A héten új első helyezettünk van, ami persze nem bravúr, mert egy, csak egy veretlen csapat maradt az 5. hét után, és egy újoncot is avatunk. Nem, nem a lemúrt.
1. (2.) Minnesota Vikings 5-0
Ki gondolta volna, hogy pont a Vikes lesz veretlen, pont Bradforddal. Megvan persze ennek az oka. A legfontosabb, hogy az offense még nem adta el a labdát, egyszer sem! Egyetlen elvesztett labdája van az egész Vikingsnek, de az is hogy. A safety Andrew Sendejo fumble-zta el, a pont előtte saját maga által összeszedett fumble-t…
2. (3.) New England Patriots 4-1
48-1. Ez a Patriots hazai mérlege a 2007-es szezon eleje óta hazai pályán AFC-beli csapat ellen, ha Tom Brady volt a kezdő, és végig is játszotta a meccset. Az az egy a 2014-es Bills elleni szezonzáró, ahol Brady csak az első félidőben játszott, mert a New Englandnek már megvolt az első kiemelés. Szegény kicsi… Bengals.
3. (6.) Pittsburgh Steelers 3-1
Én már meg vagyok győzve, de a szerkesztőség többi része még megosztottabb a kérdésben. Addig is, amíg a kommentek közt megbeszéljük veletek, hogy túl elől vannak-e vagy sem, álljon itt a hét statisztikája:
4. (8.) Atlanta Falcons
Tavaly 5-0 után megzuhantak, és csak 8-8 lett a vége. Igaz, akkor erős csapattal nem találkoztak az elején, most viszont a Broncos elleni győzelem már nagyon biztató volt. Kérdés elég lesz-e ez a forma a Seahawks ellen, ahol azért a Seattle-i védelem ellen már messze nem olyan jók az offense matchupjai, mint a Broncos ellen.
5. (4.) Green Bay Packers 3-1
A meggyőző teljesítmény és a Packers idén még nem fért el egy mondatban, mert azt ki hitte volna, hogy majd pont a front-7 lesz a legmegbízhatóbb része a csapatnak?
6. (1.) Denver Broncos 4-1
Na, ők azért még nem tudnak egy újonc csere QB-val meccset nyerni.
7. (7.) Seattle Seahawks 3-1
8. (10.) Dallas Cowboys 4-1
Ikertornyok:
9. (9.) Oakland Raiders 4-1
10. (5.) Philadelphia Eagles 3-1
A Sas mégis leszállt, ebben a szoros mezőnyben egy Lions elleni vereség pedig öt hely mínuszt jelent.
11. (-) Buffalo Bills 3-2
A 0-2 után zsinórban három meccset nyerő csapatok közül a Redskins nem, de a Bills felfért a top12-be. Azért azt igazán nem gondoltam volna, hogy Ryannek igaza lesz a támadó koordinátor kirúgásával. Azóta 3 meccsen 178 yardot futnak átlagban! A következő két meccsen Kaeppel és Tannehillel néznek szembe, az 5-2 is egész könnyen elérhető.
12. (12.) Houston Texans 3-2
De tényleg csak azért, mert muszáj.
1/1 Cleveland Browns 0-5
A héten a fontosabb bostoniak elleni párharcot ők nyerték, mert a Cleveland Indians 3-0-ra kisöpörte a Boston Red Soxot a baseball liga főcsoport-elődöntőjében, így egy párharcra kerültek a World Seriestől. Eközben a helyi TV nézők Clevelandben viszont ezzel szembesültek a Patriots elleni meccs alatt:
Legfrissebb cikkeink
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
A browns szurkolók ezzel a tv adással lehet jobban jártak ;)
A browns szurkolók mind mazoisták, szóval nem hiszem, hogy örültek.
nálam a top6
VIkings
Patriots
Falcons
Broncos
Steelers
Packers, vagy utolsó kettő felcserélve
Broncos esése nekem túl nagy, főleg h Lynch játszott a támadóknál és egyelőre ezt a Falcons offense-t nem lehet megállítani
23 pont épp beleférhetett volna ha van egy kis spiritusz az offensben. Szétcsapják még ezt a Falconst csak bírjuk nezni :D
Továbbra is érzem a Broncos felé való teljes tiszteletlenséget! Nem elég hogy nem az első helyen kezdte az évet a bajnok, ami már magában felháborító, de nem volt elég az első helyhez 3 győzelem sem egy teljesen uj qb-val, csupan a 4. Heten mikor mar tenyleg mindenki kikapott akkor sikerult elsi helyre tenni! Most meg egy vereség a liga jelenlegi legjobb tamadosoratol egy ujonc qb-val ami meg tanulja a rendszert es maris hatalmas visszacsuszas! Tudom én h a szerkesztőség nem bízik a Broncosban ezt tökéletesen megmutatta a tavalyi év de kicsit karcosnak erzem ezt a folyton megmagyarazzuk h épp miert gondoljuk oket szarnak! Úgyanigy rá lehetne húzni a többi csapatra is a magyarázatokat. Btw én azt sem ertem h miert kell feltetlenul olyat elejuk rakni aki most epp megverte oket? Attol meg mem lehetnenek konzisztensebben teljesito jobb csapat akiknek most becsuszott egy rossz meccs csereqb-val? Na mindegy :D
Ja és nem gondolom h minden rendben lenne a csapatnál, sőt én nagyon skeptikus vagyok, ‘mind védő mind támadooldalon vannak komoly problemak nem lesz egyszerű. Ezt a szosszenetet csak azert irtam mert itt folyamatosan ez ment a Broncos felé és kicsit furcsaltam.
a tiszteletlenséget teljes joggal érzed felőlem:D
ha nem lett volna qb-csere egy kvázi újoncra, backupként pedig egy újoncra, akkor több bizalmam lett volna az elején, de így nem volt. ez menet közben kiderült, hogy hiba volt, de akkor már mindegy volt. lentebb írtam, hogy nálam most a steelers és a falcons is jobbnak tűnik, de a packersszel megcserélhettem volna őket. my bad.
Csak én veszem figyelembe a broncos pehelykönnyű sorsolását? És ha innen nézem nekem még a vereség ellenére is a steelers és a falcolns előtt vannak.
Szerintem nem magyarazat a qb csere se. Ha lattad a tavalyi Manninget akkor tudod h annIt tett hozza a meccsekhez amit jóeséllyel egy félkezű, hetedik körös nő is megtudott volna csinalni. Szal az h valtozas tortent ott sztem semmit nem indokolt. De egyebkent nyilvan ez a te listad en csak megjegyzest fuztem hozza, annyira nem utott sziven :D
Biztos csak én nem értem ennek a listának a lényegét. Ha ez egy Playoff Ranking, nem pedig Power Ranking, amit többször is elmondanak a tisztelt szerkesztő urak, amikor valami külsős ide téved és értetlenkedik, ki miért van listán, pláne 9-12-ig……..akkor nem tök mindegy, hogy a Pecc második, a Broncos meg hatodik? :D Majd a Playoffban úgyis lerendezik a dolgot egymás között. Már ha találkoznak. Már ha a Broncos bejut egyáltalán :D
Mivel a lista elsősorban az olvasóknak szól (mint minden más poszt) ezért szerintem ha valaki megjegyzést fűz hozzá az nem baj, sőt kapjon magyarázatot h az adott szerkesztő miert gondolja ugy. Kulonben csak bemasolnank a szerkesztoi chatbe a listan azt mehet a menet.
Úgy tűnik a szar-(kasztikus) kommentem nem ment át mindenkinél ;) Nincs itt semmi baj, szórakoztató az is, ahogy “osztjátok” egymást :) csak így tovább :)
Én ketté venném a listát.
AFC:
1 Pats
2 Broncos
3 Steelers – a védelem annyival gyengébb a Broncoséval összevetve, hogy úgy érzem jobban megfogná a Broncos a Steleers offenset, mint amennyit a Steelers defense engedne.
4 Raiders – szintén a védelem gyengesége miatt
5 Bills
6 Texans
Wild Card Contender: Ravens/Bengals – kérdés, ki kapja magát hamarabb össze, s a Bills mikor zuhan meg.
Esetleg az AFC szósz csoporton belüli körbepofozása okozhat galibát a negyedik kiemelésnél.
NFC
1 Vikes
2 Falcons
3 Eagles
4 Seahawks
5 Packers
6 Boys
Wild Card Contender: Redskins/Bucs.
1/1 Browns, de még a Niners is nagyon leolvadhat. Valamint contendernek érzem a Giants/Bears/Chargers triót is.
Apropó Browns! Akkor most a fiúk Charlie Sheenel az élen örülhetnek, hogy levetkőztették a kurvát. Egyébként hajrá Toronto!
1/1-re a Giants???????? WTF???????
Browns egyértelmű, 9ers, Bears oké, Chargers volt olyan szerencsétlen még tegnap előtt, de a Giants?! Kikaptak egy csoportrangadón a Skins-től (ahol magukat verték meg), valamint a Lambeau field-en és a csodás új Vikings stadionban az egyetlen 100%-os csapattól, úgy hogy Manning legendásan rossz ellenük (de sack-et nem kaptak tőlük). Eközben a védelem a sérültek ellenére is remekül teljesít, csak az offense esett vissza, de nem hiszem, hogy az elmúlt két meccs fényében ezt különösebben magyarázni kellene. 2-3-al állnak, ami előzetesen is reális volt. Lehet, hogy nem lesznek PO-ban idén, de brutál erős lett az NFC East, konkrétan a legerősebb csoport idén (ezzel a mérleggel minden más csoportban minimum 3. lenne a New York, csak ebben utolsó). Ráadásul van pár csapat aki rosszabbul is áll mint ők: Saints, Dolphins.
Szóval ez az 1/1-es kijelentés kifejezetten sértő és vérlázító rájuk nézve, vagy csak látatlanban ítélkezel felettük, ami szintén szomorú.
Sokra mennek a védelemmel, ha az offense teljesen szétesik. Ami azért eléggé benne lehet. Nagyon nem tudnak támadó oldalon összeállni. És a nagyon erős csoport miatt csoporton belül 0-6 is lehet nekik. Plusz a többi. Az 1/1-hez persze nagy leolvadás kell, de az elmúlt éveket is elnézve nem látom, hogy hogy tudnának javulni. Tehát szerintem jogosan vannak contender pozícióban.
Látszik, hogy nagyon követed a Giants szereplését. Eleve hogy állnak majd csoporton belül 0-6-al, mikor már megverték a Dallas-t? És szerinted akkora leolvadás, hogy csak 1 TD külömbséggel kaptak ki a Packers-től? Vagy hogy csak 10 pontot tettek fel a liga legjobb védelme ellen idegenben? Mert előtte Manning top5 volt passzolt yardokban, ráadásul volt is itt cikk, hogy mind 3 WR esélyes lehet, hogy 1000y fölé jusson, ha úgy folytatják, ahogy az első 3 meccsen. Jött két SB esélyes ellenfél idegenben, várható volt, hogy ellenük nem fog ugyan úgy menni, a szekér.
De ha szerinted attól 1/1 esélyesek lesznek, mert nem termeltek 30 pontott a Vikings és a Green Bay ellen, akkor meghajolok tudásod előtt…
Nem azt mondom, hogy jók, de közelebb vannak még mindig a PO-hoz, mint az 1/1-hez. Eddig csak a Skins ellen kaptak ki, ami igazán fájó, a többi benne volt a pakliban. Ráadásul a Packers ellen végre megtört a jég, OBJ TD-t szerzett, a turnnover párbajt is végre megnyerték, és a büntetések sem okoztak már problmát.
Teljesen komolytalan ez az egész. Kb. mintha azt írnád, hogy a Miami SB esélyes…