Milyen módon lehet mérni az irányítók teljesítményét?

Nagy a katyvasz a közbeszédben az irányítók mérései tekintetében. Létezik passer rating, QBR, PFF-értékelés, és kismillió más. Tegyük rendbe, hogy mi mit csinál, és mire jó.

Számtalan módon lehet mérni, hogy mit és hogyan csinál egy irányító. Soha véget nem érő viták fognak folyni arról, hogy ki az elitebb és miért, de a legtöbb vitás helyzetben lehet érveket felhozni mindegyik irányító mellett.

A “mezei statisztikák” a legegyszerűbbek. Számszerűsítik azt, amit lehet. Passzkísérletek, sikeres passzok száma, yardmennyiség, és TD/INT-arány. Alapvetően nem rossz ezeket használni, de kontextust nem látunk belőlük. Mindenképp érdemes arányszámot megadni – önmagában semmit nem mutat, hogy valaki 30 sikeres passzt dobott, de ha ezt 35 dobásból hoza össze, az megsüvegelendő. Hasonlóan érdemes eljárni a TD-k számával is, vagyis meg kell mutatni, a dobások hány százalékából születik TD.

Kissé komplexebb mutatót kapunk, ha valamilyen módon súlyozunk. Ez történik a különféle yard/kísérlet mutatókkal is. A leggyakoribb változatok a TD-dobásokat felsúlyozzák, az INT-dobásokat pedig büntetik. Ezzel a módszerrel jutalmazzuk a hosszú TD-passzokat és büntetjük akár a rövid INT-ket is.

Ami még mindig nem derül ki: mit tett hozzá valójában a játékhoz az irányító?

Az egyszerű statisztikáknál maradva számtalan további eshetőség van: milyen arányban dobja meg a first downokat, mennyi screen passzt dob, hátrányban mennyire tudja fejben összeszedni magát. Az egyik legfontosabb mutató jelenleg a Yards After Catch (YAC), vagyis mennyit tesz meg a labdavivő a passz után. Természetesen ez sem hibátlan, hiszen olyan helyzetbe kell hozni az elkapókat, hogy még képesek legyenek yardokat megtenni az elkapás után.

Nagyon egyszerű a példa: Matt Ryan nemrégiben 503 yardot dobott a Panthers ellen. Azonban Ryan passzolt yardjainak levegőben töltött ideje 52% eddig a szezonban. Ez azt jelenti (hogyha az átlagot kivetítjük az adott mérkőzésre), hogy a csodameccséből 241 yardot az elkapói hoztak össze, miután elkapták a labdát. Természetesen a levegőben töltött yardot megkapja elkapásként a játékos is, illetve az elkapás utáni yardokat megkapja Ryan is. Ha Matt Ryan elkapói igazi harmadosztályú lumperek lennének, kétséges, hogy a 300 yard meglett volna-e.

Egy fokkal komplexebb mutató a passer rating. Az NFL hivatalos mutatója súlyozva adja össze a pontosságot (a), a dobások átlagos hosszát (b), a TD-k (c) és az eladott labdák arányát (d). Az egyes elemek 0 és 2.375 között változhatnak, majd egy 0-158.3-as skálára igazítják az összegüket arányosan. Fontos kiemelni, hogy sajnos ez sem méri a vezetői képességet, agymunkát és hasonló, nélkülözhetetlen kvalitásokat.

Nagyon nem egyszerű tökéletes ratinget összeszedni mind a négy kategóriában. Szezonszinten lehetetlen, meccsenként ritka. Az (a) esetben 77.5%-os passzpontosságot kell felmutatnia, a (b) esetben 12.5 átlagos yardmennyiséget, a (c) esetben nyolc és fél passzonként egy TD-t, a (d) esetben pedig nem adhat el labdát. Az NFL történetében 65 alkalommal hoztak össze tökéletes passer ratinget, legutóbb Kirk Cousins, legtöbbször pedig Peyton Manning, szám szerint négyszer.

Ezen a mutatón össze lehet hozni 0 ratinget is. 30%-os pontosság, 3 vagy kevesebb yard dobásonként, TD nélkül, és közel 10%-os INT-arány kell hozzá. Kirk Cousinsszal egyidőben Peyton Manningnek sikerült ezt összehozni legutóbb, de testvérének és apjának is voltak ilyen játékai.

Akkor most a passer rating a fasza mutató?

Dehogy. Ami a legkomolyabb probléma a passer ratinggel, hogy kis túlzással semmi értelme. Semmi nem indokolja, hogy ugyanolyan súlyt kapjon a pontosság és a dobásonkénti yardmutató. Mivel egy célt tévesztett dobás 0 yardot hoz, ezért a YDS/ATT már részben számol vele. Hasonló módon ugyanolyan súlyt kap egy 99 yardos TD, mint egy gólvonalról dobott. (Még annak ellenére is, hogy az előbbi komolyan feltornázná a YDS/ATT-mutatót.)

Brian Burke mellesleg ennek hatására a 2002-06 közötti szezonok adatait felhasználva létrehozott egy olyan rating-rendszert, ami a lehető legjobban korrelál az irányító csapatának pontkülönbségével, és ezzel együtt a győzelmek számával is (hasonló logika bújik meg a pitagoraszi előrejelzés mögött is). Burke képlete szerint egy irányító ratingje = passzolt yardok – 3*(passzkísérletek) – 30*(interception). Mint látjuk, ez a képlet bünteti az irányítót a labdaeladásokért, és a legértékesebb erőforrás, a kísérlet elmismásolásáért.

Az ESPN 2011-ben hozta létre a Total Quarterback Ratingjét, amivel nagy felháborodást váltott ki, hiszen egy meccsen jobbnak hozta ki Tim Tebowt, mint Aaron Rodgerst. (Mondjuk Rodgers 2015 eleje óta tartó teljesítménye alapján ma már nem nevetnénk ezen.)

Ugyan üzleti titok a számítási módszere, elég sok dolgot ismerünk. A TQBR számítási alapja nem aggregált statisztika, hanem hogy mennyire járult hozzá minden passz-szituációban az irányító a csapat pontszerzéséhez és győzelmének valószínűségéhez. Ha 30 ponttal vezetnek a negyedik negyed végén, dobhat egy irányító 50 yardos passzt, semmivel sem tesz többet hozzá az amúgy is 100%-os győzelemhez. Ha ugyanezt Q4 0:30-nál csinálja kétpontos hátrányban, akkor jelentősen megdobja annak esélyét, hogy pontot szerezzenek, és ezzel nyerjenek.

A fenti számolások komplexek, magukban foglalnak történelmi adatokat és sokrétű várhatóérték-számításokat. Minden passzjáték esetén megvizsgálják: a várhatóhoz képest jobban, vagy rosszabbul teljesített-e, előrébb vitte-e a csapatát jobban. Ezt súlyozzák a játék állásától függően, majd ráhúzzák egy 0-100-as skálára, ahol az 50 lesz az átlagos TQBR-érték.

Itt már gondban vagyunk. Egyrészt olyan adatokat használnak fel, amik egy átlagember számára nem, vagy nehezen elérhetők, másrészt nem faék-egyszerűségű matematikai számolásokat végeznek, hanem komplex modellezést láthatunk. Ennek hatására sok kritika érte a TQBR-t, pedig nehéz jó értékelési rendszerbe energiát fektetni, ha aztán úgyis azt akarja mindenki, hogy tegyék közzé a módszertant (és arról ne is beszéljünk, hogy a módszertant az olvasókból csupán néhány, matematikával foglalkozó ember értené meg).

A passer rating valóban bugyuta módszer, mégis követi a ténylegesen jó irányítókat a szezon során, és kérdéses, hogy kell-e ennél bonyolultabb modellt létrehozni.

Akkor egyszerű a szitu. Nézzük egymás mellé a kettőt!

Ez sajnos nem ennyire egyszerű. A passer rating a nyers adatokat nézi, míg a TQBR a pontszerző munkát értékeli. Viszont még mindig nem tudjuk, hogy mondjuk mennyiben származnak az eladott labdák bődületes hülyeségekből, vagy elkapói bénázásokból?

Hasonló kérdésekre próbál választ adni a Pro Football Focus. Minden játékos minden megmozdulását több elemző értékeli a játékos lehetőségeihez mérten. Ha Drew Brees összeomló zsebben, menekülés közben a vakoldalára megdob egy 25 yardos passzt a töküresen álló Fleener kezeibe, aztán az elejti, nem fog negatívumként megjelenni Brees adataiban – sőt maga a passz kivitelezése tökéletes volt, ezért jár a keksz. Fleener teljesítményét meg lehúzza a sárga földig, pedig a sima adatokban ugyanolyan elejtett labda lenne, mintha egy Hail Maryt nem tudna négy védő között lehalászni.

Ilyen mutatókat osztályoz a PFF az irányítók esetében.

Teljes a zavar a fejekben már?

Oké, ráteszünk egy lapáttal. Létezik két bonyolultabb mutató, a DYAR és a DVOA. Előbbi a Defense-adjusted Yard Above Replacement, a másik a Defense-adjusted Value Over Average. Az előbbi az ellenfelek védelmi képességeivel (tehát a sorsolással) kiigazított yardérték, amiről azt lehet várni, hogy az irányító a cserelehetősége felett hoz. Itt a cserelehetőség esetén nem a tényleges cseréjére kell gondolni, hanem az átlagos másodvonalbeli irányítók várt teljesítményére. Az utóbbi mutató hasonló a TQBR-hez, néhány fő különbséggel. A TQBR az ellenfél általános ereje, nem pedig a védelme alapján súlyoz; figyelembe veszi a “clutch”-helyzeteket, vagyis amikor extrém stressz alatt kell jól teljesíteni; illetve nem különbözteti meg az irányító passz- és futási képességeit.

Egyszerűen összefoglalva: a DYAR általánosan mutatja egy irányító értékét, míg a DVOA playenként.

Foglaljuk össze

Minden mutató másra jó. Érdemes összenézni őket, hogy minél teljesebb képet kaphassunk az irányítókról. Alább összegeztük a különböző listákon a mostani irányítók helyezéseit, akik legalább 105 passzt megkíséreltek. A ratingek és az Air Yards listasorrendet mutatnak. Az adatok a 8. hét utáni állapotot tükrözik.