hoztál, az engedett futott yard a kategória neve, így nem számít szóismétlésnek. Ha a 2. kacifántos körmondatot hozod fel, akkor adom, na az kalandos lett. :)

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  wolandrule
2016-09-23 10:52

De, ez is rossz. Ugyanis eddig 96 futott yardot engedtek lenne a szép, magyaros fogalmazás, mindegy mi a kategória neve. Ha pedig a futott yardok számához ragaszkodunk, akkor az engedett futott yardok kategóriában szereplő 96 a tiszteletre méltó.

katonadani
Reply to  Kopi3.14
2016-09-23 10:58

“A cikket szerintem újra kéne olvasni, rengeteg hiba van benne.”

oké, egy hibát hoztál, az talán megesik mindenkivel…

semmi baj hogy szereted az anyanyelved, nem kell kiakadni, ha megkérdezzük milyen hibákat találtál. Ha nem mondod el, nem tudunk javítani rajta

katonadani
Reply to  Kopi3.14
2016-09-23 08:24

Tavaly 3 vesztes meccse volt, amiből az elsőt ki is venném, mert ott Manning 4 INT-je után lépett pályára. A Steelers elleni vereségnél meg 3TD-1INT sem rossz.

Nem azt mondom h hűdejó irányító, kell mellé jó védelem meg futójáték, látszott éjjel is, hogy egyedül nem tudja megoldani. A fizetését is sokallom persze, de annyira le van húzva sokak által, hogy az túlzás…

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  katonadani
2016-09-23 10:40

A nulla pontos félidő mindegy milyen TD-INT arányt ad, kifejezetten szar teljesítmény. Mert azt jelenti, egy fél meccset alszik a QB.

g0nzaga
g0nzaga
2016-09-22 21:39

Brissett nagyon zöldfülű. Amikor jól csinálta, semmivel sem volt rosszabb, mint egy modern mobilis, option offense közepes QB, de amikor rossz fordulatot vett a play, akkor gyorsan szopóágra került. Magyarul simán megcsinált a csapat két first down-t vele, a harmadiknál eljutottak 2.dn 2 yard-ig, és akkor jött egy jobb védekezés és lefekvés, kihajítás helyett összezavarodott, hátranyomták, és piakkpakk mínusz 18 yardra került. Punt.
Legalább egy pick sixet, vagy visszahordott fumble-t simán kinézek belőle.

Ötös Műhold
Ötös Műhold
2016-09-23 07:55

Na hát ez megvolt, sőt még túl jól is sikerült. Az ember ilyenkor (egyébként mindenkor) hajlamos egy példából általános következtetéseket levonni. Holott ugye… Ez most egy ilyen meccs volt, nagyon összejött minden. És majd lesznek másmilyen meccsek is. Azért persze, hosszabb távon a Patriots az NFL legjobb csapata. De hogy egy adott évben is az legyen, ahhoz sok mindennek össze kell jönnie, közte a szerencsének is.

Bujdy Bujdy
Bujdy Bujdy
2016-09-23 08:04

Minden tiszteletem a Brady szimpatizánsoknak, de azt hiszem, az idei három Pats meccs mutatta meg, miért nem Brady az MVP! Ezt már korábban is láttuk, mikor sérült volt és úgy is11-5-tel végzett a csapat, csak akkor sokakban nem tudatosult…

Viszont ez egyben azt is jelenti, hogy a szakmai stáb messze New Englandben a legjobb (bár ez is sejthető volt eddig is), szóval ha idén esetleg SB-t nyer a csapat és Brady visszavonul, akkor sem kell pánikba esni, mert ezzel az edzői stábbal még akkor is playoff esélyes lenne a csapat, ha én irányítanék (az első playben, mert utána összetörnének! :) )…

Tekintettel arra, hogy kifejezetten nem szeretem a Pats csapatát, nem jó ezt így átgondolni…

De ha Goodell még pár “okos” szankciót dob a csapat ellen, még megkedvelem őket (jó úton jár).

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  Bujdy Bujdy
2016-09-23 09:06

Bármennyire is igazad van, azért Brady amikor kiélezett meccs van és nagy a tét még mindig messze hiányozni fog a PAtsből is. Nagyon jo a rendszer, az egész szakmai stáb, de Brady klasszisa pont olyan helyzeteket tud eldönteni am ia rájátszásban már nagyon kelleni fog.

Everlast77
Everlast77
Reply to  Bujdy Bujdy
2016-09-23 09:09

Már vártam, hogy mikor veszi elő valaki a system QB mantrát :) Nem baj, kell ilyen is…….

Bujdy Bujdy
Bujdy Bujdy
Reply to  Everlast77
2016-09-23 09:44

Félre értés ne essék, Brady-t az általam ismert NFL történelem egyik legjobb QB-jának tartom! Egyszerűen a Pats rendszerében nem KELL akkora szerepet vállalnia, mint pl. anno a Colts esetében Manning. Láthattuk, a Colts Manning nélkül semmit sem hozott (suck for Luck), míg a Pats Brady nélkül is szalad.

Hogy mire lenne képes Brady egy gyengébb rendszerben? Szerintem ott is kimagaslana, csak szerintem az MVP címet annak adják, aki a legnagyobb szeletet teszi hozzá a siker tortájához, de ez nem Brady. Mert bár meg tudná csinálni, nem is bíznak rá annyi feladatot…

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Bujdy Bujdy
2016-09-23 10:34

Ha tényleg arra adnák az MVP-t, akkor pl. AP-nek is lenne vagy kettő, és szerintem Rodgers is maximum egyszeres lenne. Valamint Manningnek is kevesebb címe lenne.

Bujdy Bujdy
Bujdy Bujdy
Reply to  Kopi3.14
2016-09-23 11:30

AP és Rodgers esetében egyetértek, Manning pont egy tipikus MVP volt a Coltsban szerintem.

king_aranarth
king_aranarth
Reply to  Bujdy Bujdy
2016-09-23 16:25

Mert őt nem védték meg és nem volt 4-5 célpontja – ugyanúgy ahogy Denverben, igaz? Ez az állandó farokméregetés nagyon gáz. Elvitathatatlan zseni mindkettő, egy vicc, hogy a szurkolók képtelenek ezt irigykedés és kritika nélkül elismerni. Nézd már meg a Randy Moss-os TB idényt! Szórta a rekordokat, többek közt megdöntötte a Colts-os PM rekordok egy részét (amit aztán PM Denverben visszavett).

Ennél komplexebb sportág nincs, az irányító pozíció ezek közül is kimagaslik, de csodát egyik sem tud csinálni ha nincs mellé csapat és stáb. Brady sem, PM se, senki.

PM, TB, Rodgers, Brees, de akár Aikman, Kelly, Elway, Marino, Montana – tök felesleges azon vitázni, hogy egyik mire jutott volna a másik helyében, mert senki nem tudhatja. Zseni mind, örüljünk, hogy látjuk őket!

wolandrule
wolandrule
Reply to  Bujdy Bujdy
2016-09-23 10:07

Már az első két forduló után vártam ezt a Brady nem is olyan jó, csak a rendszer, BB, stb. hozzászólásokat. A helyzet az, hogy a kettő egymást gerjeszti. Brady 15 éve nélkül nem lenne ilyen jó a csapat, mert nem kell pár évente QB-t vadászni, és ennyire a fociért, a csapatért élő, fegyelmezett őrültet nehéz leakasztani, és Brady sem nyert volna 4 gyűrűt ilyen háttér nélkül. A csillagok szerencsés együttállása.
A Patriots Brady nélkül ellavírozna a főcsoport elődöntő- döntőig, de a szükséges pluszt ő adja.
Amíg az NFL- hez értők nagy része éles helyzetben őt választaná irányítónak, addig kár ezeken filózni.
Ja, és nem MVP, hanem GOAT. :D

Bujdy Bujdy
Bujdy Bujdy
Reply to  wolandrule
2016-09-23 11:33

“Félre értés ne essék, Brady-t az általam ismert NFL történelem egyik legjobb QB-jának tartom! Egyszerűen a Pats rendszerében nem KELL akkora szerepet vállalnia, mint pl. anno a Colts esetében Manning. Láthattuk, a Colts Manning nélkül semmit sem hozott (suck for Luck), míg a Pats Brady nélkül is szalad.” ;)

“A helyzet az, hogy a kettő egymást gerjeszti.” Pontosan.

king_aranarth
king_aranarth
Reply to  Bujdy Bujdy
2016-09-23 16:16

Luck az első 3 évében, amikor egészséges volt mindig PO-ba jutott, számos rekordot megdöntött és 2014-ben főcsoport döntőbe vitte a Coltsot!!! Sok irányító szeretne hasonlóan semmit sem hozni.

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  wolandrule
2016-09-23 11:33

Nyilván elfeledkezel egy irányítóról mikor a GOAT szóba jön. Nem is olyan rég a Denverben játszott… Tim Tebownak hívják

katonadani
2016-09-23 08:29

Szerintem ez tipikusan az a meccs volt, amiből semmi új következtetést nem lehet levonni. Azon kívül, amit eddig is tudtunk, hogy Patriots always finds a way és hogy Osweiler egyedül nem elég semmire, kell mellé a védelem és/vagy a futójáték. (Nagyobb) Hátrányból ez a Texans nem nagyon fog felállni idén

A két special team fumble elöntötte a meccset, azokon kívül a Patriots sem tudott támadni és hátrányban a Texans sem. Az elején pedig a sok futással még úgy is tűnhetett, hogy lehet ebből valami, de amikor végig passzolni kellett, megállt a tudomány. Brissett nem passzolt jól, ellenben jól futott, ezt tök jól használták ki Belichickék az elején, aztán a Texans is rájött persze h ezt jobban kell védekezni és akkor megállt a tudomány a hazaiaknál is, csak nekik akkor már nem is kellett erőltetni semmit…

Annyiszor megfogadtam már, hogy nm teszek a Patriots ellen, és mégis, nyitókörben is, most is, mert esélytelenebbnek tűnnek. Aztán mindig sikerül valahogy…

katonadani
Reply to  katonadani
2016-09-23 08:39

ja meg persze amit eddig is tudtunk, hogy Belichick a legjobb HC evör :D

István_Szamos
István_Szamos
Reply to  katonadani
2016-09-23 09:14

Nem kedvelem sem Belichik-et sem a Pats-t, de szerintem BB a legjobb a jelenleg aktív HC-k között.

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  katonadani
2016-09-23 09:02

Szerintem meg felesleges mindig belemagyarázni dolgokat (most épp te de valaki épp midnig próbálja megmagyarázni az ilyeneket). Az oké hogy nyert a Patriots, mert vastagon benne volt, de hogy 0-ra legyőzzék azt a Texanst aki Superbowl álmokat dédelget (még ha mondjuk egy konf. elödöntő is a max. szeritntem ha jól jön ki nekik) egy harmadik számú sokadik körös újonccal aki egy hetet tudott együtt tanulni az első csapattal és a legjobb elkapójuk, passzsziettetőjük nélkül azt sztem felesleges túlragozni. “A Texans rájött” Mire jött rá hogy egy hátsókörös ujoncot nem fog Belichich szépaszsoltatni h megszopassa saját magát? Hát gratulálok hogy a meccs végére erre rájöttek, de talán ezt 1 hete is lehettt volan tudni és megfelelően készülni. És még igy is benyelték a futást a végén.

A Texans az első félidőben is nullázott pedig addig nem Volt nagy a hátrány, lehetett volan a saját játékot nyoimni. Ez a Texans túl van dimenziónálva. Mind a védelem-mind a támadósor. Félreértés ne essék nem moidnom h szarok, de messze vannak a jótól is. Két fumble persze, de ez a játék része, a Pats zilált csapattal miért nem hagyta el a labdát egyszer, se? a Hibák a játék részei, ezeket kell tudni minimalizálni. Egy 72 milliós irányitó, két klasszis elkapóval meg iganis tudjon megoldani helyzeteket még ha nem is elvárt feltétlenül, de akkor azért ne leygenek nagy álmok.

katonadani
Reply to  Leonidasz007
2016-09-23 09:33

De mit magyaráztam bele? Leírtam a megfigyeléseim a meccsről :D

én a Texanst eddig sem tartottam top csapatnak, a power rankingomból is kiderül, szóval nem tudom miért nekem van címezve hogy túl van dimenzionálva :D

nyomták is a saját játékot, nem tűntek full elveszettnek, mint a későbbiekben, a special team fumble betett. Aztán még egy special team fumble, a Pats pedig csak ezekből tudott TDt szerezni (meg a végén mikor már senkit se érdekelt igazán két nagyobb futásból)

nem mondom, hogy a Pats éjjeli játéka túl van istenítve, mert tényleg, 4 nap alatt új QBval új gameplant összerakni nagyon nehéz feladat és tényleg fasza volt, de azért olyan sokat nem kellett tennie az offense-nek a győzelemért. Szóval csak annyit mondok, hogy nem voltak nagy ellenállásnak kitéve, nem voltak beszorítva nehéz helyzetekbe. Ami persze megint az ő érdemük is, Wattot triple-teamezték meg hasonlók, de ez a Texans védelem (főleg front7) erőn alul teljesített. Meg úgy en block a Texans egyszerűen egy szörnyű meccsen van túl minden szempontból.

Ami még egyszer mondom, Belichickék érdeme is.

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  katonadani
2016-09-23 09:51

Irtam is h most csak azért van neked cimezve mert te irtál. És igenis amit irtál az vhol megmagyarázása h igazából ez nem is Volt akkora különbség amekkora lett. De igenis akkora Volt/van.

De miért nem voltak ellenállásnak kitéve? Ez a Texans D Minimum top10, de közel a top5-höz. Kérdem akkor miért nem?

katonadani
Reply to  Leonidasz007
2016-09-23 10:00

mindenkinek lehet rossz napja :D nem tudom egyébként, szakmai indokom nincs h miért voltak ilyen szarok magukhoz képest is. De érted, azért ha a pontjaid felét a special teamnek köszönhetően nyered (oké, nem teljesen, de 20 yardról sokkal könnyebb végigmenni mint 80ról és jár érte az elsmerés), akkor nem volt AKKORA különbség, mint amit a box score mutat. yardban kb ugyanannyit hoztak ami persze annak is betudható, hogy nem akart a Pats nagyon támadni már mikor vezettek.

De nem akarom én itt elvenni a Pats érdemét egyáltalán, mert simán nyertek, elképesztő hogy 4 nap alatt új QBra felhúztak egy ilyen gameplant, jobbak is voltak, de a Texans is borzalmas volt e mellé.

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  katonadani
2016-09-23 10:05

Én csak azt mondom hogy az első félidő Special Team hibák nélük Volt 10-0, ami nem nagy különbség de azért jól mutatja h a Texans teljes sorral nem tudott egy FG-t se feltenni, a Pats meg felforgatott kezdővel, harmadik QB-val is feltett 10-et. Most akkor képzeljül el ha vany Brady/Garoppolo/Gronk/Ninkovicsh. ZSal nem akart a PAts játszani és igy is viszonylag simán verték őket, még ha felteszük h a 27-0 hazudik is picit. Sztem amugy nem, amennire szerencsétel nvotl a Texans ma a PAts annyira nem akart töbebt.

katonadani
Reply to  Leonidasz007
2016-09-23 09:41

ja és a rájött részhez, hogy az optionra jöttek rá, miután 2-3x beszopták. Azért ezt a speed optiont jelenleg max a chiefs játssza a ligában évi 5nél többször, szóval nem hiszem h erre külön lehetett készülni. Meg úgy Brissettből amúgy sem lehetett készülni mert nem láthattunk belőle semmit.

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  katonadani
2016-09-23 09:53

Persze de láttuk, hogy nem is nagyon kellett volna. Nyilván a futásai azok gondot okozhattak ,de arra kellett volna figyelni h Blount modnjuk 80 Yard körül maradjon vagy alatta. Arra hogy ők se veszitsenek labdát és hogy a D kikényszeritsen valami turnover féleséget. Szerintem ez itt bűn gynege votl Texans részről. Persze össze is jöttek a Patsnek a dolgok de azért na, egy 0-ázást ne magyarázzunk anynival h gyorsan hátrányba kerültek…

katonadani
Reply to  Leonidasz007
2016-09-23 09:56

Blount ha a negyedik negyedet nem nézzük, amikorra már minden eldőlt, nem hozott sok yardot, konkrétan 50et. Három negyed alatt ~15-17 futásból az nem rossz a védelem részéről

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  katonadani
2016-09-23 09:58

185 yardot szopott a Texans csak futásból. Azért ez irto sok. Ha levesszük az utolsó negyedet akkor is 120 felett. Azért ezt lehetett volan kicvsit minimalizánli vagy tévedek?

wolandrule
wolandrule
Reply to  katonadani
2016-09-23 10:20

Warwolf még jobban áll, neki egy 0-3 jött a Patriots meccsekből, bár lehet, hogy ő elvből nem tippel ránk. Remélem tartja a szokását, jó kabala. :)
Van igazság abban amit írsz, de ha az ellenfél kétszer (vagy háromszor, mindegy) megy át a csapat térfelére, ráadásul először a 3. negyed végén, akkor tök mindegy hogy vesztettek-e labdát, vagy sem, plusz nem tudhatjuk, hogy ha a Texans életképesebb, akkor lett volna-e még a tarsolyban BB-nek és JMD-nek.
Annyit megtudhattunk, hogy a Patriots D fasza lesz. Amennyiben végig tudnak koncentrálni egy egész meccset, és nem nyelik a yardokat a garbage time-ban, mint azt tavaly és hétvégén is tették, akkor jöhet a top 5-ös lesz a D boldom.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  katonadani
2016-09-23 10:50

Nézzük csak: szart sem érő támadójáték, élen a drága pénze igazolt QB-val. az egekbe magasztalt védelem a lesajnált támadófallal szemben semmire sem ment. Watt, Clowney mintha a pályán se lett volna, a statjaik alapján. Az egész Texans mint egy túlértékelt csapat esett pofára egy biztonsági játék ellen. És nem az L a probléma, hanem a nulla pont.

41
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x