Connect with us

NCAA

Heisman Watch 2016 – Week 2

A kalandos második forduló is lezárult, és természetesen nem maradt el a parádé sem. Szemtanúi lehettünk több parádés jelenetnek, mérkőzésnek, de nem maradt el a rekordbeállítás sem. Eheti listánkra is több új versenyző került fel, többek között az is, aki nem mindennapi teljesítménnyel, a labdaérintéseinek több, mint feléből TD-t ért el. De nem csak új csillagok ragyogtak fel, a “régiek” fénye is izzóan lángol.

 

heismanszéles

 

+1 Kalen Ballage, RB, Arizona State

 

Ballage volt a hétvége sztárja, hiszen 8 TD-t (és 185 total yardot) szerzett a Texas Tech elleni mérkőzésen, mellyel az egyetemi futball elsőosztályának rekordját állította be az egy meccsen szerzett hatpontosok tekintetében. A nyolc touchdownból hetet ért el földön, de nem csak ez a szenzációs, hanem az, hogy mindezt 13 futási kísérletből. Gyakorlatilag úgy hatolt át az ellenfél védelmén, mint forró kés a vajon, egyetlen Red Raiders sem tudta földre vinni. Kíváncsian várjuk, hogy ez a kiugró teljesítmény mennyire fog megmaradni a jövőben.

 

 

10. (8.) Deshaun Watson, QB, Clemson

 

Watson messze elmarad minden szezon előtti várakozástól, közel sem nyújtja azt a formát, mint amit a NCAA legjobb irányítójának nyújtania kellene. A csapat megint csak nagy nehezen hozta a győzelmez (30-24 vs Troy), és bár Watson passzolt közel 300 yardot és futott még 55-öt, mégsem volt magabiztos és lehengerlő. Két interception is összejött neki, és ami a legmegdöbbentőbb, hogy ugyanakkora yardátlaggal passzolt, mint futott (5,5). Ennél sokkal több kell, ha meg akarja nyerni a trófeát és újra a bajnoki döntőbe szeretné vezetni a csapatát.

 

9. (7.) Deondre Francois, QB, Florida State

 

Francois olyan volt az első körben, mint egy hurrikán, vitt mindent, ami szembe jött vele, most pedig – ahogy lenni szokott – némileg lecsendesült. Bár így sem produkált rossz számokat, azért azt be kell látni, hogy a Charlston Southern nem egy Ole Miss. Mindezek ellenére, én még így is contendernek tartom, és ha konstans 250-300 yard körül passzol és jönnek a TD-k is, valamint nyer a csapat, akkor nincs értelme levenni őt a listáról, hiszen nagyon izgalmas játékos, akinek minden mozdulatát élmény nézni.

 

8. (-) Dalvin Cook, RB, Florida State

 

A Seminoles irányítója után a futó is felkerült a listára. Még mindig “halkan” muzsikál a kiváló futó, hiszen egyik meccsén sem érte el a 100 futott yardot, de azért az előző körben elkapásban igen jó volt. Most feltett a táblára 2 TD-t és 83 yardot mindössze 11 futási kísérletből. Ami a legkiemelkedőbb nála az a playmaking potenciál, gyakorlatilag minden játék, amikor nála van a disznóbőr, életveszélyt jelent az ellenfél számára. A Louisville igazán jó erőpróba lesz számára, és ha ott is stabil teljesítményt nyújt, végleg be fogja betonozni magát a top10-be.

 

 

7. (-) Kenny Hill, QB, TCU

 

Kenny Trill is szép lassan, csendben kezdi beverekedni magát a legesélyesebbek közé, és bár nem nyert a csapata az Arkansas ellen, ő mindent megtett, hogy ez ellenkezőleg történjen. 377 passzolt és 93 futott yard jött össze neki, valamint 3 total touchdownt is elért. Ez egész TCU-t konkrétan ő viszi a vállán/hátán, így nem is csoda, hogy ilyen számokat és játékot hoz, még akkor is, ha a játékrendszer nagyban megkönnyíti a dolgát (lásd tavaly Trevone Boykin).

 

6. (5.) Leonard Fournette, RB, LSU

 

Fournette sajnos a héten nem játszott a Jacksonville State elleni mérkőzésen, mert kisebb sérüléssel bajlódott és az edzői stáb inkább a padoztatása mellett döntött. A hétvégi, Missisippi State elleni mérkőzésre már visszavárják, és remélik, hogy újra királyi formába lendül. Még az elmaradt szereplése ellenére sem gondolom, hogy le kellene venni a listáról az ország egyik legmeghatározóbb futóját.

 

5. (2.) Nick Chubb, RB, Georgia

 

Chubb nagyon szenvedős meccsen van túl, a szerény hírű Nicholls Colones szinte teljesen hatástalanította őt. Húsz futásból csupán 80 yard jött össze, mely egy ilyen kaliberű futótól nem nevezhető extrának. Mentségére szóljon, hogy a fal előtte nem igazán állt mindig a helyzet magaslatán, melynek köszönhetően számos esetben hamar odaértek hozzá. A nyögvenyelős második hét után újabb komoly feladat vár rá, hiszen a Missuori sem a puhány védelméről ismert, de mindezek ellenére úgy gondolom, “visszanyeri a formáját” és újra legalább 100 yard fölött fog teljesíteni, további 2-3 TD mellett.

 

4. (-) Lamar Jackson, QB, Louisville

 

Jackson helyezése lehet a legmeglepőbb ezen a listán, hiszen az első fordulóban is elképesztő teljesítményt nyújtott (6 passzolt és 2 futott TD), mégsem szavaztam neki bizalmat, hiszen nem egy világverő együttest nullázott le. Ez most megfordult és egyből egy negyedik hellyel nyitott. Hogy minek köszönhette? Annak, hogy a Syracuse csapatát is kivégezte a 610 total yardjával. Most a passzoknál elmaradtak a hatpontosak (csupán egy volt), de futásban igyekezett kárpótolni mindenkit az 199 yardjával és 5 TD-jével. Az igazi erőpróba viszont csak most jön majd, amikor a Florida State csapatával kell megmérkőznie. Kíváncsian várjuk, sikerül-e ott is nagyot dobbantania.

 

lamar

 

3. (-)  Royce Freeman, RB, Oregon

 

Freeman jelenleg talán a legmegbízhatóbban teljesítő running back az egyetemen, aki egyelőre szép csöndben húzza meg magát a Heisman-versenyben. Bár, az nem mondható túl halk debütálásnak, ha valaki 207 futott yarddal és 2 TD-vel dönti romokba a Virginia védelmét. A Rolls Royce becenévre hallgató futónak ez sikerült, mellyel abszolút megérdemli a helyet a listán. És arról se feledkezzünk meg, hogy két meccsen 9,2 yardot átlagol futásonként, ami igazán tekintélyt parancsoló. Jöhet a Nebraska és meglátjuk, folytatódik-e a remeklése.

 

 

2. (4.) Patrick Mahomes II, QB, Texas Tech

 

Két játékhét alatt 1023(!!!) yardot és 9 TD-t passzolt Mahomes, mindezt 70% feletti pontossággal, kár is tovább ragozni ezeket a számokat. A győzelmet most ugyan most nem sikerült kiharcolniuk, mert a Red Raiders védelme konkrétan mindent benyelt, de az irányító érdemei nem lebecsülendők. 55 pontot pakolt fel a csapat, és még így is sikerült kikapni, azt gondolom, ez nem a QB hibája. Hihetetlen formában van, és most már az is nézi a Texas Tech meccseit, aki amúgy nem is kíváncsi a csapatra, csupán Mahomest szeretné csodálni.

 

1. (1.) Christian McCaffrey, RB, Stanford

 

A király a héten nem lépett pályára, trónjáról figyelte, ahogy a többiek próbálnak felzárkózni hozzá. Közel jár ahhoz, hogy valaki letaszítsa az első helyről, ha a mögötte tülekedő űrszám-halmozók ennyire jó statisztikákat és játékot hoznak. Egyelőre viszont nincs miért megfosztani az első helyétől, várjuk a harmadik héten mit fog művelni a USC ellen.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!