Az NFC-ben és az AFC-ben is bonyolódik a helyzet, az előbbiben a Cowboys mögött összetömörült a mezőny, aközben az AFC két éllovasa ha szenvedve is, de behúzta a soros meccsét. A Sunday Night Footballt pedig látni kell!
Atlanta Falcons – Arizona Cardinals 38-19
Eldőlt, amikor 9 perccel a vége előtt Gábriel (arkangyal) a második screen passz elkapását váltotta touchdownra. 31-13, game over. Ugyanaz a játék volt mindkét alkalommal, screen balra az üresen álló Gabrielnek, és szinte ugyanúgy kígyózott keresztül a meccs előtt a liga legjobbjának számító (YPG, YPA) védelmén.
A meccs igazából 3 ponton dőlt el. Az első, hogy a Falcons támadófala többnyire szilárdan állt a lábán, ez pedig azt jelentette, hogy Ryan és az elkapó corp is jobb napot foghatott ki, valamint Freemannel ezúttal működött a futójáték is. A másik a hazai védőfal teljesítménye, ami futások ellen egész elfogadhatóan dolgozott, de Johnsonnal összességében nem tudott mit kezdeni. DJ 21 labdaérintéséből 161 yardot és egy TD-t termelt, ez majdnem pontosan a fele a Cardinals total offense-ének. A harmadik pedig a szezon előtt a Brownstól konkrétan kirúgott Taylor Gabriel (akit ha már felvettem hetekkel ezelőtt fantasyban és eddig játszattam is, én hülye miért most vettem ki?), aki a meccs MVP-je volt.
A Cardinals ezzel lassan keresztet vethet a rájátszásra, mert hiába kapott ki a Seahawks is, az utolsó 5 fordulóra 3 meccs hátránnyal fordulnak rá. Az Atlanta pedig ismét szemléltette, hogyha az offense jobb napot fog ki, akkor semmi sem lehetetlen, de mögöttük már ott nyomul a veszélyessé váló Tampa.
Cleveland Browns – New York Giants 13-27
Eldőlt, amikor kicsit több mint 5 perccel a vége előtt Manning a meccsen másodszor is megtalálta az end zone-ban Beckhamet egy átadással. Tipikus 2016-os Giants meccs volt, ahogy a PR-ben is írtam képesek voltak még a Brownsszal is szoros meccset játszani. Nagy szavakat használva ennyire gyenge 8-3-mal álló csapatot rég lehetett látni, a vicces az, hogy a mérlegeket tekintve ez a 8-3 jelenleg az NFC 2. legjobbja!
Egyébként örüljön aki nem látta, két pont nélküli negyed, a végén több yardot termelő Cleveland (343-296), és elég kilátástalan játék. A meccset részint Odell Beckham játéka döntötte el (6/96, 2 TD) részint az, hogy a Giants képes volt befejezni a drive-jait, míg a hazaiak nem. Végül pedig Jason Pierre-Paul játéka, aki egy felpattanó labdát még 14-6-nál visszavitt TD-re, és volt még 3 sackje is.
A Browns végre elvonulhat pihenni, a Giants pedig 2 meccs hátrányban a Cowboyshoz, de másfél meccs előnyben a Redskinshez képest éppen jelentős űrben van, az 5. hely fixen az övék.
Tampa Bay Buccaneers – Seattle Seahawks 14-5
Eldőlt, amikor… öhm… nos, erre két megoldás van. Valójában a negyedik negyed közepén Graham fumble-jánál dőlt el, a gyakorlatban viszont már a kickoff előtt, amikor kiderült, hogy ez az egyébként is a liga legalját karcoló Seahawks támadófal 3 újonccal kénytelen felállni, mert a center Britt se tudta vállalni a játékot. A 14-5 még a Seahawksra nézve hízelgő, mert vendég részről semmivel sem volt több pont a játékban, floridai részről viszont Aguayo megint kihagyott egy FG-t, Chancellor pedig az end zone-ban halászta le Winston Evansnek szánt passzát.
A Bucs az első két támadását is Evans TD-vel zárta, ami egyrészt franchise rekord tampai részről, még sosem volt ilyen tampai elkapó, aki ezt tudta volna az 1. negyedben, másrészt a 0-14 a Seahawks legnagyobb első negyedet követő hátránya volt 2010 óta. Ezzel még nem dőlt volna el a meccs, mert a Hawks D itt végre rájött, hogy egy embert kell fogni, és innentől lehúzták a rolót (safety, Chancellor INT, Rubin forced fumble), bár Bennett hiányában ismét nem tudtak elég nyomást gyakorolni az ellen irányítójára. Ahol igazán eldőlt az összecsapás az a hazai D-line vs Hawks O-line meccs volt. A vendégek támadófala az év első felének legrosszabb Seahawks meccseit idézte, a két tackle (Fant, Ifedi) körülbelül forgóajtóként funkcionáltak. Csak ők ketten 5 sacket és további 9 siettetést engedtek. Wilson örült, hogy életben maradt, 2 INT-et is dobott, az elsőt Verner kezébe, akinek pénteken hunyt el az édesapja.
Winstonék így tapadnak a Falconsra, az elmúlt két hétben két playoff contender csapatot birkóztak le összesen 33 szerzett ponttal. A Seahawks ezzel az 1. kiemelésről lemondhat, de a második még az ő kezükben van, de ha a sérültek nem térnek vissza minél hamarabb, akkor bye week sem lesz ebből.
New York Jets – New England Patriots 17-22
Eldőlt, amikor a two minute warningot követően Mitchell elkapta Brady passzát, az ezt követő második játékban pedig Chris Long kiverte Fitzpatrick kezéből a disznóbőrt, amit Flowers szedett össze.
Szenvedés volt ez New Englandi részről az elejétől a végéig. Mint a fentiekből is kiderült, 2 perccel a vége előtt még a Jets vezetett, és a Patriotsnak abban a drive-ban egy 4th&4-t is meg kellett csinálnia. Gronk hiába tért vissza, egy hosszú passzt követően megint rásérült a hátára, így amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ki is szállt a csoportrangadóból.
Brady ezzel megszerezte a 200. győzelmét is, így egyelőre Peyton Manninggel holtversenyben áll az NFL örökranglistájának élén, de várhatóan nem sokáig kell osztoznia az első helyen. A Patriots pedig a franchise 500. sikerét könyvelhette el a csoportrivális ellen. A két a térdén sérült QB párharca eldöntetlen maradt a statisztikai lapon, a Jets részéről Enunwa és Marshall, a bostoniaktól pedig Edelman és Malcolm Mithcell dolgozott meg a meccslabdáért.
A Patriots jobb konferencia-mérleggel vezeti az AFC-t, a Jets pedig készülhet egy top5-ös draftcetlire.
Oakland Raiders – Carolina Panthers 35-32
Egy perccel a vége előtt dőlt el, amikor Khalil Mack 4th&10-nél sackelte Newtont, és még a fumble-t is begyűjtötte.
Az előző 3 meccs volt az, amit nem akarsz újra nézni a fordulóból, most jön az a kettő, amelyeket igen.
Félidőben 24-7-nél elég egyszerű történetnek tűnt ez, Kuechly nélkül a Panthers D nem igazán tudott ellenállást kifejteni, a hazai O meg nem csak önmaga volt, hanem Mack is beszállt a pontgyárba egy interception return TD-vel. A fordulást követő második játékban azonban Carr egy snaphez rosszul nyúlt; fumble és a kisujja is eltört, így 1 drive-ra jöhetett McGloin. De mire visszatért a Panthers már felpakolt két hatpontost – közte egy Newton-Ginn 88 yardos TD-t – a táblára, majd Carr INT-je után még egyet, így hiába hagytak ki két kétpontost is, és blokkolt a Raiders egy extra pontot, 25-24-re már ők vezettek.
Majd az utolsó játékrész elején Benjamin 44 yardos elkapása után már 32-24-re. De a 2016-os Oaklandnek ez a -8 pont 13 percre semmiség, a következő drive-ból egyenlítettek, majd 1:47-nél Janikowski mezőnygóljával már vezettek is. 100 másodperc egy időkéréssel viszont Newtonnak elég szokott lenni, és most is haladtak szépen, ahogy már az elején is írtam, Mack strip sackjével a 9. győzelmét is kiszenvedte a Raiders, ezzel 2002 után először végeznek majd pozitív mérleggel. A Carolinanak ezzel 4-7-tel állva viszont végleg elúszott a playoff, de néhány csapatnak még keresztbe tehetnek, például rögtön most vasárnap a Seahawksnak.
Denver Broncos – Kansas City Chiefs 27-30 (h.u.)
Eldőlt, amikor Gary Kubiak a hosszabbítás végén az ellen 44 yardosáról 62 yardos gólt akart rúgatni McManussal, a kimaradt rúgás után viszont a Chiefs nagyon kedvező mezőnypozícióban találta magát, és az idő lejártakor Santos ha a kapufa segítségével is, de nem hibázott.
Az első másfél negyed még eseménytelenül pörgött le, de aztán a Kansas egy kedvező mezőnypozíciót safetyre váltott, majd a free kicket Tyreek Hill visszavitte TD-re, 0-9. Ugyan Hill a harmadik negyedben futott hatpontossal is feliratkozott az eredményjelzőre, de a Broncos O a teljesen jól játszó Siemian (386 yd, 3 TD) vezetésével szép lassan, módszeres termelt, így az 57. perc végén 24-16-os Broncos vezetésnél kapta meg a labdát a Chiefs. A vendég védelem több nagy játékot is benyelt, de maradt három perce Alex Smith-éknek, hogy hosszabbításra mentsék az AFC West rangadóját. Egy classic Kansas City Chiefs támadás végén 15 másodpercnél Smith a meccs hősét, Tyreek Hillt vette célba:
Elsőre nem adták meg a zebrák, csak videózás után, jöhetett a kétpontos kísérlet, majd a ráadás. Ahol egy-egy mezőnygól után Kubiak 62 yardos mezőnygóllal meg akarta nyerni a meccset, a többi pedig történelem.
Jó kérdés, hogy mi lett volna a jó döntés 4th&10-re a Chiefs 44 yardosáról indulva, rúgás helyett talán fent hagyhatta volna Siamianékat, McManus azért nem egy Prater vagy egy Tucker, csak 57 yard az egyéni csúcsa, de az is igaz, hogyha valahol meg lehet próbálni egy 60 yardos FG-t, akkor az Denver.
Andy Reidék kedvező helyzetben vannak a csoportban a 3-0-s mérlegükkel, és két csoportellenfelüket is idegenben verték. 1 meccs választja el őket a Patriots-Raiders párostól és a bye weektől, de csak egy meccs előnyük van a 7. helyezett Broncoshoz képest is. A Denvernek viszont a vereséggel és Dolphins győzelmével már a Wild Cardért is kapaszkodni kell, és ugyan most a Jaguars ellen egy könnyű meccsel folytatják, de a vége (@TEN, NE, @KC, OAK) elég zorall.
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
“Nagy szavakat használva ennyire gyenge 8-3-mal álló csapatot rég lehetett látni, a vicces az, hogy a mérlegeket tekintve ez a 8-3 jelenleg az NFC 2. legjobbja!”
A másik vicces pedig, hogy akármennyire is gyenge ez a Giants, így is az egyetlen csapat a ligában aki elverte a Cowboys-t. Nem számít, hogy ki az ellenfél, az 1/1 esélyes Browns, v. a SB esélyes Cowboys, mindenkivel szoros meccset játszanak.
Giants megverhet bárkit itt sajnos mindig lehúzzák:( nem azt mondom, hogy az Nfc 2. Hely reális, de hogy gyenge a 8-3hoz képest nem mondanám. Az offense hullámzó, de a védelem elit:) és jól tudjuk a D hozza a…
Igen. Itt nagyon sokat számít az O játéka a megítélésben, az hogy a D mit művel ebben a szezonban frissen összerakva, majdhogynem mellékes. Pedig folyton a pályán vannak, és állandóan nekik kell megnyerni a meccseket, és ezt meg is teszik.
Az offense egyébként pont annyit tesz hozzá a meccsekhez, hogy meglegyen a W. Persze én is szeretném, ha eldöntenék a párharcokat, de a győzelem a lényeg. Amikor kell, akkor átmennek és pontot szereznek, utána totál konzervatívba váltanak és jó ha a kövi 3 driveból összejön 1 first down. Majd ha megint kell, akkor megint végigmennek. Mind1, legyen meg a PO, csak ez számít.
szerintem azért gyenge a Giants (pontosabban gyengébb mint amit a mérlegük mutat), mert
– negatív first down mutató
– negatív yardmutató (sőt, külön futott és passzolt is negatív)
– negatív turnovermutató
A RedZone D# miatt tartanak ott, ahol, ami tényleg nagyon fontos dolog, de sehol sem játszottak meggyőzően, Prescott első kezdő meccses Dallas az egyetlen nagyobb skalpjuk
Ezek a statok nem mutatnak meg az égvilágon semmit, pláne nem azt hogy a Giants gyenge (ha ez a csapat gyenge, akkor mint mondanál az NFC maradék 13-14 csapatára, mert gondolom az Eagles meg eléri azért a “nem rossz” szintet).
A védelem messze többet van a pályán mint az O, ebből kifolyólag nyilvánvaló, hogy nem tud mindent kibekkelni a csapat, és pont ez rontja le a statisztikájukat. A védelem nyeri a meccseket, ha megvan a vezetés az O rögtön átmegy hiper konzervatívba, hogy ne adják el a lasztit. De meg lehet nézni az engedett pontokat v. az ellenfél QB-k parádés 77,2 mutatóját ez ellen a védelem ellen. A turnover mutató az utóbbi 3-4 meccsen kezdett el feljönni a liga legutolsó helyéről, ami nem mellesleg megint csak a csapat erejét mutatja, hogy ilyen negatív turnover mutató mellett is nyerik a meccseket. Futás ellen pedig top5 a csapat. Collins és Jenkins parádés formában vannak, amikor kellett Green-t (68y), Dez-t (8y) vagy Diggs-et (47y) is kivették a játékból.
Támadórészről pont annyit teljesítenek amennyi kell a győzelmekhez. Eli a 9. legtöbb yardot passzolta, míg OBJ a 7. elkapott yardokban, és a 4. legtöbb TD-t szerezte. Futójáték statról polemizálni a Giants-el kapcsolatban amúgy is nevetséges lenne, hiszen se fal, se futó nincs hozzá (bár az elmúlt 3 meccsen 100y felett teljesítettek). Itt érdemes hozzátenni, hogy a lesajnált fal, a sok sérülés ellenére is alig enged sack-et az O-line, persze ez sokban Manning érdeme is. Nem a támadósorról szól ez a szezon, de amit kell azt eddig bőven megteszik, jobbak mint a Vikings, v. a Denver elit védelméhez társuló támadósor.
Ami a skalpokat illeti, azért a Cowboys jelenleg a legnagyobb skalp a ligában…
Nem tudom miért nem mutatnak semmit, miközben ezek csapatszintű mutatók, jelen esetben azt mutatják, hogy kevesebbet tud haladni a támadósor, mint amennyit az ellenfelek támadósorai a védelmük ellen, ergó nem játszanak jobban az ellenfélnél, de inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem játszanak annyival jobban az ellenfeleknél, hogy a 8-3-as mérleget a csapat erősségéhez mértnek lehessen nevezni. A red zone defense ami miatt ez összejöhetett, ami még egyszer mondom, egy nagyon fontos dolog. Most mondhatjuk, hogy pont annyit adnak ki, amennyit kell, de egy Browns elleni szenvedés után miért kéne éltetnünk őket például?
Ez nem egy gyenge csapat, hanem egy gyenge 8-3as csapat, egy 6-5ösnek tök jó lenne. Az Eagles erősségéhez mérten épp jó mérleggel áll szerintem. Az egész főcsoportban egyébként nagyjából helyén vannak szerintem a mérlegek és erősségek viszonyai a csapatoknál 1-2 kivételtől eltekintve (Panthers, Cardinals?)
Leírtam mindent, hogy miért nem tükrözik a valóságot. Egy hete még ti is írtatok róla, hogy a D statját csak a sok pályán töltött play rontja le. Az offense ami a gyengébb, de ők meg azért, mert év elején sok volt az eladott labda, ezért most ha már megvan a vezetés, akkor ráülek az eredményre.
Előnyben:
1&10 – gyenge futás
2&12 – rövid checkdown pass
3&8 – futás
4&7 – punt
OBJ, Cruz v. Shepard eszébe se jut ilyenkor Eli-nak.
De amikor kell, akkor rendre haladnak, ezt mutatja Eli és OBJ statja. De csak ilyenkor veszik elő a WR hármast, ha menni kell, ezét nincsenek hatalmas győzelmek. A Bears ellen is, 1 negyed alatt könnyedén fordított a csapat 2 TD-vel, majd utána semmi életjel, pedig nem támadt fel hirtelen a medvék védelem. Ha valaki nézi a Giants meccseket, nem csak a highlight-ot meg a statisztikákat olvassa, akkor ez simán kitűnik. Ezért játszunk szoros meccset mindenkivel, mert görcsösen vigyázunk a labdára, amit meg is lehet tenni, mert a D képes kivédekezni a meccseket.
Nem mutatják az általad említett statok az igazságot, mert nem cél, hogy többet yardot v. több first downt tegyen meg a csapat.
Az a stratégia, hogy a védelem minél kevesebb ponton tartsa az ellenfelet, miközben a támadósor felrak annyi pontot, ami elég lehet a győzelemhez, majd vigyáz arra, hogy ne adja el a labdát, és támaszkodik a D erejére. Kockázatos, de ha kell akkor az O tud váltani, míg a védelem elég konstans jó teljesítményt hoz. Így pont azokban a statokban a leggyengébb a csapat amiket felhozol, pedig csak meg kellene nézni az elmúlt 4-5 meccset, ahol mindig ez volt a helyzet.
Én is örülnék, ha az O végig támadná a meccset, és simán nyernénk 1-2 labdabirtoklásnyi előnnyel, rakás first down-al stb. De nem bíznék Manning-ben, és az év elején végig fumble-t és INT-et gyártó támadósorban, hogy nem inkább az ellenfelet segítené. Az első 4 forduló után, még top5 volt a támadósor, de a turnover mutatóban is 32. volt a csaapt. Ezt a védelem nem bírta kompenzálni. Azóta konzervatívabb lett az O, de a tudnover mutató is elkezdtett + irányba mozdulni.
Csak annyi kérdésem van, hogy a Chiefs v. a Denver is gyenge mert az erősségeire épít?
Mert én csak annyi külömbséget látok, hogy ott a gyenge offense telejsítményeket jobb D-vel és több labdaszerzéssel kompenzálják, míg New York-ban az említett csapatoknál valamivel gyengébb D-t és kevesebb labdaszerzést az erősebb passzjátékkal egalizálják.
Csak míg az előbbi kvázi kockázat mentes, hiszen csak labdákat szerezhet ezért mehet egész meccsen az állandóság, addig az utóbbi jóval kockázatosabb, hiszen ha eladják a labát az csúnyán visszaüthet mint év elején.
Szerintem a Giants nem gyenge, csak okosan játszik. Ami kockázatos, azt nem erőltetik ha nem kell, és inkább a védelemre alapoznak, ami bírja a terhelést. A 8-3 teljesen reális, a sorsolást is figyelembe véve.
“Browns elleni szenvedés után miért kéne éltetnünk őket például?”
Nem mondom, hogy szemkápráztató játékkal nyertünk, de Giants szurkolóként teljes nyugalomba néztem végig a meccset, pedig eddig minden meccsen full ideg voltam, és ez azért volt mert egy pillanatig nem volt kérdéses, hogy ki nyeri meg a meccset a Defünk miatt, és amúgy ha valaki Def párti, akkor még nagyjából élvezhette is a Giants játékát, mondom ezt úgy, hogy tényleg nagyon gyenge ez a Browns, elismerem. Egyébként szenvedést a Browns ellen a Ravens (6-5) az első meccsükön, és a Dolphins (7-4) mutatta be (két pozitív mérlegű, és playoff helyen álló csapat). Azokhoz képest tükörsima volt ez a meccs,de nem azokhoz viszonyítva is egy nagyjából sima meccset nyertünk meg.
Tisztába lévén a hibáinkkal és hogy van még hova fejlődni, ahogy előttem is írták már, eléggé bicskanyitogató egyébként a ” ennyire gyenge 8-3-mal álló csapatot rég lehetett látni” mondatrészlet.
Hu azert a Ravens felhozni peldanak nem a legegeszsegesebb iden.(Mondom en Ravens drukkerkent). A mi tamadosorunk csak probelja elhitetni, hogy palyan van pedig nem. Es körübelül 2 szezon alatt sikerült 2 meccset egy labdabirtoklasnal nagyobb különbseggel megnyerni.
Nem kell besertödni az ilyen kijelenteseken, fel kell vallalni az Underdog szerepkört es megnyerni az SB-t
Hát gyerekek én a múltkori 49ers meccs után is mondtam, hogy ez így nem jó. Most se volt jó. Konkrétan egy sz@r meccset láthattunk.
Valamiért nem megy úgy a támadás ahogy kellene. Ráadásul Gronk megint lesérült. Lehet jobb lenne pihentetni a playoffig vagy én nem tudom…. Most egy rams-ot meg egy dolphinst csak elverünk már nélküle is.
Sztem benne van a gyengébb offense teljesítményben, hogy szinte senki nem 100%-os. Hogan, Bennett, Gronk, Edelman: mindenkinek van kisebb-nagyobb nyavajája, nem is beszélve Bradyről, akinek a térdét meg ugye csenszölor abuzálta. Mondjuk Mitchell bíztató.
Ettől függetlenül tényleg jó lenne egy stabil, jó támadójáték, ha már a D borzalmas…
na pont az előző kommenthez írtam, hogy az biztató, hogy mitchell kap labdákat :D Ebben akkor kiegyezhetünk :D
Ez eldőlt amikor Campbell egy olyan puntnál amikor még csak nem is akartuk siettetni a puntert bemozdult és jöhetett tovább a Falcons. Akkor még csak max 10 pont volt és bőven volt idő. Ott megtört mindenki szerintem. Amúgy is nehéz meccs volt de ismételten sikerült lábonlőni magunkat. Ezzel a meccsel a szezon ha matematikailag nem is, de a fejekben már elment. Ennyi szopást kb lehetetlen feldolgozni játékosként. Fitz és DJ miatt még mindíg érdemes lesz nézni a meccseket, de ezt elengedtem.